Elfogadni az Isteni irgalmasságot

 Húsvét után egy héttel az Isteni irgalmasság vasárnapját ünnepeltük.

Mit jelent Isten irgalmassága a mi életünkben?

Miért és hogyan kapcsolódik ez szorosan a húsvét ünnepéhez?

Az irgalmasságról ma is sokat hallunk az Egyházban, de legtöbbször csak olyan összefüggésben, hogy az elesetteket és kitaszítottakat fel kell emelni, illetve, hogy Isten végtelenül szereti az embert és végtelenül irgalmas hozzá. Mindez nagyon szépen hangzik, de sokszor úgy érezzük, hogy a dolgok igazi lényegén még mindig kívül állunk, s Isten valódi irgalmát nem érezzük a bőrünkön. Megünnepeljük Húsvétot, örülünk annak, hogy Krisztus feltámadt. Megünnepeljük az isteni irgalmasság vasárnapját, örülünk, hogy szerető és irgalmas Istenünk van, de hol marad az igazi öröm, melynek a mi életünk és a részese lehet?

Érdemes megvizsgálnunk, hogy nem azért nincs-e igazi öröm a szívünkben, mert csak Krisztus támadt fel és nem a mi életünk? S nem azért nincs-e igazi öröm a szívünkben, mert bár van egy irgalommal teli Istenünk, de mi igazán és mélyen még nem találkoztunk ezzel az irgalommal?

Azt kell mondani, hogy ha az ember a nagyböjt időszakát valóban magába tekintve, egyszerűségben, csendben, önmegtartóztatásban járja végig, legkésőbb nagypéntek ünnepéig el kell jutnia odáig, hogy meglássa saját életét, mint egy tükörben. Addig, míg igazán meg nem gyűlöltük a rosszat mely bennünk van, s fel nem ismertük, milyen mélyen gyökeredzik az az életünkben, a húsvéti ünnepkör nem más, mint a rajtunk kívül álló Jézus élete állomásainak kegyes megtekintése és ünneplése. Nagypénteknek, Húsvétnak akkor lesz köze az életünkhöz, ha hagyjuk, hogy az gyökeres változásokat vigyen végbe az életünkben. Ha ez nincs meg, akkor olyan tanítványokká válunk, akik lelkiképpen alszanak, mint Jézus leghűségesebb tanítványai a Getszemáni kertben. Aki lelkiképpen alszik, az sem azt nem látja, hogy ő valójában kicsoda, és azt sem hogy mi történik körülötte. Aki éber és tud imádságban virrasztani az Úrral, az megláthatja életének valamennyi konkolyát, mindazt, melyet az Úrral ki kell gyomláltatnia.

Tiszta föld, mely képes a kegyelem áldott magjait befogadni, hogy élete gyümölcsözővé váljon. Ilyennek kell lennünk Húsvét ünnepén, hogy a mi életünk feltámadását is ünnepelhessük, és valódi öröm legyen szívünkben.

Húsvét nyolcadát az isteni irgalmasság ünnepe zárja le. Miután meghaltunk a bűnnek és feltámadtunk Krisztusnak, arra kapunk meghívást, hogy életünket az isteni irgalmasság kegyelmeivel eltelve éljük.

Az isteni irgalmasság nem csak fésülgetni és simogatni akarja bűnös életünket, hanem gyökeresen meg akarja azt változtatni. Úgy is fogalmazhatunk, csak az fogadta el az Isteni irgalmasságot, akinek az élete Krisztusban teljesen megújult. Isten irgalma egy nagy ajándék, mely készen áll arra, hogy éjünk vele. Mindazok azonban akik a régi életükhöz, a bűnhöz és bűnös életállapothoz ragaszkodnak, visszautasítják az Isteni irgalmasságot.

Irgalmasság vasárnapja akkor lesz igazi öröm és ünnep számunkra, ha az utat megfelelően végigjártuk már előtte, és készek vagyunk arra, hogy életünket Isten az ő akarata szerint változtassa meg. Az saját akaratunkról való lemondás olyas valami, mint a nehéz kő, mely Krisztust a sziklasírba bezárta. Azt emberi erő nem, csupán az isteni beavatkozás tudja elhengeríteni , és így tud utat adni az életnek. Nemcsak bűneink, hanem saját akaratunk is sokszor gátja annak, hogy a feltámadott Krisztus ereje szabadon áradhasson ki életünkből.

Így hát Isten most mindenkit arra hív, hogy járjuk végig azt az utat, mely az isteni irgalom teljes mértékben való befogadásához vezet el minket. Csend, böjt, virrasztás, ima, magunkba tekintés, a régi és bűnös életünk megutálása és az attól való teljes elfordulás, és végül az akaratunk teljes átadása Istennek. Így az ünnepkör már nem csak egy rajtunk kívül álló valóság lesz, hanem mi magunk is részeseivé válunk.