Ne béküljünk meg a bűnös önmagunkkal
Manapság a teológiában divat beszélni arról, hogy az emberben a szent és a bűnös együtt van jelen. Azt mondják:, Ne beszéljünk annyit a bűnről, Isten szereti bennünk a bűnöst is, és mi is béküljünk meg a bűnös önmagunkkal. Ha ezt szó szerint értjük, akkor ez azt jelenti, nyugodjunk bele, hogy bűnösök vagyunk, ez ellen úgysem tehetünk már semmit. Miért kéne változnunk, ha Isten így is szeret minket?
Érdekes új fajta tanítás ez, mert sem az Ószövetség sem az Újszövetség nem tanítja. Az Ószövetségben egyetlen próféta sem mondta, hogy béküljünk meg a bűnös önmagunkkal, hiszen mindenki tudta, hogy Isten haragszik a bűnre, ezért az embernek meg kell térnie bűneiből, hogy Istennel újból barátságban legyen.
Az Újszövetség Jézus húsvéti áldozata által adta meg a lehetőséget arra, hogy Istennel újra barátságban legyünk, hiszen a büntetés itt már nem az embert, hanem az ártatlan Bárányt érte, s Isten ez által kiengesztelte önmagával a világot. Isten azonban az Újszövetségben is azt várja az embertől, hogy tiszta, bűn nélküli életet éljen, mivel nem lehet egyszerre két úrnak, a bűnnek és az Istennek is szolgálni.
Mivel Jézus, az értünk meghozott áldozatával mintegy 2000 éve a haragvó Isten arcát elrejti előlünk, a naiv ember hajlamos arra következtetésre jutni, hogy Isten már nem haragszik a bűnre.
A bármit megtehetünk, irgalmas Istenünk van legújabb kori evangéliumát hirdetik ma nekünk.
De valóban, a bűn ennyire jelentéktelen?
Béküljünk meg a bűnös önmagunkkal?
Jézus nem azért jött, hogy a bűn rabságából megszabadítson és szabadokká tegyen minket?
S az Isten trónja előtt nem az alapján leszünk megítélve, hogy a jót vagy a rosszat tettük-e?
A két kérdést feltehetjük úgy is:
Volt-e értelme Jézus szenvedésének, és kereszthalálának, ha mi nem akarunk a régi gyarló életünktől megszabadulni?
És mit fogunk majd kezdeni az ítéletkor a meg nem bánt és el nem hagyott bűnös részünkkel?
Hallgathatunk-e azokra, akik azt mondják: Béküljünk meg a bűnös önmagunkkal?
A Szentírás sehol nem kéri azt, hogy béküljünk meg önmagunkkal. Két dolgot kér: béküljünk meg az Istennel (azaz, tartsunk bűnbánatot, hogy visszanyerjük Isten barátságát), és béküljünk meg az ellenségeinkkel ( azaz bocsássunk meg az ellenünk vétőknek).
A bennünk lévő bűnnel egyetlen helyes dolgot tudunk tenni, bevisszük az isteni megbocsátás elnyerésének helyére, a gyóntatófülkébe, és minden tőlünk telhető igyekezettel próbáljuk azokat a jövőben elkerülni. Ehhez persze nem csak az emberi igyekezet, hanem sok isteni kegyelem és a szentségek is szükségeltetnek.
Jézus nem azért jött, hogy olyan irgalmaskodást osztogasson, ahol minden marad a régiben.
Jézus azért jött, hogy megváltoztassa az életünket.
Óriási kegyelem az, mikor önmagunkat a lelkiismeretünk tükrében meglátjuk olyannak, amilyennek Isten lát minket. Nagy kegyelem az, mikor őszinte és mély bűnbánattal járulunk az irgalmasság trónusa elé, s az mikor az Istennek a minket megváltoztatni akaró drága érintését érezzük az életünkön.
Ne béküljünk meg a bűnös önmagunkkal és ne gondoljuk azt, hogy Isten így is elégedett velünk.
Isten szentté akar tenni minket, ahogyan ő maga is szent.
A Szentírás több helyen is utal erre:
"Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, megbékéltetett most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé." Kol 1,22
"Mert ez a tiszta és szeplőtlen vallásosság az Isten és Atya előtt: meglátogatni az árvákat és özvegyeket szorongattatásukban, és önmagunkat szeplőtelenül megőrizni ettől a világtól."Jak 1, 27
Péter apostol, aki Jézus második eljöveteléről beszél ezt írja: "Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben." 2 Pét 3,14
Az életben néha születnek nagy elhatározásaink: mától vagy holnaptól megváltozom, ígérem.
Ahogy telik az idő ez az elhatározás sokszor elhalványul és minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba, a bűnös mindig észrevétlenül visszaférkőzik a szent mellé.
De mi ennek ne engedjük! A megtérést minden nap újra kell kezdeni, s ez életünk utolsó napjáig kell tartson!
Minden napon kérjük az Urat, hogy tartson tiszta lelki tükröt elénk, kérjük az igazi és mély bűnbánat kegyelmét, és kegyelmet ahhoz, hogy az elhatározásunkat és jóra való törekvéseinket támogassa az Úr!
Ne feledjük, ha megbékülünk a bűnös önmagunkkal az mindig megfordulás és visszalépés, ha pedig harcolunk ellene, az mindig egy-egy újabb lépés az Úr felé.