Nagycsütörtökre és az év összes csütörtökjére

Régebbi bejegyzések (2016,2017):

                                                Készíteni az Úr útját  

" 'Készítsétek az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit'«, (Iz 40,3) 4János megjelent a pusztában: keresztelt és hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. 5Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket. 6János öltözete teveszőrből volt, és bőröv a csípője körül, sáskákat és vadmézet evett.
7Így prédikált: »Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. 8Én vízzel kereszteltelek titeket, ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni."Márk ev. 1.

Az Úr közel! Adventben az Úrnak ezt a közelségét éljük meg. Kétféle adventünk van. Egyrészt az Úr Jézus születésének ünnepére készülünk, s ezt a misztériumot igyekszünk minél nyitottabb szívvel átélni. Másrészt pedig a XXI. század napjai, évei mintegy második adventként peregnek előttünk. Egy olyan adventként, mely az Úr Jézus Krisztus második eljövetelével teljesedik be a világ számára. Ezt a napot és órát egyikünk sem ismeri, még az ég angyalai és a Fiú sem, de látva a sötétség, a gonoszság és a megtévesztés körülöttünk történő megsokasodását, napról napra egyre kevesebb kétségünk van afelől, hogy jelenleg az utolsó időket éljük.

Vannak-e ma olyanok, akik a dicsőségesen visszatérő Úr útját készítik?

Ma is kiáltó szóra van szüksége a világnak. Mintegy keresztelő Jánosokként kellene ma a világban élnünk.

Mit tett keresztelő János? Elsősorban a bűnbánatot hirdette. Bűneink azok, melyek hatalmas hegyként vagy rémisztő mélységes szakadékként köztünk és a hozzánk visszatérni készülő Király közt állnak. Ezeket kell egyenessé tennünk arra a napra, mikor a világ minden egyes embere szemtől szemben megáll majd az igaz bíró előtt. Mikor válik ez az út egyenessé? Tulajdonképpen nem mi tesszük egyenessé, hanem az Úr Jézus egyenesíti ki azt, mikor bűneinket beismerve, megbánva irgalmasságát kapjuk meg a bűnbánat szentségében. Ő képes a legyőzhetetlen magasságokat és mélységeket egy pillanat alatt járható egyenes úttá tenni. Bűnbánatot tartva és önmagunkat tisztán megőrizve lehet őt méltóképpen várni. Így azt is mondhatjuk, hogy az adventi készülődésünk legfontosabb eleme nem más, mint az alapos gyónás. Mindannyiunknak ő elé kell járulnunk töredelmes lélekkel. Annak is ,aki ezt rendszeresen teszi, annak is, aki ezt nagyon régen tette meg, és még annak is, aki ezt soha nem tette még meg.

S az Úr második visszajövetelére sem készülhetünk másként, mint tiszta szívvel és feddhetetlenül: "13Mi azonban - az ő ígérete szerint -új eget és új földet várunk, ahol igazságosság lakik. 14Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben." 2 Péter 3, 13-14

Bűneinket megbánni, elhagyni, önmagunkat pedig tisztán megőrizni. Így tekinthetünk mi az érkező Úr felé!

De ki az, aki ma ezt a világnak elmondja?

Jézus Krisztus, a valóságos jelenlét az Eucharisztiában hallhatóan hozzánk szólni ma nem tud. Mi vagyunk a szájak, melyeknek a feladata az, hogy a világ tudtára adják az igazságot. Igazságban kell élnünk és az igazságot kell, hogy szólja a szánk. Így lesz a mi szavunk a pusztában kiáltó szó. Isten ma olyan embereket keres, akik segítenek neki a világ tudtára adni, hogy tízparancsolata a ma élő emberre is érvényes. Nem lehet abból egyet sem figyelmen kívül hagyni, még ha az a mai világban (és úgy tűnik, hogy a jövőben már az Egyházban is) ez annyira el is terjedt. Isten ma olyan embereket keres, akik segítenek neki a világ tudtára adni, hogy az ő szeretete és irgalma mindenek felett áll, s képes széttörni a bűnnek bármilyen erős rabláncát. Olyanokat keres, akik hirdetik a világban Krisztus váltságművét, aki az ő sebei által képes meggyógyítani a bűnben megsebzett szívünket, s alkalmassá tenni minket az üdvösségre. Isten keresi azokat, akik hirdetni tudják az ő Szent lelkének csodálatos erejét, mely a bűnből megszabadult szívet képes a tisztaságban megőrizni. Keresi azokat, akik örömmel merik hirdetni a szabadulás egyetlen útját, Jézus Krisztust és az ő dicsőséges második eljövetelének közelségét, melyre minden léleknek készen kell állnia.

A végén pedig két fontos kérdésre kell választ adnunk: Én méltóképpen várom-e megváltóm visszatérését, s hajlandó vagyok-e imádságommal és életem bizonyságtételével Isten más gyermekeinek a megmentésében is részt vállalni?

Jézus Krisztus iránti szeretetünket és elköteleződésünket e két kérdésre adott válaszunk határozza meg.

Adja Isten. hogy mindannyian igaz, hűséges és éber szolgaként várhassuk az ő megjelenését. Ez az igazi advent, mely nem ér véget karácsonnyal, hanem szüntelenül úgy él, hogy Ura váratlan megérkezésekor szégyen nélkül állhasson Őelé.

                                          Ti vagytok a világ világossága

"14Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. 15Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. 16Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van." Máté 5, 14-16

"32Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. 33De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van." Máté 10, 32-33

A világosságra rendelt minket Jézus! Ez földi életünk legfőbb küldetése. Világítani csak az tud, akinek a lámpásában van olaj. Mi lehet az, ami megkülönbözteti a világosságot közvetítő hívőt a világítani nem tudó hívőtől? Ebben a példázatban ugyanis nem a pogányokról és a keresztényekről van szó, hanem csak a keresztényekről. A keresztények is kétfélék. Egyiken látja a világ, hogy Istenhez tartozik, a másikon nem. Érdekes, hogy Urunk nem csak ahhoz köti az üdvösséget, hogy ki volt az, aki várta őt és ki volt az, aki nem, hanem ahhoz, hogy talál-e igazi virrasztó lelkeket akkor, amikor ő visszaérkezik. Hiszen mind a tíz szűz őt várta. Ismerték, szerették és várták is a Vőlegényt, de közülük öt nem jól várta őt, mikor a Vőlegény megérkezett nem találta őket méltónak a menyegzőre való belépésre. Ez egy figyelmeztetés számunkra. A vallásos, hívő emberek egy része nem fog bebocsátást nyerni Isten országába. Miért? Mi a feltététele az oda való belépésnek? Az olaj, melyet meggyújtva világosság tölt be minket. Mégpedig olyan világosság, mely a teljes környezetünk számára látható.

A világ világossága ott van minden katolikus templomban, ott van minden egyes szentmisén, Isten oltárán. Az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus önmagától nem tud kimenni a templomból. Várja azokat a lelkeket, akik tiszta szívvel veszik őt magukhoz, és vállalják azt, hogy kiviszik őt a világba az emberek közé is. Mikor a szentségi Jézust magunkhoz vesszük, mi is két lábon járó templomokká válunk. Arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus fényét ragyogtassuk fel a világban, és bármilyen sötétségben is járunk, az a Krisztus szóljon és cselekedjen bennünk, akit a szentáldozáskor magunkhoz vettünk. Így lehetünk okos szüzek, akiknek a lámpásukból nem fogy ki az olaj, mert egyrészt az olajat olyan korsóba ( szívbe) fogadják, mely új és tiszta, másrészt pedig nem szégyellenek ott is világítani, ahol óriási a sötétség, és rajtuk kívül senki más nem világít.

A balga szüzek több helyen is elronthatják Vagy nem is élnek a kegyelemmel, mikor Krisztust magukhoz vehetnék, vagy olyan szívbe fogadják, amely a bűnbánat szentségében nem újult meg teljesen, régi, rozsdás kopott falából elfolyik a világosságot adó olaj. De az is balga szűz, aki bár tökéletes szívvel és gyakran magához veszi Krisztus testét és vérét, de szégyelli megvallani őt a világ előtt, s így olyanná válik, mint az égő gyertya, melyet a véka alá tettek. Hiába hordozza a világosságot, a világ azt nem láthatja. Jézus azt mondta, aki megvallja őt a világ előtt, azt ő is megvallja mennyei Atyja előtt. Jézust megvallani a világ előtt pedig annyit jelent, hogy bárhol és bármikor bátran merünk azt a Krisztust képviselve és felmutatva élni, aki bennünk lakik. Mikor minden szégyenérzetet félre téve már nem érdekel minket az, hogy mit fog szólni a világ, hogy mi nem olyanok vagyunk, mint ő, hanem egyetlen célunk az, hogy világosságot gyújtsunk ott, ahol óriási a sötétség. Az okos szüzek így nem félnek megvallani a világ előtt, hogy számukra minden földi kincs értéktelen, egyedül Krisztus számukra az érték, és őt kívánják életünk minden percével dicsőíteni. Az okos szüzek nem félnek megvallani a világ előtt, hogy nekik mindennél fontosabb, hogy az Úrnak szent napját az Úr házában tölthessék az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal való szent közösségben, s minden egyéb ügy jelentéktelenné válik számukra ezen a napon. Az okos szüzek nem félnek megvallani a világ előtt, hogy az Isten által nekik ajándékozott kisgyermeket akkor is vállalják, ha az beteg, ha nem akkor érkezik, amikor ők tervezték, vagy ha éppen úgy tűnik, hogy nincs anyagi keret az ő felneveléséhez. Az okos szüzek nem félnek megvallani a világ előtt, hogy ők megelégszenek a tisztességesen megszerzett javakkal, akkor is, ha az alacsonyabb az éppen aktuális életszínvonalhoz szükséges javaknál. Az okos szüzek nem félnek megvallani a világ előtt, hogy ők halálukig hűségesek akarnak maradni a házastársukhoz, akkor is, ha mások már a második vagy többedik társukkal élnek. Az okos szüzek nem félnek megvallani a világ előtt, hogy ők megelégedettek mindazzal, amit kaptak, s nem kívánják másnak sem a házastársát sem az anyagi javait. Az okos szüzek nem félnek megvallani a világ előtt, hogy ők nem bosszúállóak, hanem megbocsátanak és imádkoznak ellenségeikért. Ez a hit fénye, melyet a világnak meg kell mutatnunk. Sok hívő mindezeket csak részben vagy ideig-óráig vállalja, nincs tartalék olaja. Az okos szüzek tartalék olaja az a bizalom és reménység, mely által tudják, hogy Krisztusban mindvégig meg fognak maradni, akkor is, mikor a világ félelmetes hazugságai és sötétségei emelkednek föléjük. Ha így járunk kelünk a világban, akkor Isten világossága terjedni fog a környezetünkben, mert előbb- utóbb odajönnek hozzánk az emberek, mivel mindenki éhezi és szomjúhozza Isten igazságát és világosságát, s ő maga is abban szeretne járni. Ezt jelenti evangelizálni. Az evangelizáció soha sem a szóban, sokkal inkább a látható cselekedetekben áll.

Sokan azt vélik, hogy ha néha mindenki szeme láttára jót tesznek, akkor ők már világítanak. A jócselekedetek, az irgalmasság testi cselekedetei önmagukban, Isten igazságának felragyogtatása nélkül viszont kevesek, gyorsan elillanó gyertyafények. Jót cselekedni pedig még a gonosz ember is tud időnként. Világítani viszont nem ezt jelenti.

Ma sokan járkálnak a világban úgy, hogy lámpás van a kezükben, s azt hiszik, hogy ők a világ világosságát hordozzák, de ők valójában olyan alvó emberek, aki csak akkor döbbenek rá, hogy a sötétségben jártak, mikor már szemtől szemben állnak Vőlegénnyel. Ma sok ál világosság létezik a világban, még a keresztény világban is. Isten igazsága viszont örök és megingathatatlan, s odaát minden az igaz isteni világosság alapján fog megítéltetni. Ott fogják szétválasztani a juhokat a kosoktól, ott fognak különválni az okos szüzek a balga szüzektől.

Maradjunk meg Isten igazságában és világosságában, hogy egykor mi is tele lámpással és örömmel léphessük be a Vőlegény menyegzőjére.

                                  Krisztus a világ világossága

"Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: ,,Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve'' és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,,Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát'' . Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: ,,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod , melyet minden nép színe előtt készítetté, világosságul a pogányok megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek''. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át -- hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.'' Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele." Lk. 2, 22-40
Jézust születése után negyven nappal, szülei felvitték a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak. Milyen jelentőséggel bír ez az esemény az üdvösség történetében? A kisded, akit idáig csak a kevés kiváltságos láthatott, nyilvánosan is be lett mutatva az Úr templomában. A világ világossága volt az, akit szülei ekkor láthatóvá tettek a nagy nyilvánosság számára is. A betlehemi fényesség, ami bár szemmel nem volt látható, beragyogta most a központot, a jeruzsálemi templomot. S Isten, ha szóra nyitja ekkor száját, talán így hangzott volna: " Ime, az én Szent Fiam, akire oly rég óta vártatok, most itt van köztetek. Lássátok meg nagyságát és teljetek be Isteni fényével." A Szentírás nem tudóst arról, hányan ismerték fel benne Isten fiát, de ír két személyről, akiknek életében meghatározó volt ez a találkozás. Az egyik Simeon, aki tudott az Úr érkezéséről és várta a vele való találkozást. Mivel a Szentlélek élt a szívében, azonnal megismerte Jézust, a világ világosságát, magasztalta az Urat, s békével távozott el Földi életéből, mert szemei láthatták az Isten Felkentjét. Ez a kép egy üzenet is lehet számunkra: vágyunk-e ennyire a Krisztussal való találkozásra, mielőtt eltávozunk ebből az életből? Ez mindannyiunk számára meghatározó kell, hogy egyen, mert szükséges, hogy mielőtt kilépünk földi életünkből, Isten fénye átragyogja az életünket. Csak így láthatjuk meg mindazt a szennyet, melyet szükséges megbánnunk, mielőtt a legfőbb bíró elé kell állnunk.
Anna története is igen meghatározó, s napjainkban nagyon aktuális. Egy asszony, aki semmi mást nem tett, csak imádkozott és böjtölt a templomban. Az Úrban ő is felismerte a világ világosságát, és beszélt róla mindazoknak, akik várták a megváltást. Az ő alakja világít rá arra, mennyire fontos, hogy legyenek köztünk, olyan emberek, akik imádkoznak és áldozatokat hoznak. Mennyre fontos, hogy beszéljen az embereknek Jézusról az, aki őt már megismerte. Van-e bennünk ilyen lelkület?
Végül pedig, a világ világossága azért jött, hogy a Földön is világosságot gyújtson. Ahogy az Ige mondja, nem rejthető el a hegyen épített város. Aki ismeri és magában hordozza Jézust, meg kell, hogy mutassa a világnak. Ez a mi talentumunk, amit ránk bízott Urunk, addig, míg vissza nem jön. Cselekedeteinkkel és szavainkkal világítanunk kell ebben a sötét éjszakában. A világ világossága nem azért jött, hogy néhány évtizedig tündököljön, majd visszatérve a Mennybe a sötétséget hagyja maga után. Krisztus világosságát vagyunk hivatottak a világnak visszatükrözni!
Add Urunk, hogy kicsin gyertyaláng életünkkel be tudjuk ragyogni a világnak azt a szegletét, ahová minket helyeztél! Ámen!

                                   Amiről szinte soha nem hallunk                                                    (kiegészítés gyónás előtti lelkiismeret vizsgálathoz)

Nagyon sok ember tollából és nagyon sokféle lelki tükröt tanulmányoztam ezidáig. Hiányoltam belőle két fontos dolgot, melyek sehol nem voltak megemlítve. Bár a Szentírás azt mondja, hogy Isten a tudatlanság idejét megbocsátja, mégis jó, ha mindenki tud róla.

A fogamzásgátlás két módszeréről van szó. Feltételezve, hogy gyakorló katolikus testvérek nem élnek ezekkel a módszerekkel, azért érdemelnek mégis említést, mert a hívő megtérése előtt bármelyikkel találkozhatott, és tudnia kell, hogy ezek valójában hogyan is működnek.

Az IUD, más néven spirál használata és működése azon alapul, hogy jelenlétével a méh nyálkahártya állagát úgy változtatja meg, hogy az képtelen legyen befogadni a megtermékenyített petesejtet. Itt a fogamzásgátlásnak tehát egy olyan módszerével állunk szemben, mely nem magát a fogantatást gátolja, hanem a már létrejött új élet kilökődését segíti elő. Mivel katolikus Egyházunk vallja, hogy az emberi élet a fogantatáskor jön létre, a leírtak alapján nyilvánvaló, hogy az a nő, aki fogamzásgátlásként spirált használ, számtalan apró abortuszon eshet át élete során. Lehetséges az tehát , hogy egy nő, aki több évtizeden keresztül ezt használja, apró életek tucatjait gyilkolja meg, miközben ő maga ezt nem is sejti. A nőgyógyászati rendelőben ezzel az oldallal viszont valószínűleg soha nem fog találkozni.

A másik, és ma már nagyon könnyen hozzáférhető mód, melyről szólni kell, az esemény utáni tabletta, vagy más néven anti baby tabletta. A fenti elvekhez hasonlóan működik. Hormonális alapon, idő előtti erős vérzést indukál, mely az esetlegesen megfogant embriót a vérzés következtében kilöki a méhüregből. Szintén a korai abortusz egyik formájával állunk szemben, amiről felvilágosítást ugyanúgy egyáltalán nem kap az a nő, akinek ezt a gyógyszert felírják.

A Gonosz tehát jól kiszőtte fondorlatait az emberi nem titkos elpusztítására. Számtalan nő úgy teszi temetővé az anyaméhet, hogy közben nem is tud róla. De mivel az emberölés rendesen halálos bűnnek számít, tehát kárhoztató bűn, nagyon fontos lenne, hogy ezekről essék szó a fiatalok hitoktatásában, a szülő és a gyermeke közt, az egyházközségekben, s általában a gyónásra való felkészülésben is.

Reméljük, hogy ezen írás is valamelyest elősegítheti, hogy ez az információ minél szélesebb körben jusson el azokhoz, akik számára ez lényeges momentum.

                             Gyermeknevelés Krisztus szeretetével                                           

Hogyan szeressük gyermekeinket? Talán egyetlen szóval lehet erre a legtömörebben és leglényegretörőbben válaszolni, példamutatóan. De miben álljon ez a példamutatás? Én viselkedjek úgy, hogy az mindig és mindenben követendő legyen a gyermekeim számára? Ez elég jól hangzik, de valójában képtelenség megvalósítani, hiszen én magam bűnös ember vagyok, így a viselkedésem sem lesz mindig és mindenben követendő. Fel kell tenni azt a kérdést is, hogy ha én vagyok a követendő személy, akkor, az én viselkedésem kiét utánozza? Példamutató ugyanis csak akkor lehetek, ha az én viselkedésen Krisztus viselkedését tükrözi. Még pontosabban az én szeretetem Krisztus szeretetét tükrözi.

Régi és nagyon nagy igazság az, hogy egy gyermek soha nem azt fogja követni, amit a szülő mond, hanem mindig azt, amit a szülő tesz. Igazi jó példával kell gyermekeink előtt járnunk, és számukra ez lesz a legnagyobb vonzerő Jézus felé. Óriási a felelősségünk. Főleg pedig nem abban, amit mondunk, hanem abban, amit teszünk. S lássuk be, milyen nehéz mindig azt tenni, amit mondunk!!! Ez a bűnös ember számára meg sem valósítható. A gyermeknevelés során újból és újból el fogunk bukni mi is, ugyanúgy, mint a gyermek. De leggyakrabban nem abban bukunk el, hogy helytelen dolgot tanítunk neki, hanem abban, hogy mi nem azt tesszük, amit tanítunk. Szerencsére van egy tökéletes mester is. de csak egyetlenegy a világon. Ő volt az egyetlen, aki mindig és mindenben úgy cselekedett, ahogyan tanította. Jézus Krisztus Urunk ő. . Jézus kell, hogy a szülők tanítója legyen, s miután a szülő kijárta az iskolát Jézusnál, azután lehet gyermekének jó tanítója. De még ha minden iskolát kijártunk is a mesternél, gyermeknevelésünk sem lesz több és gyümölcsözőbb, mint a keresztény életünk. Oly sok mindet tudunk elméletben, s oly nehéz mindezt a gyakorlatban alkalmazni. Hogyan is kezdjünk neki?

Érdekes módon a mai világban különféle tanfolyamokon annyi féle tudományt és praktikát lehet kitanulni, de a szülőket senki nem tanítja meg a gyermeknevelés csínjára bínjára. Ezt csak úgy ösztönből teszi mindenki, vagy jól, vagy nem. Minden a végén dől el. Mire felnő a gyermek, látni fogjuk, hogy jó munkát végeztünk-e vagy sem. De ekkor már késő. Emberi életekből nem csinálhatunk lutrit. Hogyan is neveljünk akkor? Az Úr Jézustól kell megtanulnunk a szelíd szeretet művészetét. S valóban művészet ez. Egyik napról a másikra képtelenség eljutni a gyakorlat magaslataira.

Vizsgáljuk meg, hogyan szeret minket Jézus, és tudni fogjuk, hogyan kell nekünk szeretni a gyermekeinket. Lássunk néhány motívumot Krisztus szeretetéből:

A gyengéd szeretet azt jelenti, a másiknak csak jót akarok, de anélkül, hogy rákényszeríteném magam. Azaz úgy, hogy közben a másik szabadságát meghagyom. Az a gyermek, aki szüleitől megkapja ezt a szabadságot, a szabadságában fogja megtapasztalni az engedelmességet. A tökéletes szeretet abban áll, hogy nem kényszerítjük magunkat a másikra. Jézus mindenkor és tökéletesen tiszteletben tartotta és tartja a mi döntési és akarati szabadságunkat. Jézus soha semmire nem kényszerít minket. HA ő így szeret, s tudjuk, hogy az ő szeretete a legtökéletesebb a világon, akkor mi miért gondoljuk, hogy nekünk másképp kellene szeretnünk? A szabadság meghagyása természetesen nem azt jelenti, hogy gyermekünktől soha semmit nem kérünk, hanem azt, hogy nem követelünk tőle semmit. Azt parancsolhatjuk, hogy különböző dolgokat ne tegyenek meg, de azt nem tanácsos parancsként eléjük tárni, amit szeretnénk, hogy megtegyenek. Az igazi engedelmesség ugyanis soha nem a kényszerből , hanem a szeretetből táplálkozik. A kényszerből való engedelmesség sohasem termékeny, azaz soha nem fogja önmagát megismételni magától, csupán akkor, ha újra kényszerrel találkozik. Ezzel szemben az igazi szeretetből való engedelmesség, előbb utóbb önmagát fogja táplálni, anélkül is, hogy szólni kellene neki. Ha egy gyermeknek a szülő elveszi a szabadságát , az sohasem szeretet, hanem uralkodás. Az uralkodás pedig nem Istentől jön, a Sátán egyik leginkább saját tulajdonsága. Méltán irtóznak és lázadnak a gyermekek az olyan szülők magatartásától, akik erőszakkal és kényszerrel próbálják nevelni őket. Mondhatjuk, teljesen igazuk is van. Hiszen a sátán viselkedésének állnak ellene. Gyermekeink ellenben mindennel szemben fogékonyak, amiről érzik, hogy isteni, a lelkük ugyanis sokkal érzékenyebb, mint egy felnőtté.

Kis közelítéssel mondhatjuk tehát azt, hogy rossz gyerek nincs is, csak rosszul nevelt gyerekek vannak. Ezt ne vegyük önvádnak, csupán tudatosítsuk magunkban, hogyha az elért eredmény nem megfelelő, akkor abban nemcsak a gyermekünk hibás, hanem legalább ugyanakkora részben mi is.

A gyermeknevelés egy másik fontos motívuma, hogy soha ne a hibáikon lovagoljunk. Nézzünk helyette az elhatározásukra, mellyel meg szeretnének felelni a szülői elvárásoknak. Minden gyermekben megvan ez az elhatározás, és annál jobban tud ez cselekedetekben megnyilvánulni, minél jobban érzi, hogy a szülő megbecsüli az ő elhatározását. Magyarul, ha egy gyermeket folyamatosan szidunk és folyamatosan hibáit emlegetjük fel, az ő elhatározása, hogy ő jól fog viselkedni, nincs miből táplálkozzék, s így az engedelmessége soha nem is tud kibontakozni. Ellenben ha a gyermek érzi, hogy a szülő értékeli az ő jóra való törekvését, sokkal gyakrabban tudja megörvendeztetni az ő szüleit.

Fontos az is, hogy a gyermek tudja, hogy érezzük az ő szeretetét. Ne tartsuk őt gonosz, szeretetlen, engedetlen, "anyaszomorító" lénynek, mert ebből az állapotból soha nem fog tudni felemelkedni. A gyermek legtöbbször azt az arcát tudja csak megmutatni, amilyennek őt tartják a szülők.

Egy mondattal összefoglalva ne gyermekeink bukásaira nézzünk, hanem a jóra való törekvésükre és az irántunk való szeretetükre.

Fontos, hogy a mi szeretetünket is érezze a gyermek. Oly sokszor előfordul, hogy mikor a szülőnek tele van a zsákja a gyermek rosszaságaival, szeretetlenül elfordul tőle, vagy éppen ellenségként kezdi el kezelni őt. S ezt még a sértődöttségünk, s önsajnálatunk legrombolóbb mondataival is be szoktuk tetézni( Pl: én már nem bírom itt tovább, el megyek és itt hagyok mindet. vagy "mivel érdemeltem én ki hogy ilyen családom legyen" ) Nincsenek ettől gyilkosabb mondatok a gyermeknevelésben. Még ha meg is fogalmazódnak bennünk efféle hazug gondolatok, legyünk erősek és ne mondjuk ki a gyermekünk előtt hangosan. Attól ugyanis, hogy mi sajnáltatjuk magunkat őelőtte, ő még nem lesz jobb. Sőt szörnyű és mély önvádak gyökereit alapozhatjuk meg mindezzel gyermekeink szívében. Nagy tévedés azt hinnünk, hogy a gyermek a mi önsajnálatunktól lesz jobb. Előfordul, hogy ilyen esetekben megenyhülnek rosszaságukból, de ez szintén nem a termékeny engedelmesség. Egyszeri alkalomra szól, és nincs folytatása. A gyermekeknek nagyon fontos a szülői szeretet biztonsága. Éreznie kell, hogy bármit is tesz, a szülő mindig mellette fog állni szeretettel. Éreznie kell a szülő, feltétel nélkül való szeretetét.

Mivel a szülő szeretete tökéletlen , s soha nem lehet olyan hibátlan, mint az Istené, olyan esetekben, mikor hibáztunk, ne szégyelljünk bocsánatot kérni a gyermekünktől . Persze ez nem azt jelenti, hogy a szülő koldul a gyermekénél. A bocsánatkérésnek mindig kölcsönösnek kell lennie. Miután a gyermek bocsánatot kért az engedetlenségért, azután kérhet bocsánatot a szülő a türelmetlenségéért és haragjáért.

Még egy fontos és el nem felejtendő fogalom létezik a gyermeknevelésben, ez pedig a következetesség. Az a szülő, aki általában nem teszi meg azt, amit esetleg elmarasztalóan tervezett megtenni a gyermekénél, azt a példát adja gyermeke elé, hogy neki sem kell megtartania azt, amit ígért. A gyermek ugyanis mindig azt foga tenni, amit a szülőtől lát. HA mi nem tartjuk magunkat a szavunkhoz, a gyermekünk sem fogja.

Adja Isten áldását, hogy e nehéz, de áldott munkát minél inkább az ő tetszésére és dicsőségére végezhessük, s kezeink alól bőséges gyümölcsöt termő ember palánták kerüljenek ki!

Ha rendszeresen látogatjuk a lelki élet szántóföldjét, lehetetlen, hogy előbb vagy utóbb ne akadjunk ragyogóan értékes kincsekre. Felmérhetetlen nagy kincs az, amikor őszintén rádöbbenünk arra, hogy mit csináltunk rosszul és meglátjuk a jó utat, amelyen ezután haladnunk kell. És itt nem feltétlenül a megtérésünkre kell gondolnunk, hanem a lelki életünkben elrejtett helyen lévő, eddig ismeretlen, kisebb, de mégis jelentős tényezőkre.

Mikor mondhatjuk, hogy kincs az, amire rátaláltunk, és nem csak egy visszadobott kő vagy földdarab? Akkor, ha azt kincsként kezeljük, azaz kézbe vesszük, megtisztítjuk, s olyan helyre tesszük, hogy a legközelebbi alkalommal is megtaláljuk. Kincs akkor, ha felismertük, hogy értékesebb, mint egy új autó, egy szép ház, egy ruha, egy tv sorozat, és sorolhatnánk ............... Olyas valamit ismerünk fel benne, amiért érdemes visszajönni, sőt, érdemes érte mindent odaadni.

Ahhoz, hogy kincset találjunk, fontos, hogy nekünk kincskeresőknek legyen hitünk hozzá. A kincs ugyanis rejtett, nem látható, de mi hisszük, hogy ott van. Mikor először indulunk életünkben ehhez a szántóföldhöz, nem látunk mást, mint egy szépen szántott földterületet, ami innentől ránk van bízva.

Mikor valamit megértünk az Isten országából, az nem más, mint a kincsre való rátalálás. Ezzel a mozzanattal viszont még nem birtokoljuk a kincset, mert az csak akkor lesz a miénk, ha az ott megértetteteket ( a megtalált kincset) alkalmazni is kezdjük az életünkben. Akkor a miénk, ha teljesen kiástuk, magunkhoz vettük és használjuk. Mikor mi az Isten országának egy-egy kincsére rátalálunk, nagyon gyakran az történik, hogy a gonosz ott terem, és próbálja a figyelmünket elterelni róla, s miközben mi más felé tekintünk, ő visszatemeti a félig kiásott kincset. Éppen ezért fontos, hogy, mikor úgy érezzük, hogy valami nagyon értékesre találtunk rá, időzzünk nála, vessük papírra, térjünk vissza hozzá máskor is. Bár korántsem nem biztos, hogy egy másik alkalommal azt a kincset ugyanabban a formájában ismét megláthatjuk. Isten országa ugyanis nem zsibvásár. A kegyelem nem birtokolható minden pillanatban, éppen akkor és éppen úgy, ahogyan mi szeretnénk. Isten országa olyan, hogy a benne adódó alkalmakat mindig teljes mértékben ki kell használnunk, mert nem tudhatjuk, hogy lesz-e később egy másik hasonló alkalom.

Végül van még egy fontos tulajdonsága a szántóföldbe rejtett kincsnek. Teljesen ingyen van. Bármikor odamehetünk életünk szántóföldjéhez és keresgélhetünk benne kincseket, s amit találtunk, ingyen a miénk lehet. Bár ha ezt hosszú ideig és kitartóan műveljük, előbb utóbb mégis árat kell érte fizetnünk, s ez az ár a régi életünkhöz és a világhoz való ragaszkodás. Mindent oda kell adni érte, ha szeretnénk, hogy a kincsekkel teli föld a miénk legyen: "aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt " . Más alkalommal Jézus ezt így fogalmazta meg: "Az én igazságom a lemondásban rejlik. A saját igazságodról és az akaratodról való lemondásban. " Így válhatunk mi a saját kis szántóföldünkön szentekké, ami nem nagy szó, mert maga a Szentírás is így írja: "a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, 16mert írva van: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok!« 1 Pét.1. 15-16.

A kérdés már csak az, hogy miért éppen szántóföldbe rejtve találhatóak meg ezek a kincsek? Miért nincs fent Isten országa egy magas hegy tetején, csillogó ékes kőként, hogy mindenkit magához vonzzon? Azért, mert az Isten országa láthatatlan. Egyedül mi általunk válik láthatóvá. Mi vagyunk a hegyen épített város. De hogyan lesz egy csupasz és kietlen szántóföldből egy mások számára is vonzó terület? Mivel szántóföld, benne rejlik egy gyönyörű gyümölcsöző kert kibontakozásának lehetősége. Annál bővebb és finomabb a termése, minél több kincset találtak benne. Így lehet egy kivirult gyümölcsöző szántóföldből egy hegyen épített város, ami másokat is odavonz.

El kell kezdenünk életünk szántóföldjén dolgozni, melyben idővel számtalan apró, de hatalmas értékű kincset fogunk találni. S ezek olyan kincsek, melyek soha nem látnak romlandóságot, mert a földi kincseinkkel ellentétben, az örök életbe is magunkkal vihetjük őket.

                                    SZOLGASÁG ÉS SZABADSÁG

"És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." János 8,32

Jézus mondja: " Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek." János 8,34.

Szolgaság és szabadság. Az emberi élet legnagyobb kérdései. Mikor történelmünkre visszatekintünk, láthatjuk a magyar nép elnyomottságát, küzdelmeit, győzelmeit, visszaeséseit. Tulajdonképpen a mi lelki életünk is ilyen. A bűn rabszolgaságába születünk bele. Sokan észre sem veszik, hogy az életünk mennyire az ő rabtartójuk, a Sátán kezében van, pedig semmilyen különös karizma vagy megkülönböztetés nem kell ahhoz, hogy valaki tudja, mi a bűn és mi nem, hiszen Isten tízparancsolata és az üdvösségből kizáró egyéb kritériumok a Szentírásban ma is szemeink előtt vannak, s ha azt mi saját életünk igazságaként elfogadjuk, szívünk hústábláira írva örökre bennünk maradnak. De mindaddig, amíg ezt nem tesszük meg, a Gonosz rabságában élünk. Bár nem az ő gyermekei vagyunk, de az áteredő bűn miatt, a Gonosz születésünk pillanatától mintegy erőszakkal örökbe fogadja a lelkünket, s azután rabláncra ver, üt és kényszerít, ahogyan ezt a korabeli rabszolgákkal tették. Mindezt nem mi választjuk, tulajdonképpen az Isten akarata és a mi beleegyezésünk nélkül a természet törvénye alapján az első emberpár bűne miatt kerülünk ebbe a helyzetbe. Ebben a helyzetben találkozhat a rabszolga a szabadító Krisztussal, aki azt mondja: Én hatalmasabb vagyok rabtartódnál. Ha azt mondom neki, hogy engedjen el, el fog engedni. Te döntesz. Neked csak ki kell mondanod, hogy kihez tartozol. Hiszed-e ezt? Ki mered-e nyilvánítani a te rabtartódnak, hogy többé nem kívánsz hozzá tartozni? Te Jézushoz tartozol. Talán sok százszor kell hallanunk ezt a szelíd és alázatos hangot, aki azt mondja, én szabaddá tudlak tenni, mire kimondjuk: Sátán nincs hatalmad felettem. Én Jézushoz tartozom. Ez a mi szabadulásunk útja.

Ma az egyházak liberális vonulata sajnálatos módon sokszor elmossa a bűn és a bűntelenség közti határát (házasságtörés, homoszexualitás) , ezért aki eljutott a bűnösség felismeréséig, nagyon hálás kell, hogy legyen, mert ha a bűnt és annak szerzőjét, az ellenséget és elnyomót ismeri, már tudja, hogy ki és mi ellen kell harcolnia. A kérdés csak az: hogyan tudok hatékonyan harcolni a bűn rabsága ellen? Fontos, hogy semmiképpen ne egyedül próbáljuk ezt meg, hiszen annyi az esélyünk az egyedül való szabadulásra, mint a láncra vert rabszolgának súlyos és zárt vasak közül való kimenekedésre. Biztos a sikertelenség, ha egyedül indulunk neki. Viszont ha Krisztusra bízzuk a kimenekedésünk ügyét, velünk is megtörténhet az a csoda, ami Pállal és Szilással a börtönben, rabláncaink Isten parancsára lehullhatnak a kezeinkről.

Fontos megértenünk azonban a szabadulás módját is. A Szentírás ezt így fogalmazza  meg: "Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala." 2 Kor. 5,21. Hinnünk kell azt, hogy egy helycsere folytán a büntetést valaki már elszenvedte értünk, azaz minden kétséget kizáróan tudnunk kell, hogy a mi bűnünkért Jézust, az ártatlant büntette meg Isten. Ez is az Isteni igazság, bár ez számunkra felfoghatatlan. Szabadok lehetünk tehát, ha minden felismert bűnünket és nyomorúságunkat teljes megbánással letettük az Úr elé, és felvettük azt az új életet, amit az igazság ismerői kapnak. Erre, nekünk katolikusoknak a bűnbánat szentsége adatott. A szabadság első lépése tehát az, hogy Krisztus által megszabadultam minden eddigi bűn terhétől.

A szabadságunk viszont több, mint maga a megtérés. Onnantól ugyanis, hogy rabláncaink először lehullottak rólunk, a gonosz minden erejével azon lesz, hogy ismét láncra verhessen minket. A legnagyobb harc csak a megtérés után kezdődik el. Kell, hogy legyen egy hatalmas fővezérünk, akinek az erejében bármikor és bármilyen körülmények között feltétel nélkül megbízunk, és aki a biztosíték számunkra, hogy a megszerzett szabadságunkat soha senki nem tudja tőlünk visszavenni. Ez a vezér maga Jézus Krisztus.

A szabadság első lépése sokak számára könnyebbnek tűnhet. De hogyan maradhatok meg ebben a szabadságban? A válasz: csakis Krisztus oldalán. És ez az a pont, ahol sok keresztény elakad, mert nem tudja teljes alázattal odaszánni az életét a Krisztus szolgálatára. Krisztus oldalán ugyanis csak az maradhat meg, aki azt teszi, amit a Mester mond. Az tud mellette maradni, aki figyel rá, meghallja szavát és tudja, hogy az Úr mit kíván tőle. Azért figyel rá és azért hallja, mert életében a legfontosabb személy Krisztus. Mindig az Ő akaratát kutatja és mindig az ő bölcsességében kíván növekedni. Ha a saját akaratunk és vágyaink útján kezdünk el járni, hamar eltávolodunk a mi egyetlen védelmezőnktől, és ismét a gonosz és a bűn szolgaságában találjuk magunkat. A mester csak az alázatos, önmagukat teljesen oda szánni tudó embereket tudja vezetni, és csak őket tudja minden időben védelmezni, és csak ezek maradhatnak meg a Krisztus szabadságában. Mindez így megfogalmazva nagyon szép. De hogyan valósíthatom meg ezt az elméletet az életemben? Jézus Krisztus volt olyan jó és figyelmes, hogy erre is adott nekünk megoldást, mégpedig egy másik szentséget, az Eucharisztia szentségét, azaz önmagát. Őt minél gyakrabban magunkhoz véve lehet kötödésünk egyre erősebb az odafent valókhoz, s lehet egyre kisebb az affinitásunk a régi bűneinkhez.

Röviden összefoglalva tehát három fontos pilléren nyugszik a mi szabadságunk.

Az első, hogy a Szentlélek világosságánál ismerjük meg, mi az igazság. Mi az, ami Isten számára bűn és minket tőle elválaszt. Erre a Szentírást ismerő, nyitott szívű emberek mind választ kapnak.

A második, hogy a Szentlélek segítségével eljussunk az őszinte bűnbánatra, s mindazt a bűnt, amit felismertünk, a bűnbánat szentségében Isten elé letegyük.

A harmadik, hogy a lehető leggyakrabban vegyük magunkhoz megtisztult szívvel az Eucharisztia szentségét, ami segít nekünk a szabadságban megmaradnunk.

Isten Szentlelke segítsen minket, hogy e három pillér által eljuthassunk a teljes szabadságra.

                                                 ÍTÉLKEZÉS

" Nincs tehát mentség számodra, bárki légy, te ember, aki ítélkezel; mert azzal, hogy mást elítélsz, önmagadat ítéled el, hiszen te, aki ítélkezel, hasonlókat teszel."Róma 2,1.

"Ne ítéljetek, hogy el ne ítéljenek titeket." Máté 7,1.

" Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a saját szemedben meg nem veszed észre a gerendát? 4Vagy hogyan mondhatod a testvérednek: engedd, hogy kivegyem a szemedből a szálkát, amikor íme, a gerenda ott van a te szemedben? 5Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, akkor fogsz majd látni, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből!" Máté 7,3-5

"Nos tehát te, aki mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki másnak hirdeted, hogy nem szabad lopni, te lopsz? 22Aki azt mondod, hogy nem szabad házasságot törni, házasságot törsz? Aki utálod a bálványokat, templomokat rabolsz ki? 23Aki kérkedsz a törvénnyel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? 24»Miattatok káromolják Isten nevét a nemzetek között«, amint írva van." Róma 2, 21.24

Emberi szokás, hogy magunkat jobbnak érezzük a másik embernél. Hitetlenekkel hasonlítjuk össze magunkat és elégedettek vagyunk, hiszen szinte mindenben jobbak vagyunk náluk. Előfordul, hogy a hitben nálunk hátrébb járókat ítéljük meg rendszeresen. Vajon Istentől van-e ez a gondolkodás? Ha a bűnösség tényének megállapítását nem kíséri a szeretet, a másik üdvössége iránti aggodalom, vagy az érte való imádság, s a másik gyarlósága mellett a mi tökéletességünk emlekedik a magasba, akkor ez nem Istentől van. Sokszor képesek vagyunk napokig a mások által elkövetett bűnökön gondolkodni, pedig Isten egyértelműen azt tanítja: ne ítélkezzünk a másik felett, mert nincs jogunk a másik embert bűnei miatt elmarasztalnunk, hiszen ugyanazokat a bűnöket mi is bármikor elkövethetjük.  Nem helyes tehát ítélkeznünk, mert az ítélkezés utálatos az Isten előtt. Az ítélethez egyedül neki van joga. Mi látszatok alapján ítélkezünk, egyedül Isten az, aki a szíveket vizsgálja, és tisztán látja a valóságot minden emberi életben.

Az ember, akit valóban a Szentlélek vezérel, az soha nem a másik embert, hanem mindig magát fogja vizsgálni. A gonosz sarkall arra minket, hogy mások bűneivel foglakozzunk, mert addig sincs időnk a saját magunk gyarlóságait szemlélni. Aki igazán Krisztusban van, az soha nem a másik emberhez méri magát, hanem mindig Krisztushoz. Ő a példaképe, és őt szemlélve látja meg saját életének tökéletlenségét. El kell kezdenünk a saját szemünkben is a gerenda keresését. Mert bizony ott fogjuk találni, csak bele kell néznünk az Ige tükrébe. Ha pedig az ítélkezésnek helye van valahol, az csak is a saját életünkben lehet. Isten szavát olvasva és Lélek által megértve kell kimondanunk magunk felett, igen én ebben és ebben vétkes vagyok.

Továbbá az ítélkezés nem csak Isten szemében, hanem az embertársaink szemében is utálatos, hiszen valamennyien látják, hogy úgy keressük más szemében a szálkát, hogy közben a miénkben ott a gerenda. Ahogyan az Ige írja: az ilyen képmutató keresztények miatt káromolják Isten országát a pogányok.

Nagy tehát a felelősségünk mind a kereszténység egésze, mind a személyes életünk terén.

Próbáljunk ma úgy az Isten színe elé állni, hogy megláthassunk minden olyan gyarlóságot az életünkben, amit már minden körülöttünk élő ember lát, csak mi nem látjuk, mert nem nézünk tükörbe. Kérjük Istent, hogy szabadítson meg az ítélkezés bűnétől, és támogasson abban, hogy csak magunkat és Jézust szemlélhessük.

Az Úr áldja meg ezt az elhatározásunkat!

                                             Gyermekké lenni

"1Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: »Ki a legnagyobb a mennyek országában? 2Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította 3és így szólt: »Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. 4Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.." Máté 18.

Gyermekké lenni felnőtt fejjel nem könnyű dolog. Mégis Urunk ehhez kötötte üdvösségünk elnyerését. Mit is jelent Isten előtt gyermeknek lenni? A gyermekség első sorban egy függőségi állapot felismerése, amely tudja, hogy önmaga erejéből elveszett és meghal, szüksége van egy nagyobb bölcsebb valakire, aki irányítja, védi és tanácsolja őt. Gyermek az , aki elismeri, hogy mennyei Atyja teremtette, és vallja hogy az ő gondviselése tartja meg minden napon. Aki hiszi és tudja, hogy Atyja minden útját egyengeti, és semmi nem történik az ő tudta vagy akarata nélkül. Az Atyai házba jogos örökségét váró gyermek az, aki elfogadja azt, hogy létezik egy nála bölcsebb teremtő, aki minden parancsolatot azért adott, mert ezzel védeni és oltalmazni kívánja gyermekeit, s mindezt alázatos engedelmességgel meg is tartja, még ha ezt sokszor nehéznek is találja. Az Isten gyermekséghez tehát elsősorban alázat szükségeltetik, mely elismeri az Isten nagyságát, önmaga kicsinységét, esendőségét és az Istentől függést. Mindaz, aki így viszonyul Atyjához, aki a Megváltó fiú által szereti és tiszteli őt, s minden erejével igyekszik földi napjait az Isten iránti engedelmességben eltölteni reménykedhet abban, hogy egykor a mennyi királyság polgáraként élhet. Mindaz viszont, aki magát felmagasztalja, nagynak tartja, Jézus helyett dicsérteti, aki nem ismeri el Isten gyermekségét, aki úgy gondolja, hogy mindent önmaga meg tud oldani és nem kívánja követni Isten parancsait, aki semmibe veszi Jézus kereszthalálát méltán félhet élete utolsó napjától, hiszen a mennyország kapujában sok embernek azt fogja mondani Jézus: "nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők." Minél kisebbek vagyunk tehát, annál közelebb vagyunk a mennyországhoz.

                                          Alázattal szeretni

"És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok. 3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból." 1 Kor. 13, 2-3

"....minden dolgotokat szeretetben vigyétek végbe" (1Kor. 16,14)

Mit érnek a cselekedeteik szeretet nélkül? Emberi szemmel nézve talán valamit számítanak, de Isten szemében mondhatni semmit. Isten előtt nem kedves a szeretet nélkül véghezvitt cselekedet. A jó cselekedet csak akkor teljes és akkor igazi, ha azt szeretetből tesszük meg. Például: használunk-e azzal a másik embernek, ha segítünk neki valamiben, de közben arra panaszkodunk, hogy nincs időnk és éppen valahol máshol kellene lennünk? Testi értelemben talán segítünk megoldani a problémáját, de távozásunk után nem jó emléket, hanem rossz érzést hagyunk hátra magunk után, mert csak önzést és nem szeretetet adtunk a másik embernek. Szeretettel szolgálni azt jelenti, bárhol vagyok, bármit bízott rám Isten, örömmel a szívemben a másiknak lelkileg is használva tudom véghezvinni a feladatot. Oda tudom adni magam akkor és ott teljesen annak az embernek, akinek szolgálok. Fontos nekem, hogy neki szolgáljak és ezt érezhetően ki is mutatom felé. Ahhoz, hogy mi így tudjunk szolgálni akár a családunkban, akár tágabb környezetünkben egy dolog nélkülözhetetlen: és ez az alázat: Csak az tud szeretettel szolgálni és szeretettel véghezvinni minden dolgot, aki ott és abban a pillanatban le tud mondani a saját akaratáról és kívánságáról, és engedi, hogy az Isten akarata érvényesüljön abban a szituációban. Nem könnyű dolog ez, hiszen a vágyaink megannyi helyre és emberhez csábítanak minket a nap folyamán. Másrészről sokszor úgy gondoljuk a sok munka közepette mi is megérdemelnénk egy kis pihenést, hisz mások ezt körülöttünk megengedhetik maguknak. Ilyenkor gyakran lázadunk, vagy sietve és félvállról szolgálunk a másik embernek. De vajon igazi szolgálat-ez? Szeretetben vittem-e végbe azt a dolgot, mikor munka közben elégedetlenségemnek adott hangot? Vagy nevezhető-e szeretetben szolgálatnak az, mikor valahová sietek és ezért durván és szeretetlenül odaszólok a másiknak, mert valamire megkért engem? Biztosan nem. Sokszor és sok helyen tudunk szeretetben szolgálni, hiszen mindannyiunkban munkálkodik Isten Szentlelke. De Isten nem kevesebbet vár el tőlünk, mind azt, hogy minden dolgot ilyen szeretetben vigyünk véghez. És ehhez van szükségünk arra, hogy Jézustól alázatot tanuljunk. Csak az ő erejével tudunk lemondani a saját javunkról azért, hogy másoknak időt, erőt és őszinte figyelmet adjunk. Vizsgáljuk meg napjainkat! Hányszor vétünk cselekedeteinkkel a szeretet törvénye ellen? Az Ige szerint bármit teszünk, ha szeretet nincs bennünk eközben, akkor semmik vagyunk. Bármily nagy dolgokat tehetünk Isten nevében, ha közben pont azoknak nem tudunk szeretettel szolgálni, akik mellé Isten rendelt minket, semmik vagyunk. Vizsgáljuk meg: vajon kap-e elég szeretetet és figyelmet a családunk? Vajon nekik, a számunkra legkedvesebbeknek tudunk-e szeretettel szolgálni? Vagy csak úgy félgőzzel és fél figyelemmel élünk mellettük? Sok szolgálatot bízhat ránk Isten az egyházunkban, vagy környezetünkben bárhol. De ne felejtsük el, ettől még nem hanyagolhatjuk el a szeretteinket sem. Nekik ugyanúgy mindig szeretetben kell szolgálnunk! Képesek vagyunk-e erre? Magunktól biztosan nem. De ha ma sok-sok szégyenfoltot megláttunk a lelkünkön, ne tétovázzunk vele Jézushoz menni. Kérjük múltunkra bocsánatot, és kezdjünk vele, az ő alázatával minden nap újat! Urunk! Taníts meg minket minden dolgunkat szeretetben véghezvinni!

                 "Néki növekednie kell, nekem pedig alászállnom"

Uram ! Add hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert csak így érthetem meg, hogy nem irányíthatom a saját magam sorsát, hanem mindig és mindenkor a te útmutatásodra és gondviselésedre szorulok.
Uram, add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert csak így tudom panasz és elégedetlenség nélkül elviselni a rám nehezedő terheket. Másképpen azt hihetem, hogy én ezt méltatlanul és ok nélkül szenvedem el.
Uram, add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert csak így láthatom meg, hogy ugyanolyan bűnös vagyok, mint bárki más, és csak így kerülhetem el azt, hogy másoknál jobbnak tartsam magam és felettük folyamatosan ítélkezzek.
Uram, add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert igazán szeretni is csak így tudok. Amíg másoknál többnek tartom magam, csak önszeretetre vagyok képes, és a másik embert nem tudom igazán szeretni.
Uram, add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert igazi megbocsátásra is csak ekkor leszek képes. Amíg nem szállok alá, addig jogosnak tartom haragom és képtelen vagyok tiszta szívből megbocsátani.
Uram, add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert csak így lehetek boldog , mert csak így tudok veled igazi szeretetkapcsolatba kerülni. Te a gőgösöket elkerülöd, de az alázatosokat felemeled és végtelen isteni kegyelmeddel és szereteteddel veszed körül
Uram add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, nem azért hogy én legyek a legjobb a te szemedben, hanem azért hogy ezzel örömet okozzak neked. és azért, mert azt mondottad, hogy míg olyanokká nem leszünk, mint a kis gyermek, nem mehetünk be az Isten országába. Bár eddigi életem alapján nem érdemlem meg, hogy oda bejussak, de bízva a te nagy irgalmadban mégis reményteljesen tekintek a méltatlanul megkapható örök boldogság felé.
Uram add, hogy mindenkinél kisebb lehessek, mert csak így tud bennem megnyilvánulni a te a hatalmas Isteni erőd, csak így válhatok világossággá ebben a sötét világban.
Uram Jézus, te aki az Isteni alázat egyetlen tökéletes példaképe vagy, taníts engem, hogy napról napra egyre kisebb lehessek. Ámen!

                               A lélek és annak lakhelye a test

"Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk összeomlik, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben." 2Kor 5,1.

Minden emberben él egy kézzel meg nem fogható, szemmel nem látható rész, melyet léleknek nevezünk, és amely földi életünk végén nem múlik el, mint a testünk, hanem örökké él. A lélek a központja és a lényege minden emberi életnek. A látható test csupán egy múlandó földi sátorház, mely hordozza magában a lényeget, a lelket. Mégis mennyi ember él úgy, hogy a láthatatlanról, a lélekről tudomást sem vesz, csupán a látható, múlandó testi dolgok kötik le a figyelmét. Olyan ez, mintha mi a földi életünkben csupán azzal törődnénk, hogy a lakásunk és házunk rendben legyen, de az, aki benne lakik, mi magunk teljesen el lennénk hanyagolva. Nem ennénk, nem innánk, nem tisztálkodnánk, nem törődnénk az egészségünkkel, csupán a lakhellyel, amiben élünk. Így éhezik, szomjazik, haldoklik a lélek nagyon sok földi testben (sátorházban) ma. Hajkurásszuk a láthatót és nem törődünk a láthatatlannal. Egészen addig teljesnek érezzük az életünket, amíg látunk magunk körül szépet, jót, élvezzük a világ kínálta lehetőségeket, az előző hasonlattal élve csinosítjuk, szépítjük az otthonunkat. Azután, mikor jön a halál és elragad magával, és a földi sátorházunk elomlik, testi életünk véget ér, szembesülünk vele, hogy kik vagyunk. Meglátjuk magunkat olyannak, amilyenné földi életünk során tettük magunkat. Lehullik a lepel, mely egészen addig oly ügyesen takarta el előlünk a lényeget, mert a Gonosz számtalan fondorlatos ötlettel rá tudja venni az embereket, hogy ne figyeljenek a lelkükre, sőt ne is higgyenek a lélek létezésében. Bármilyen gonosz hatalom bármit mond, a lelkük él, éhezik és szomjazik egész életében. De vajon mi tudja csillapítani ezt a lelki szomjúságot?

Egyedül Jézus Krisztus és vele való állandó és szoros kapcsolat. Lelkiismeretünk kínzó vádjait nem elnyomni kell, hanem megvallani Istennek, aki az ő Szent Fia véréért le tud venni rólunk minden vádat és terhet. Nem kábítani kell magunkat, hanem józanul és éberen szembenézni önmagunkkal. Aki találkozik Jézus szeretetével, annak gyógyul, felüdül él és lélegzik a lelke. És mindaz, aki ezt rendszeresen megteszi, valódi lelki életet fog élni, élete össze fog fonódni Jézuséval, aki a lelkek gyógyítója és éltetője. Akik így élnek azok a józan, éber, előrelátó és bölcs emberek. Ezek az emberek tudják, a test nem minden, egyszer el fog múlni. Aki törődik azzal is, ami a testben lakik, a lélekkel az bízván bízhat benne, hogy halála pillanatában egészséges és ép lélekkel mehet át az örök boldogságba. Azok ellenben, akik csak vagy többnyire a múlandó testüket táplálják és nem törődnek a benne lakó lélekkel, lelki roncsként mennek át az örökkévalóságba, és nem örökölhetik az örök boldogságot, mert oda csak a tiszta és egészséges lelkek nyernek befogadtatást. Mindenki számára itt a választás lehetősége! Törődünk-e azzal, ami elmúlhatatlan? Törődünk-e a láthatatlannal? Törődünk-e a lelkünkkel? Még van időnk, hogy életünk eddigi szemléletét megváltoztassuk! Adott a lehetőség! A megújulás és igazi lelki élet kapuja valamennyi ember számára nyitva áll! A bölcs ember nem megy el mellette, hanem átmegy rajta, és elindul Jézussal azon az úton, mely az élet legszebb és legboldogítóbb útja, az üdvösség útja. Nem könnyű út, hiszen tele van akadállyal, de mindig adatik erő az akadályok leküzdésére.

Keressük Jézust a Szentmisében, keressük Jézust a Szentírásban, keressük őt a csendességben, az imádságban! Minden percet használjunk ki rövid földi életünkben az ő keresésére, mert az élet elszáll, és egyszer a sok elvesztegetett idő nagyon fájni fog!

                        Krisztus a szőlőtő, mi a szőlővesszők

Emberi életünk olyan a Földön, mint a szőlőskertben elültetett szőlővessző. Egy gazda mindig azzal a céllal telepít új szőlőt, mert bő termést szeretne szüretelni róla. Ugyanígy a mi Teremtő Atyánk is azt várja tőlünk, hogy bőven teremjük a lélek gyümölcseit. "A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. " (Gal. 5, 22-23) "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efezus 2:10). Az előbbi igehelyekből egyértelműen kiderül, hogy az Úr milyen gyümölcsökben leli kedvét. Ez Isten terve a mi életünkkel. Minden egyes embert azért teremtett meg, hogy teremhessük a lélek gyümölcseit, és véghezvihessük azokat a jó cselekedeteket, melyeket az Úr előre elkészített nekünk. Egészséges és bő termést azonban csak az a szőlővesző képes hozni, amelyik egészséges tőkéből indul ki és egészségesen táplálnak. Ki a mi szőlővesszőnknek a tőkéje? Mivel kell táplálkoznunk, hogy bő termést hozzunk? Ezekre keressük a választ. Az élete kezdetén csaknem minden szőlővessző ( emberi élet) sok és nagy vad hajtást hoz. Ezek azok a hajtások, melyek soha egyetlen jó termést sem képesek hozni maguktól, mert nem az igazi szőlőtőn nőttek. Egészen addig ezt a vad hajtást hozza és vad termést termi emberi életünk, mígnem valami nagy megújulás nem megy végbe a szőlőtőkén. Olyan ez, mint egy nagyon beteg szőlő összes beteg hajtásának lemetszése és erős gombaölőszerrel történő megpermetezése. Esetünkben ez a bűntől való megtisztulást és a Jézussal való egyesülést jelenti. Úgy kell életünknek magába szívni Isten igazságát és Jézus megtisztító vérét, mint a beteg növénynek a permetszert.S el kell jutnunk oda egyszer életünkben, hogy egész életünket odatesszük a megtisztulás fürdőjébe. S miután ez megtörtént, Jézus, az egészséges szőlőtő árassza az életet az szőlővessző életünkbe, és életünk növeszti az egészséges hajtások sokaságát. A Krisztusban való növekedésnek pedig a Jézussal a szentáldozásban való minél többszöri egyesülés a titka. Így itat át ő minket szentségével, igazságával és növeli bennünk az egészséges és bő termésű hajtásokat. A mi emberi életünkben a MEGTÉRÉS ez a nagy megújulás. Mikor életünket bele helyezzük annak a megváltó Krisztusnak a kezébe, akitől hisszük és reméljük, hogy életünk vesszeje növekedésnek indulhat és elkezdhet egyre több jó gyümölcsöt teremni. Jézus tehát az igazi szőlőtő, és nélküle semmit nem tudunk cselekedni, ami az Atya szemében kedves lenne. A megtérés után ritkán fordul elő, hogy ismét nagy méretű beteg hajtások nőnének, de teljesen tiszták és egészségesek sem lehetünk, mivel a környezet és a közeg, melyben élünk újból és újból megfertőz minket.

Az Úr Isten nagy kegyelme az, hogy ezektől végtelen sokszor hajlandó megtisztítani életünket, hogy azután még több gyümölcsöt teremhessünk. Nekünk nem marad más feladatunk, mint Jézussal az igazi szőlőtővel összeköttetésben maradni. Vele összeköttetésben maradni pedig csak úgy lehet, ha minden életünket megfertőző tényezőtől igyekszünk távol tartani magunkat, illetve ha már az életünk elég szorosan összefonódott az övével, ő maga fog megvédeni minket mindezektől. Az élet ugyanis, amelyik szorosan össze van forrva Jézussal már nem fog kívánkozni semmilyen régi bűnös dolog után, mert ezt az életet már Jézus kormányozza, azaz a szőlőtő élteti teljes egészében a szőlővesszőt. Jézussal összeköttetésben maradni azt jelenti, hogy az Ő Szavát, az Ő igazságát és az Ő akaratát keressük szüntelen, és az ő megtörtetett testével, kiontatott vérével tápláljuk magunkat olyan gyakran, amilyen gyakran csak tehetjük. Ha így összeforr életünk Jézussal, nem kell már attól tartanunk, hogy súlyos bűnök, terméketlen és beteg nagy hajtások nőjenek az életünkön, hiszen Jézus a szőlőtő már csak a tisztát és élőt fogja áramoltatni a mi szőlővessző életünkbe. A kisebb fertőzésektől és bűnöktől pedig a Mennyei Atya gondoskodó keze tisztít meg minket, miután minden botlásunkat , bűnünket őszintén és töredelmesen ismételten őelé vittük. Így halad életünk Isten formáló keze munkája révén a csaknem teljesen tökéletes megszentelődés felé("Aki elkezdte bennetek a jó munkát elvégzi a Krisztus Jézus napjára." Fil. 1,6)

Krisztus tehát a Megváltónk, aki eltörli és megújítja régi bűnös életünket, és ő a Megtartónk is, aki a vele való szoros kapcsolat révén nem engedi, hogy ismét a pusztulásba rohanjunk. Érdemes a mi életünket az ő szerető karjaiba belehelyezni.

Mindazok pedig, akik ezt a lépést nem tudják, vagy nem merik meghozni, életüket eltékozolják, nem arra használják, amire Mennyei Atyjuk adta. Az ilyen életek, melyeknek nem Krisztus az alapja és képtelenek az Atya akarata szerinti gyümölcsöző életet élni , levágattatnak, tűzre vettetnek és elégettetnek, mint a terméketlen szőlővessző.

A Jézusból táplálkozó szőlővessző életekre ezzel szemben az örök jutalom és boldogság vár, melyet az Isten megígért mindenkinek, aki őt szereti, tiszteli és követi.

A királyi menyegző

"Megszólalt erre Jézus, és ismét példázatokban beszélt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre! De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve; így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor a király ezt mondta szolgáinak: kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak." Máté 22,1-14

Képzeljük el egy furcsa szituációt: Egy menyasszonyt, aki hosszú időn keresztül készül élete egyik legfontosabb eseményére, mielőtt a vőlegényhez érne, megdobálnak sárgolyókkal. A mennyasszony így halad tovább az ünnep helyszínére, hiszen nagyon vágyik már a vőlegényhez és már nincs ideje arra, hogy átöltözzön. Mit érezhet a vőlegény, mikor meglátja? Mit szól a násznép? Valószínűleg már a kapuban szólna neki valaki, hogy így ne menjen be, hiszen egy menyegzőre ez nem méltó. Tudjuk, hogy ilyen a valóságban nem nagyon szokott előfordulni. A menyasszonyok többsége több órán keresztül készül erre a nagy eseményre. A ruha ragyogóan tiszta kell, hogy legyen, minden hajtincsnek jól kell állnia, és a bőrön is minden apró hibát el kell fedni. Útközben nagyon vigyáz arra, hogy ezt az állapotot megőrizze addig, míg az ünnep helyszínére nem ér, hogy tökéletes szépségében állhasson oda a vőlegény oldalára. És ma már esküvőnek sem kell lenni ahhoz, hogy egy nő hosszú időn át szépítkezzen, teheti ezt akár egy egyszerű hétköznapon is. Ehhez ma a szépségipari cikkek széles palettája áll a rendelkezésünkre.a Arra is ügyelünk, hogy mindig tiszta ruhában jelenjünk meg. A modern mosógépek rengeteg programot kínálnak, hogy minden egyes ruhadarabot ragyogóra, simára moshassunk a ruha minőségéhez igazodóan. Tökéletes külső, tiszta ruha, kifogástalan megjelenés. A mai világ fontosnak tartja ezeket. De............, most egy kicsit álljunk meg.........Hány embernek jut eszébe, hogy miután elköltözünk erről a Földről , mi mindannyian hivatalosak vagyunk egy menyegzőre. Egy királyi menyegzőre, ahol a vőlegény Jézus Krisztus, és a menyegző után egy örökkévaló élet kezdődhet Vele ott az örök honban, de csak annak, akit Ö, a Vőlegény alkalmasnak talál erre.  Gondolunk-e arra, hogy ez a menyegző sokkalta fontosabb és nagyobb esemény, mint bármelyik földi menyegző? Ide mindannyian kaptunk meghívót, a meghívóról azonban hiányzik a dátum. De akkor hogyan készüljünk rá? Álljunk mindig készenlétben? IGEN, MINDIG KÉSZEN KELL ÁLLNUNK! Jézus csak a tökéletes és feddhetetlen, fehér ruhába öltözött lelkeket fogadja be a menyegzőjére és az örök életbe. Sokan talán megriadunk ettől. Hogyan lehetnék én tökéletes? Nem vagyok méltó arra, hogy bemenjek a királyi menyegzőre. hiszen tele van az életem szennyel. De van egy örömhír minden ember számára. Jézus kereszten értünk folyt vére minden őszintén megvallott bűnt lemos rólunk, mindig újra és újra lehetőségünk nyílik arra, hogy az Ő vére által megtisztítsuk a beszennyeződött ruhánkat, és tökéletesen fehér ruhában állhassunk meg előtte, ha eljön az óra. Nem elég, ha ez megtörtént az életünkben egyszer. Folyamatosan oda kell állni Isten elé bűnbánattal, nehogy egy olyan órában lepjen meg a halál, mikor szennyesek vagyunk. A mosógépeknek van selyemmosó, sportruha mosó, gyorsmosó és még nagyon sokféle programja. Mi ismerjük-e a gyors harageltávolító programot? Ismerjük-e a gyors írígység eltávolító programot? Ismerjük-e a büszkeség eltávolító programot? Az elégedetlenség eltávolító programot? És az ítélkezés eltávolítót? Mindegyik kérdésre Jézus Krisztus a válasz, és az hogy fontosnak tartjuk-e azt, hogy ezekkel a szennyfoltokkal gyorsan odaálljunk Isten elé, kérjük a bűnbocsánatot, és újra fehér ruhába öltözzünk. Életünk egyik napján se felejtsük el, hogy hivatalosak vagyunk erre a menyegzőre, és éljünk úgy, hogy amikor oda kell járulnunk, méltónak találtassunk, arra hogy Jézus befogadjon a menyegzőjére. Higgyük el, nincs öröm, mely ahhoz fogható, melyet akkor fogunk érezni, mikor fehér ruhába öltözve megállhatunk Jézus jobb oldalán.

                                                                                                                   Világosság vagy sötétség?

Ó Jézus! Micsoda sötétség, hogy hazugnak neveznek téged azok, akikkel szemtől szemben állsz, akikhez szólsz, Te az Isten fia. Micsoda sötétség van az emberi szívben, mely minden emberi tanítást elhisz, de a Te Atyád öröktől való tanítása nem kell neki. Úr Jézus, ha nélküled járunk bűneinket melengetve, a mi életünk is sötétség. Nem tudjuk, hogy a következő lépésünk hová vezet, hiszen nem látjuk az utat magunk előtt, csak lépésről lépésre haladunk bizonytalanságban, nem tudván, hogy a következő lépés, a holnap mit hoz számunkra. Ó Jézus, a nagy sötétségben járók azt sem látják, hogy mi vár rájuk útjuk végén. Hisznek a Sátán gonoszan suttogó szavának, mely azt mondja nekik, minden jó lesz, s most csak az számít, hogy élvezzétek az életet. Az Isten írt törvénye ott hever előttük is, de mivel teljes a sötétség, azt sem látják. A sötétség végén ott várja őket a szakadék, mely a sötétségben járók örök része és érdeme, a Pokol kínszenvedése. De a sötétben suttogó Gonosz ezt is tagadja, azt mondja, nincs tovább a halál után, csak ez az élet számít, hogy minden percet kihasználj, s ne érdekeljen, hogy mit mond Isten.

Úr Jézus! Mennyivel másabb a te világosságod által beragyogott út! Ott ahol minden annak látszik ami, a bűn bűnnek látszik, mert a Te Isteni világosságod láttatja meg velünk, mindazt, amit a sötétségben soha nem lettünk volna képesek meglátni. És az Út végén ott ragyog a legcsodálatosabb Mennyország. Nem tudjuk, hogy mikor érhetjük el, mert az a Te Isteni titkod, de tudjuk, hogy ott vársz ránk, mert ott minden gyermekednek helyet készítettél. Úr Jézus te minket soha nem ítélsz el ezen a Földön, ezt magunknak kell megtennünk, mikor a Te világosságodban beletekintünk a Te örök érvényű igazságodba, a Te parancsolataidba. Urunk, Te semmire nem kötelezel minket, parancsolataid adod elénk, s a mi szabad akaratunkra bízod, mit teszünk, megvizsgáljuk-e magunkat az igazság tökéletes tükrében. Urunk te mindenkinek adsz időt rá, hogy még mielőtt utolsót dobbanna a szíve, belenézhessen az Isteni tökéletesség tükrébe és megláthassa benne gyarló tökéletlenségét, bűneit, mellyel vétkezett a Te törvényeid ellen. Urunk, köszönjük, hogy Te a világ világossága már fényt gyújtottál a mi szívünkben. Azt csak te látod, hogy ez a fény egy pislákoló gyertyaláng-e, vagy olyan-e már mint a hegyen épített város, melyre csak fel kell néznie a sötétségben élőknek, hogy megláthassák a Te világosságodat!A világosság nem mi vagyunk, de add, hogy visszatükrözhessünk téged a körülöttünk élő embereknek. Add, hogy a mi életünk vonzóvá tegye az emberek számára a te világosságodat! Küldj minket világosságként a világba! Urunk, ragyogja be a Te kegyelmed, szereteted és irgalmad az egész világot. Köszönjük, hogy azáltal maradhatunk a Te világosságodban, hogy te nem sajnáltad odaáldozni magadat a világ bűneiért. Köszönjük a keresztet, köszönjük a bűnbocsánatot, s köszönjük, hogy e drága ajándék által lehet ma is világosság a világban. Uram, mindaz, aki nem fogadja el keresztáldozatodat a sötétség mély börtönébe és útjára zuhan vissza. Egyedül Te tartasz meg minket a világosság és tisztaság útján! Minden a te érdemed! Maradj velünk Urunk, hogy a Te fényességedben menetelhessünk a mennyország kapui felé s add kegyelmedet, hogy a Te maroknyi sereged napról napra gyarapodhasson a megtérőkkel! Légy irgalmas és könyörületes hozzánk Urunk! Ámen!

                    Engedjük Jézust, hogy közel jöjjön hozzánk!

Sok akadályt kell az embernek leküzdenie, mire elmondhatja, elértem Jézust. A Szentírás szerint az akadályok mindig a mi emberi természetünkből és bűneikből adódnak. Soha sem Jézus felelős ezért. Első lépésként a bűneivel kell megküzdeni az embernek, de ha már többé kevésbé tiszta és Jézus tanítványa is az ember, még korántsem mondhatja el, hogy teljesen Jézusé. Így voltak ezzel jézus legközelebbi tanítványai is. Jézussal jártak nap, mint nap, de gondolkodásuk oly sokszor földi volt. Nem tudtak teljesen egyesülni mindazzal, amit Jézus hozott el a Mennyből. Persze emberi ésszel nem is lehet felfogni, hogy a földi bűnös halandó hogyan egyesülhet mindazzal, ami Szent, ami odafentről való. Méltatlan Jézushoz, gondolhatjuk, hogy velem bűnössel egységre lépjen. Péter. Krisztus későbbi nagy apostolának ajkáról többször is elhangzott: "Uram távozz tőlem, mert én bűnös ember vagyok. " Mikor az ember felfogja az Isten nagyságát, emberi gondolkodásával valóban nem válaszolhat másként, mint azzal, hogy mi keresnivalója a Szentnek a bűnösökkel: Távozz tőlem, Uram, nem vagyok méltó, hogy az én társaságomban légy. Így volt ezzel Mózes is, le kellet venni saruját, mikor a szent helyen állt, mert Isten előtt a bűnös ember nem állhat meg. Jézus Földre jövetelével viszont valami egészen új kezdődött. Ő valahogyan egészen másképp gondolta ezt. Azt mondta, nem az egészségeseknek van szükségük az orvosra, hanem a betegeknek. Vállalta azt, hogy emberi formában leszáll bűnös világunkba, és megújít mindent a föld kerekségén. Ő maga jött a bűnösök közé. Éppen ezért nem taszíthatjuk őt el, hiszen ő vállalta, hogy együtt legyen a bűnös nemzedékkel. Betért a vámszedő, Zakeus lakásába is. Sőt, hajlandó volt az egész emberiség bűnével közösséget vállalni. Ő a Földkerekség valamennyi elkövetett bűnével közösségben, volt, mikor az Atya haragja lesújtott rá nagypénteken, miérettünk. Utálta a bűnt, mégis társa lett egy rövid időre, hogy megválthasson minket. Célja az volt, hogy a bűnöst meggyógyítsa. Hogy azután ő egészségesen egyesülhessen az ő Szent Urával.

Ne mondjuk tehát, hogy mi nem tartózkodhatunk Jézus közelében, hiszen ő maga jött utánunk, ő maga keres minket. ő maga akar meggyógyítani és egyesíteni önmagával. Ha megbántuk bűneinket és ő megbocsátotta azokat, akkor ne taszítsuk őt el magunktól. Engedjük, hogy teljesüljön az ő legnagyobb vágya, hogy a mester és a tanítvány eggyé válhassanak. Nem vagyunk rá méltók, de ha ő ezt szeretné, engedjük meg neki. Hiszen a bűnben vergődő ember látványán kívül nincs nagyobb szívfájdalma Urunknak, mint mikor az ő tanítványai taszítják el őt maguktól. Az Úr szeretné megmosni a mi lábunkat is, mint nagycsütörtökön a tanítványaiét, hogy aztán teljesen tiszták legyünk. Bár valóban méltatlan ez Ég és Föld urához, hogy bűnösök lábát mossa meg, mégis ő választotta ezt és az ő akarata tökéletes. Azért szeretné megmosni a lábunkat, hogy teljesen tiszták lehessük. Ne mondjuk azt, mint Péter, hogy "az enyémet ugyan nem Uram." Higgyük, hogy ha mi méltatlanok is vagyunk rá, az Úr közelünkben szeretne lenni. Eggyé szeretne válni velünk! Akkor is ha mi korábban bűnös emberek voltunk. Vágyik arra, hogy végre elhiggyük, a mi méltatlan szívünkben is lakozást vehet. Lehetséges, hogy a tökéletes a tökéletlenbe költözzék!

Hisszük mi ezt? Kérjük Urunkat, hogy merjük hinni, a Szent és a tiszta a földi gyarló emberi szívet is megszentelhet! Csak engednünk kell neki!

Jöjj uram Jézus! Tisztíts meg engem teljesen, s aztán add, hogy téged el merjelek fogadni ,mint társamat, bármilyen gyarló is vagyok. Ámen.

Szabad akaratommal téged választalak Jézus

"31Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult: "Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, 32megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket." 33"Ábrahám utódai vagyunk - felelték -, s nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?" 34Jézus így válaszolt: "Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bűnt követ el. 35A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. 36Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek." János ev. 9

Szabad életet élni! Oly sok hívő vágya ez! Mégis oly kevés a szent, aki valóban el tud jutni a Krisztusi szabadságra. Miben áll a mi szabadságunk? A fenti szentírási rész két fontos üzenetet tartogat számunkra. Először az igazság, másodszor pedig a Fiú az, aki szabaddá tesz minket. A Fiú és az igazság, egy és ugyanaz, Jézus is így fogalmazott: "Én vagyok az út az igazság és az élet" Aki a Fiúban éli életet az jár az igazságban és az mondhatja el, hogy szabad életet él. Mindannyian nagyon vágyunk erre a szabad életre, amit tulajdonképpen a teremtés kezdetén meg is kaptunk valamennyien . Szabad akaratnak hívják a mi szabadságunkat, mellyel Isten minden egyes gyermekét megajándékozza ma is. Nem csak Ádám és Éva dönthetett szabadon, a mai ember ugyanúgy dönthet az Isten és a Sátán mellett is. Különbség csak a státuszunkban van. Ádám és Éva szabadnak született a Paradicsomba, mi viszont a bűn rabszolgaságába születünk bele. Ezért volt szükség a szabadító Krisztusra. Ő nélküle ugyanis a bűn rabszolgaságában vagyunk kénytelenek végigélni az egész életünket, mert rabtartónk a Sátán, tőlünk sokkal erősebb, s karmai közül önerőnkből kiszabadulni soha sem tudunk.

De mi történik, ha Jézus megjelenik az életünkben? HA hisszük, hogy ő halálával és feltámadásával legyőzte a Sátánt, akkor szabadokká válunk. Ugyanis onnantól kezdve mindig ott áll mellettünk Jézus, aki a Sátánt egy leheletével képes eltörölni . A kérdés csak az, hogy mi melyiknek fogadunk hűséget. Megtérésünk után nekünk hívőknek gyakran szokásunk hosszú időn keresztül két úrnak szolgálni. Az új jézusi élet is vonzó, de azért a régihez is ragaszkodunk, hiszen nem olyan könnyű megválni több évtizedes szokásainktól. Életünk egyes területein Jézust, más területein, bár nem tudatosan, de a Gonoszt szolgáljuk. Vagy keressük a teljes szabadulást, de a régi életünkből nyert rossz tapasztalatainkban- hogy ebben és abban a dologban mindig el szoktunk bukni-jobban hiszünk ,mint krisztus a Sátánt minden területen legyőző erejében. Ez a hit gyengesége vagy kiskorúsága, melyből előbb utóbb ki kell nőnünk, ha komolyan Krisztus követőkké szeretnénk válni. Talán nincs más olyan dolog, amiben a Sátán jobban akadályozna minket, mint az, hogy hitünkben növekedésnek induljunk, s erre a megfelelő taktikája is megvan. Így teszi: mikor egy ember megtér, a Gonosz rögtön megerősített sereggel tér vissza a szívébe, azután elhiteti velünk, mi már soha nem tudunk megváltozni, rossz emberi tulajdonságainkkal életünk végéig küszködnünk kell. Megengedi , hogy bűneinket megbánjuk , de tudja, hogy előbb utóbb meg fogjuk unni, mert úgysem sikerül előrébb jutnunk. Ez a léleknek egy a gonosz által megkötözött továbblépni nem tudó állapota. Sátáni megtévesztés és rabiga! Nem Jézusnak hiszünk, hogy ő mindentől meg tud szabadítani minket, hanem a Gonosznak fogadjuk el azt a becsapását, hogy ettől már nincs szentebb állapot. S mindezt a szabad akaratunkkal tesszük. Persze mi ezt nem tudjuk, mert a szabad akaratunkat a Gonosz tartja fogságában, s közben elhiteti velünk, hogy mi már Jézuséi vagyunk. A hazugság Atyja azt mondja: te már ne akarj többet, már így is jó keresztény vagy, úgysem tudsz tovább lépni!

Testvérek! Krisztus azt az örömhírt hozta el számunkra, hogy "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól." ' János 1,9. Minden hamisságtól! Minden bűntől! Nemcsak a felétől! Urunk a régóta hozzánk nőtt bűneiktől is meg tud szabadítani. Ez jelenti azt, hogy valósággal és teljesen szabadok leszünk. S ez az, amit a gonosz minden áron meg akar akadályozni.

Mi melyiknek hiszünk? Szabad akaratunkkal döntjük el. Jézus semmire nem kényszerít. Miután megtisztított azt mondja: Szabad vagy! Nem kell többé a bűnt választanod! Szabad akarattal ajándékoztalak meg, mellyel dönthetsz az új tiszta életed mellett.

A Gonosz ellenben a megtisztított szívbe erőszakkal tér vissza és kényszeríti őt arra, hogy folytassa a régi bűnös életét, közben elhitetve vele azt, hogy nem lehet másképp.

Ez az a pont ahol fel kell ismernünk a kísértést és szabad akaratunkkal ellene állnunk. Mikor közelít a Gonosz egyszerűen csak azt kell mondanunk: Én Jézusé vagyok ! Szabad vagyok! Többé nem kell a bűn rabigáját felvennem! Jézusom , végy a te Szívedbe végy a te védelmedbe, hogy a gonosznak ne legyen rajtam hatalma. Ilyen egyszerű, de mégis ilyen nehéz. Folyamatos küzdelem, egészen addig, míg szemünket le nem hunyjuk. Egyedül Jézus erejére és ígéretére kell támaszkodnunk, Semmilyen régi tapasztalat nem szabad, hogy megzavarjon minket! Ezt nevezik erős hitnek!

Testvérem, te hiszed-e ezt? Jézus minden tanítványának ezt a győzedelmes szabad életet szeretné ajándékozni! Mivel ajándék, vagy elfogadod, vagy elutasítod. Szabad akaratoddal döntesz. Azt viszont tudnod kell, ha Krisztus ajándékét elutasítod, helyette azt kapod, amit nem te választottal, hanem rád kényszerítenek, a bűn rabszolgaságát. A szabadság ajándéka vagy a bűn kényszere? Mi döntünk.

Jézus Krisztus legyőzte a gonosz erejét! Ő erősebb bármilyen gonosz kísértésnél! Ő a Világmindenség Ura! Lehetetlen, hogy bukott angyalok serege nála erősebb legyen! Aki szabad akaratából ő hozzá fordul, azt ő meg tudja szabadítani minden bűntől!

Van tehát egy állapot, melybe beleszülettünk, amit nem választottunk, s melyben egészen addig benne élünk, míg Krisztus szabadítása a miénk nem lesz. Szabad akaratunkkal mindenkor eldönthetjük, hogy ezt a születésünkkor kapott nyomorúságos állapotot kívánjuk-e követni, vagy elfogadjuk Krisztus ajándékát,a szabadságot. Az előbbi egy tétlen nyugalmi, de bűnös állapot. Az utóbbi egy küzdelemmel teli, aktív ,de tiszta és gyönyörűséges állapot.

Urunk! Add, hogy ígéretedbe hittel bele kapaszkodhassunk, s taníts meg minket lépésről lépésre a veled való győzedelmes életre! Hozzád tartozunk! Drága véreden váltottál meg minket! Ne engedd, hogy elszakadjunk tőled. Ámen!

Akarom, tisztulj meg!

" Akarom, tisztulj meg!" Máté 8,3b
Jézus Krisztus hatalmas erejű szavai ezek , melyet a lepráshoz intézett az evangélium tanúsága szerint. A beteg pedig Jézus szavára azonnal megtisztult. Köztudott, hogy a lepra egy gyógyíthatatlan betegség, mely kifejezett külső jelekkel jár és egyike a legragályosabb kóroknak. Jézus korában a leprás betegek az egészséges emberektől elkülönítve éltek és vártak a halálukra. Jézus ebbe az földi értelemben reménytelennek tűnő helyzetbe lép be, teszi a reménytelenséget reménnyé, a beteget egészségessé és a tisztátalant tisztává. Érdemes megfigyelni a leprás Jézushoz intézett szavait is:" Uram, ha akarsz megtisztíthatsz." Mérhetetlen bizalomról de ugyanakkor Krisztus akaratába való teljes belenyugvásról tanúskodnak e szavak. Tudom, hogy van hatalmad meggyógyítani, de csak akkor gyógyíts meg, ha te is így akarod. S a teljes tisztuláshoz ugyanez a két tulajdonság szükségeltetik ma is: Bizalom és alázat. Érdekes még megvizsgálnunk azt mit jelenthet a mai korban leprásnak lenni. A történetbeli leprás ma leginkább a világ gonoszságától megszeplősített lelkekre hasonlít. Akiknek minden szeplője ismert a világ előtt. S éppen ezért válik a mai keresztény sokszor hiteltelenné a világ előtt. Tetteink sokszor másról tanúskodnak, mint szavaink. Mindannyian szeplős életűek vagyunk, s mindannyiunknak szükségünk van Jézussal való találkozásra, úgy mint ennek a leprásnak. Ha a fenti ige egyszer a mi számunkra is élővé válik, s találkozunk Jézussal így, mint a leprás, akkor lehet az életünk Krisztusi értelemben is tiszta és példamutató élet. Akkor tudunk másokat Istenhez vezetni, anélkül, hogy a saját életünkkel megbotránkoztatást okoznánk nekik. Ha ott a szívünkben az igazi vágy arra, hogy mi is ilyen tökéletesen tiszta lelkek legyünk, kérjük Urukat látogasson meg minket, mint egykor a leprással tette. Az Úr minden őszinte szívvel kimondott kérésre válaszolni fog.

Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!

Így dicsőítette az angyalsereg Teremtő Istenünket a betlehemi pusztán Urunk születésének Szent Éjszakáján. Ebben az egy mondatban szinte benne van a karácsony teljes üzenete. Isten, aki az Egek elérhetetlen magasságában lakozik, elküldte a Földre Fiát, hogy ő az emberek szívébe békességet hozzon. Az is fontos üzenete ennek a mondatnak, hogy az Isteni dicsőség kiáradása mennyire szoros kapcsolatban áll az emberi szív békességének elnyerésével. Nincs békesség anélkül, hogy előtte az Isteni dicsőséget meg ne látnánk. És ez az Isteni dicsőség szállt le a Földre hozzánk azon az éjszakán.

Ki az, aki ezt megláthatja? Jézus édesanyja, a mi Szűzanyánk ezekkel a szavakkal fogadta el Isten ajándékát az ő méhében : "Ime az Úrnak szolgálóleánya. legyen nekem a te Igéd szerint. " Teljes engedelmességgel belehelyezi akaratát az Úr akaratába. Az én akaratom a te akaratod, csupán eszköz vagyok a te kezedben. Isten annak az asszonynak engedte meg hogy a világ leghatalmasabbjával, a Fiú Istennel eggyé váljon, aki a világon a legkisebb tudott lenni. Ilyen alázatos engedelmességben tudunk csak egyesülni mi is a Szentháromsággal. S visszatérve az angyalsereg kezdő szavaihoz, aki önmagát megalázva le tud borulni a mennyei dicsőség előtt, az kaphatja meg Istennek azt a békességét, melyről az agyalok énekeltek a legszentebb Éjszakán. Ki az tehát, aki megláthatja a kisdedben Jézust? Csakis az, aki elég kicsi ahhoz, hogy felismerje a leghatalmasabbat. Jézust soha sem a szemünkkel, csakis a szívünkkel és hitünkkel láthatjuk meg. Ehhez viszont az kell, hogy az evangélium a szívünk mélyére hatoljon., úgy ahogyan ezt az egyszerű, alázatos pásztorok is befogadták minden kétség nélkül kint a betlehemi pusztában. Hit nélkül nekik sem lett volna több Jézus, mint egy újszülött gyermek. Ők viszont előtte már hallhatták az örömhírt: "Ma született az üdvözítő nektek, az Úr krisztus a Dávid városában. " És Ők hittek. Szemükkel látták az újszülöttet, szívükkel pedig felfogták, hogy a világ megváltója nyugszik a jászolbölcsőben és térdre borulva imádták Ég és Föld urát.

S karácsonynak még egy örömhíre van. Karácsony nem múlt el. Örök Karácsonban élünk, hiszen az Úr Jézus, ahogyan megígérte, ma is itt van köztünk az Eucharisztia színeiben. Bármikor, amikor egy katolikus templomba belépünk, átélhetjük az isteni jelenlétnek azt a csodálatos nagyságát, mely a betlehemi istállóban volt jelen teljes dicsőségében. Bár elcsépelt és megszokott lehet számunkra minden héten elmenni a Szentmisére, de jusson eszünkbe mindig, hogy mikor Isten szent templomába belépünk, ugyanazt a Jézust imádhatjuk és dicsőíthetjük az Oltáriszentségben, melyet a pásztorok imádtak a betlehemi istállóban. Ő ma is jelen van köztünk, Testével Vérével , emberségével és istenségével.

Az Isteni békesség kiáradása Karácsonykor vette kezdetét, kiteljesedését viszont Urunk feltámadásakor érte el. Emlékezzünk vissza, hogyan köszöntötte Az Úr Jézus tanítványait, mikor Húsvét után először találkozott velük: " békesség nektek" . Ugyanarról a békességről beszélt itt Jézus, melyet az angyalok hirdettek a hív pásztoroknak. Az ő feltámadása teljessé tette az Isteni békesség kiáradását a Földre. Innentől kezdve a békétlenség nem Úr a Földön.

A békesség szó kapcsán érdemes még kitérnünk egy kedves szentünk, Assisi Szent Ferenc nagyon szép gondolataira is. Nála tökéletesebben talán senki nem fogalmazta meg, mit jelent valójában az a békesség, melyet Krisztusból, mint forrásból meríthetünk:

Uram, tégy a béke eszközévé.
hogy szeretetet vigyek oda,
ahol gyűlölet van,
hogy megbocsássak,
ahol bűn van,
hogy egyesítsek,
ahol széthúzás van
hogy igazságot hozzak,
ahol tévedés van,
hogy hitet vigyek,
ahol sötétség van,
hogy örömet vigyek oda,
ahol szenvedés van

Nem azért, hogy vigasztalódjam,
hanem, hogy vigasztaljak;
nem azért, hogy megértsenek,
hanem, hogy megértsek
nem azért, hogy szeressenek,
hanem, hogy szeressek;

csak ez a fontos,
mert amikor adunk - kapunk,
amikor megbocsátunk - bocsánatot nyerünk,
amikor meghalunk - új életre kelünk.

Ezt az életformát, melyet Assisi Szent Ferenc életével is tanúsított, hozta el Jézus karácsonykor az egész világra. Nemcsak a pásztoroknak, nemcsak a bölcseknek, nemcsak a szenteknek, nemcsak a kiváltásosoknak, hanem mindenkinek. Jézus azért jött, hogy ez a békesség a miénk lehessen, s mint kincset, adhassuk tovább a másik embernek. Assisi Szent Ferenc földi értelemben véve semmit nem birtokolt, mégis a Földkerekség egyik leggazdagabb embere volt, mert övé volt az a királyi gazdagság, mely a Mennyből alászállt a Földre. Ő is tudott kicsi lenni, mint a Szűzanya, s tudott minden földi kincset kárnak ítélni, mint Pál apostol, hogy megnyerhesse azt a csodálatos békességet, melyet a Krisztussal való egyesülésben nyerhet el az ember.

Tanuljunk hát mi is a pásztoroktól! Tanuljunk Szűzanyánktól! Tanuljunk szentjeinktől! Tanuljuk meg önmagunkat megalázva egyszerű emberként tiszta szívvel befogadni az evangéliumot. Dicsőítsük Jézust az ő végtelen nagyságáért, hogy elnyerhessük azt a békességet, melyet Urunk valamennyi gyermekének ajándékul ad.

Szűz Mária alakja az üdvtörténetben

Egy asszony, aki arra hivatott, hogy a Fiú Istent a szíve alatt hordozza, s világra szülje a mi megválásunkra. Már az ő fogantatása is különleges volt, hiszen ő az egyetlen ember a történelemben, aki az áteredő bűnt magában nem hordozva fogant majd született meg. Ő a Szeplőtelen Fogantatás. A bűntelenséget, melyet az első emberpár által elveszítettünk, Szűz Máriának visszaajándékozta Isten, hogy az ő alázatos közreműködésével valósítsa meg a világ megmentésének művét. Szükség volt arra, hogy Szűz Mária mentes legyen attól a pecséttől, mellyel a Gonosz jelöl meg magának fogantatásakor minden férfit és nőt Ádám és Éva bűnbeesése óta. Mi ugyanis mindannyian bűnben fogantunk és születtünk. Szűz Mária, akit az Isten a szeplőtelenséggel, azaz a bűntől való mentességgel teljes élethosszig tartóan megajándékozott, egyedül volt méltó arra, hogy a szenttel, a tisztával, az Isten Fiával eggyé váljon. Lehetetlen lett volna ugyanis az, hogy a tökéletes és a szent, bűnös embertől szülessen meg. Egyedülálló csoda az is, ahogyan a Szűzanya méhében megfogan Jézus Krisztus, az örökkévaló mindenség királya, mint egyszerű ember. Egy erre rendelt szűz leány találkozik a végtelen hatalmú Isten lelkével, a Szentlélekkel, s szíve alatt elkezdődik egy Isten-ember élete. Szűz Mária a Szentlélek mátkája, ahogyan régi himnuszunk nevezi őt. Csodálatra méltó az Isten Anya alázata is, ahogyan fogadja Gábriel arkangyal szavait: "Íme az Úrnak szolgáló leánya. Legyen nekem a te igéd szerint." Ő az alázat és az engedelmesség tökéletes példaképe. Igent mondott arra, hogy őbenne a Menny és a Föld egybe forrjon, s világra szülje Jézust, aki valójában nem is ember, hiszen a Mennyország dicsőséges Királyaként szállt alá a bűnös emberi világba. S kilenc hónapig Ég és Föld Ura, ennek a szűz asszonynak a méhében kap oltalmat. Azután pedig ott növekszik Szűz Mária mellett az Isteni gyermek, akit féltő anyai szeretete kísér minden lépésében. Így kíséri el Szent Fiát a Golgotára is, ahol Az Úr Jézus halála előtt, minden élők Anyjának rendeli őt. Bár földi édesapától egyetlen gyermeket sem szült, lelki értelemben véve Édesanyja lett valamennyi földön élő embernek. Ő a Mennyei Édesanyánk! A leghűségesebb Édesanya! Azokra is gondja van, akik őt figyelemre sem méltatják. Ő ugyanolyan féltő szeretettel és gondoskodással vesz körül minket, ahogyan ezt Szent Fiával, Jézus Krisztussal tette. Szeplőtelenségénél fogva hatalmat kapott Istentől arra, hogy eltapossa a kígyó, a Sátán fejét. Ezen ereje legerősebben akkor nyilvánul meg, mikor mi gyermekei a Szent Rózsafüzért imádkozzuk. Kérhetjük tehát ezt a nagyhatalmú Asszonyt, hogy ő a szeplőtelen és tiszta, tapossa el a minket kísértő fejét. S az ő közbenjárása, mikor ő alázattal letérdel a mindenható Isten elé, a kegyelem bősége árad ránk. Szűz Mária abban is különleges, hogy a testi halált sem kellett elszenvednie. Mivel a halál a bűn zsoldja, ő, a tiszta úgy vétetett fel a Mennybe, hogy a halált közben nem ízlelte.. A Mennyek dicsőségében pedig Fia, Jézus krisztus felhelyezte fejére a koronát. Ő a Mennyország Királynője. Hatalma van minden gyermekét megvédeni a Sátán gonoszságától. Az ő Szent Palástjával borít be minket, mikor oltalmát kérjük. Ő a Megváltó Társa. Gyermekei Jézushoz vezetésével és megoltalmazásával Jézus megváltó művének hathatós segítője. Szűz Mária szerepe kiemelkedő a végső időkben is, mikor a Sátán, mint ordító oroszlán jár szerte a világban, hogy elnyelje Isten gyermekeit. Felbecsülhetetlen értékű lesz ez az Isten Anyai oltalom, melyet üldözött gyermekeink nyújt majd Jézus második eljövetele előtt. Bátran kérjük oltalmát és segítségét minden időben. Szűz Mária Fájdalmas és szeplőtelen Szent Szíve könyörögj érettünk kik hozzád menekülünk!

Legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas

Az irgalmas szamaritánus

25Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. "Mester - szólította meg -, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?" 26Megkérdezte tőle: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" 27Így válaszolt: "Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat." 28"Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!" - válaszolta neki. 29De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: "Kit tekintsek felebarátomnak?" 30Erre Jézus átvette a szót: "Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. 31Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. 32Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. 33Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. 34Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. 36Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?" 37"Aki irgalmas szívű volt iránta" - felelte. Jézus így folytatta: "Menj és tégy te is hasonlóképpen cselekedjél."Lukács 10.

"Legyetek irgalmasok, amint a ti mennyei Atyátok is irgalmas" Lukács6.36. Ez a szentírási rész volt a mottója az elmúlt évben Egyházunkban megnyitott irgalmasság szent évének. Érdemes ennek kapcsán kicsit elgondolkodnunk azon, mit is jelent valójában az irgalmasság. Legtöbbünknek talán a fenti irgalmas szamaritánus története jut eszébe, ha ezt a szót hallja. Azé az emberé, aki önzetlenül, semmi viszont fizetséget nem várva, az akkori korban ellenségesnek számító nép soraiból lépett oda a bajba jutott és megsebzett emberhez, akit a gonosz rablók kifosztottak és félholtra vertek.

Ha tömören akarjuk az irgalmasságot megfogalmazni, mondhatjuk, hogy az jelenti, hogy mi segítünk a bajban lévő embertársunkon, aki olyan helyzetben van, hogy a saját nyomorúságos helyzetén önerejéből már nem nagyon tud változtatni. De vizsgáljuk meg egy kicsit, mi rejtőzik valójában e kép mögött. Két dolgot kell észrevennünk az irgalmas szamaritánus történetében. Egyrészt a kötelességünket, mely arra vonatkozik, hogy segítsük a környezetünkben lévő gyengéket. Másrészről pedig az Isten irgalmasságát kell meglátnunk benne. Azt az irgalmasságot, mely lehajol a gonosz által becsapott, kifosztott, halálra kínzott lélekhez, felemeli, beköti a bűn által megsebzett szívét és olyan helyre viszi, ahol emberhez méltó, biztonságos környezetben élheti tovább életét. Mindezt pedig ingyen kegyelemből és akkora árat fizetve (egyetlen Fiát odaadva nekünk), amit mi soha életünkben nem tudunk visszafizetni irgalmas Atyánknak. Biztosan érezzük a történetből, hogy, mindaz, amit az irgalmas szamaritánus tett a bajbajutott testvérével, egy olyan mértékű jótett, melyért ő örökre adósnak fogja érezni magát, anélkül, hogy azt bármikor teljes egészében visszafizethetné. Az irgalom tehát egy olyan cselekedet, mely nem nézi, hogy vissza kap-e valamit, csak teszi a jót.

Fontos tényező a történetben az is, hogy a kifosztott és megsebzett ember is rá merte bízni magát erre az ismeretlen, számára ellenséges népből származó társára. Mondhatta volna neki:"Ne nyúlj hozzám, nem hiszek a te jószívűségedben, hiszen éppen egy ilyen gonosz fajtából származó ember tette ezt velem, mint amilyen te vagy. Menj és hagyj inkább, hogy meghaljak." De nem tette, mert az első mozdulatokból, szavak nélkül is látta, hogy az irgalmas szamaritánusban az isteni jóság lelke működik. Nem önmagától tette, amit tett, hanem az Istentől kapott kegyelem által, hiszen lehet (és ez a történetben nem szerepel ugyan), hogy egykor ő is hasonló helyzetben, összetört élettel várta valaki segítségét, mikor lehajolt hozzá az isteni irgalom. Fontos, tehát, hogy mikor az irgalmasságot gyakoroljuk, szívünk és lényünk teljes odaadásával tegyük ezt, hogy a másik fél érezze: nem kényszerből, hanem szeretetből és jó szívvel cselekedjük mindezt.

Visszakanyarodva egy korábbi gondolathoz, lényeges megértenünk, hogy mikor az irgalmasságról beszélünk, ne csupán a saját jó cselekedeteinket értsük ezen, hiszen jócselekedeteinknek gyökere az, hogy egyszer velünk is jót tett az Atya. Az irgalmasság igazi szívből jövő cselekedeteire csak az képes, aki már maga is megfürdött korábban az Atya irgalmasságában. Ha nem így tesszük a jót, hanem csak azért, mert a pap vasárnap azt mondta a templomban, félő nehogy mi legyünk azok, akikről Urunk azt mondta:27Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. 28Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal."Máté ev. 23. Nagyon kemény szavak ezek az Úr Jézustól, de meg kell látnunk bennük azt az igazságot, hogy a jótetteinknek a belső tisztaságunkból kell erednie.

Azelőtt tehát, hogy mi irgalmasságot cselekszünk, találkoznunk kell az Isten irgalmasságával. Minket is fehérre kell, hogy mosson, hogy megtisztult szívvel tehessük a jót a másik emberrel. Éppen ezért az irgalmasság szó hallatán nagyon lényeges szólni arról az irgalmasságról, melyet Isten a gyónás alkalmával ajándékoz nekünk. Ma oly kevéssé divat élni a bűnbánat szentségével. Pedig ezen a helyen ragyog ránk legtündöklőbb módon az Isteni irgalmasság. Ebben a szentségben kapjuk meg azt a tiszta ruhát, melyben oda merhetünk állni a szentmisén az oltárhoz, hogy egyesüljünk Jézus Krisztus Testével és Vérével. Soha ne higgyük azt, hogy a gyónás alsóbbrendű bármelyik szentségnél. Éppen, hogy az egyike azoknak, ahol a legnagyobb változásokon megy keresztül lelkünk Isten irgalmából, hiszen itt veszi le rólunk Atyánk a rongyos, szakadozott, szennyes ruhánkat, és öltöztet ragyogóan szép új ruhába, mint a megtört és bűnbánó tékozló fiút. Ez a ruha az, melynek viselője méltó arra, hogy az Atya teljes jogú fiának mondhassa magát, és méltó arra is, hogy az Úr Jézussal eggyé válhasson, s majd elég arra, hogy egykor bebocsátást nyerjen az örök boldogságba. És csak ebben a ruhában tudunk jó szívvel és valódi irgalommal odahajolni a rászorulóhoz.

Végül pedig érdemes kitérni arra, hogy az irgalmasság nem csak testi, hanem lelki cselekedetekben is meg kell, hogy nyilvánuljon. Ha ismét az irgalmas szamaritánus történetét nézzük, fontos meglátni azt a tényezőt, hogy a szamaritánus is letette azon előítéletét, amit abban az időben a zsidó és szamaritánus nép táplált egymás iránt. Látva, hogy a bajbajutott egy zsidó ember, ő is megtehette volna, hogy emlékezve a két nép korábbi sérelmeire tovább halad, és a zsidónak nem segít. De mikor ő a bajbajutotthoz lehajol, láthatjuk, hogy a szívében már régen megbocsátott minden múltbeli vétket, melyet talán ellene is elkövettek. Nem emlékezett rá, és nem azt nézte, hogy ki fekszik ott összetörve, hanem csak azt látta, hogy egy embernek segítségre van szüksége, és ő az, aki most éppen és ott segíteni tud rajta. Gyönyörű példa ez számunkra, és az Úr Jézus olyan szépen fejezi be ezt a történetet: "Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél! " Te is bocsáss meg minden testvérednek, hogy aztán igazi szeretettel és irgalommal tudj lehajolni bárkihez, akinek a te segítségedre van szüksége.

Isten segítsen minket abban, hogy az irgalmasságot ott és úgy tudjuk gyakorolni, hogy az ő Atyai tekintete örömmel nyugodjon meg rajtunk, gyermekein.

Záró gondoltként pedig hadd álljanak itt Ligouri Szent Alfonz bölcs szavai arról, hogy Isten irgalmasságát miért nem jó csupán önmagában, az ő igazságossága nélkül szemlélnünk: "Az Isten irgalmasságában való bizonyosság több lelket taszított a pokolba, mint Isten igazságossága, mert az irgalmasságára való vakmerő hagyatkozás, megtérés nélkül és a bűn ellen való küzdelem nélkül, kárhozatba dönt."

Személyválogatás nélkül szeretni

Az evangélium ezt a nem könnyű feladatot tűzi ki célként minden keresztény számára. De vajon Jézuson kívül meg tudja-e valósítani ezt valaki? Ha a Szentírás ezt kéri tőlünk, akkor valószínűleg erre képesek vagyunk mi is. De természetesen nem a saját erőnkből. Ha ezt már kértük Istentől , de ez idáig nem sikerült megvalósítanunk, valószínűleg valami láthatatlan nagy akadálya van ennek.

Sajnos az emberekről alkotott véleményünket sokszor már az első benyomásaink alapján kialakítjuk, s ettől a későbbiekben elrugaszkodnunk nagyon nehéz. Skatulyákba tesszük az embertársainkat. Ő ilyen, őt tudom szeretni, a másik pedig olyan, őt képtelen vagyok szeretni. S közben meg vagyunk győződve róla, hogy mi természetesen mindent tökéletesen látunk és ítélünk meg. Az emberek rossz tulajdonságait rögtön kiszúrjuk, s rögtön magunkhoz hasonlítjuk őket, mi náluk jobbak és ezért értékesebbek is vagyunk- gondoljuk. Így felépül bennünk egy eszménykép, egy rangsor embertársainkról, s mindenkit úgy szeretünk, ahogyan meglátásunk szerint megérdemli.

A baj csupán az, hogy az evangélium nem ezt tanítja. Az evangélium azt tanítja legyünk a legkisebbek és a legméltatlanabbak mindenki között. Ismerjük el, hogy nekünk is vannak hibáink, és semmivel nem vagyunk jobbak vagy többek a másik embernél. Ismerjük el, hogy a másik embert nem biztos, hogy mindig jól látjuk vagy ismerjük. S mivel a szemünkben ők sokszor rögtön rossz emberként vannak elkönyvelve, talán vakok vagyunk az ő jó tulajdonságaik meglátására. Próbáljuk meg elvetni saját jónak vélt látásunkat és ítéletünket, és próbáljuk meg Isten szemével meglátni embertársainkat. Ha így nézünk rájuk, nagyon sok jót fogunk meglátni még azokban is, akikről idáig negatív véleménnyel voltunk. Kezdjünk tiszta lappal! Mindenkit, akire neheztelünk vagy akiről rossz véleménnyel vagyunk vigyünk az Úr elé, s kérjük, hogy az Úr vére mosson ki a szívünkből minden rossz véleményt vagy ítéletet velük kapcsolatban. Akarjuk őket is szeretni! Ugyanúgy, mint a számunkra kedves és szimpatikus embereket. Mikor valakit meglátunk, ne az legyen az első feladatunk, hogy a saját megítélésünk alapján rögtön egy skatulyába nyomjuk őt. Legyen az a vágyunk, hogy bármilyen is ő, szeretni akarom. Szeretni akarom, mert Ő is Isten gyermeke, és az én testvérem. És Isten minden gyermekét szereti és gyönyörködik bennük. Én is úgy akarok szeretni, mint Isten, személyválogatás nélkül. Soha ne higgyük, hogy mi bárkinél jobbak vagyunk, mert ez a szeretet legnagyobb akadálya. A LEGKISEBBEK TUDNAK UGYANIS A LEGJOBBAN SZERETNI. Ha mindenkinek megbocsátok, és minden embernek egy új és tiszta lapot adok, és kérem Istent, hogy az ő szemével láthassak és az ő szívével szerethessek meg tudom valósítani az igazi Isteni szeretetet. De vigyázzunk, mert ELÉG, HA CSAK EGY EMBERT NEM SZERETÜNK, MÁR A TÖBBIT SEM FOGJUK TUDNI SZERETNI.. Mert csak a teljesen tiszta a mindenkinek megbocsátó és alázatos szív képes a személyválogatás nélküli szeretetre. Ha mi minderre igazán vágyakozunk és Istentől hittel kérjük szívünknek minden nehezteléstől, előítélettől és helytelen véleménytől való megtisztítását meg fogjuk tapasztalni azt a csodát, hogy minden ember iránt, aki csak elhalad mellettünk Isteni szeretet fog lángolni a szívünkben. Adja az Úr, hogy ez a mi komoly elhatározásunkból és az Ő végtelen kegyelméből minden ember szívében megvalósuljon! Ámen

Legyen akaratom Jézusé

A tökéletes keresztény élet és a Jézussal való egyesülés egyik legfontosabb kulcsa akaratunk Jézusnak való átadása. Sok hívő azonban megrémül, mikor ezzel találkozik. Mit jelenthet ez? Nekem akkor már nem is lehet semmilyen tervem vagy ötletem? Engem már csak, mint egy bábút mozgat majd az Úr? Odáig is el szoktunk menni, hogy azt hisszük, Jézus agyon fog gyötörni a feladatokkal úgy, hogy még pihenésre sem lesz időnk. Mindezek az emberi elme torz értelmezései, melyet legtöbbször a hazugság Atyja súg a fülünkbe.

Először lássuk miért is olyan fontos a saját akaratunk megzabolázása, illetve átadása Jézusnak. Azért mert az életben a legtöbb konfliktus, békétlenség, harag és szeretetlenség ebből származik. Ahogyan két különböző akarat egymásra támad, úgy lobban lángra szívünkben a békétlenség, mely ha ott megjelenik, nem megy ki onnan egykönnyen és egy sor további bűnnek adja meg a táptalajt. Jól tudja a Sátán, ha az akaratunkat megkapja már szinte mindent megkapott. Ilyenkor ugyanis sietünk véghezvinni azt, amit elhatároztunk, s ha valami utunkat állja, azonnal feszültség, aggodalom támad a szívünkben. Illetve harag, ha az akaratunk más ember akaratával áll szemben. S ha a Gonosz háborút tud szítani a szívünkben már győzött, hiszen sikerült elrontani az Istenben való békességünket.

Fentebb láthattuk az akarat átadásának néhány téves értelmezését. De mit is jelent valójában átadni akartunkat Jézusnak? Semmiképpen nem azt, hogy onnantól kezdve már nem lehetnek ötleteink és terveink, hiszen Isten szabad akaratú lénynek teremtett. Semmit nem diktál belénk és nem erőltet ránk. Sokkal inkább azt jelenti, hogy terveim lajstromát engedjem át Isten szűrőjén. Várjam meg melyiket hagyja jóvá, melyikre teszi rá a pecsétjét. HA valóban így odavisszük terveinket az Úr elé, lelkiismeretünkben érezni fogjuk, mi az, amit meg kell tennünk belőle. Vagy mi az, amit aznap meg kell tenni belőle. Lehet, hogy az adott terv nem elvetendő és nem rossz, csak éppen nem annak a napnak a feladata.

Szabad akaratunk Isten ajándéka, de azt a gonosz kitulajdoníthatja magának és felhasználhatja saját céljaira, hogy békétlenséget hozzon saját szívünkben, a másik emberrel szemben és még Istennel szemben is. Legfőbb taktikája, hogy az akaratunkon keresztül manipulál minket. Könnyen felismerhető jelei vannak annak, ha valakinek az akaratát birtokba vette a Gonosz. Két fontos ismertetőjele van: Minden áron és azonnal meg akarjuk valósítani azt, amit elterveztünk. Kényszerét érezzük ennek, melytől szabadulni nem tudunk. S jól tudjuk a kényszerítés az Ördög legfőbb eszköze, Isten ugyanis soha semmire nem kényszerít minket. HA két ilyen akarat találkozik egymással , mindig civakodást, békétlenséget és haragot szül.

Isten embere viszont tud lemondani a saját akaratáról és terveiről, vagy legalábbis el tudja halasztani későbbre, ha valóban fontos. De semmiképpen sem minden áron és nem azonnal. Főleg nem a magunk és környezetünk békessége árán. Ha a két fél közül egyik lemond , akkor azonnal visszaáll a béke és a nyugalom. A békességem ára az, hogy le tudok mondani az akkor és ott az akaratomról és terveimről.

Életünk során az is gyakran előfordul, hogy nem a másik ember akaratával találkozunk szembe, hanem egy hirtelen , nem várt megoldásra váró üggyel találjuk szemben magunkat. Ilyenkor is gyakran elveszítjük türelmünket, mert nem tudjuk azonnal véghezvinni, amit elterveztünk. Isten embere viszont ilyenkor is tud türelemmel várni, megoldja a hirtelen felmerült problémát , s csak azután folytatja félbeszakított tevékenységét. Jusson eszünkben ilyenkor mindig az a bibliai rész, mikor Jézust Jairus leányához sietett, mert az a halálán volt. Mi történt ekkor Jézussal? Egy vérfolyásos asszony tartotta fel őt, mert ő is meg szeretett volna gyógyulni. Jézus küldetése sürgős, mondhatni életbevágó volt, de ő mégis tudott időt szentelni a vérfolyásos asszonyra. Jairus leányához csak ezután indult, s tudjuk,, hogy nem volt késő, mert a leány életre kelt az Úr szavára.

Ezek tudatában és ismeretében igyekezzünk akaratunkat napról napra egyre jobban az Úr kezébe helyezni .Isten segítsen meg minket ebben!

Ahol van a kincsed, ott van a szíved

Az összes cikk