Van értelme a szenvedésnek

 Nagyböjt a test kívánságaitól való elfordulás, és a lélek legbelsője felé fordulás ideje. Az az időszak, mikor az ember nem a testi jólétével foglalkozik. A szenvedés különös helyet foglal el életünkben, s kicsit kapcsolható a nagyböjt gondolatköréhez is. Vállalni a testi és lelki kellemetlenséget azért, hogy a lélek növekedhessen. A szenvedést nem önszántából választja az ember, mint a böjtöt, s a szenvedés nem is addig tart, ameddig mi akarjuk. Életünk velejárója. Egyesek küzdenek ellene, egyesek fejüket meghajtva elviselik, mások pedig emelt fővel folytatják utukat akkor is, ha a szenvedés életük állandó kísérője. Mely magatartásforma helyes egy keresztény ember életében? A szenvedésről tudnunk kell, hogy Isten nem leli örömét benne, de mégis megengedi, mert jó és üdvös célokra tudja azt használni.  A ma ú.n. happy kereszténysége minden szenvedéstől a legrövidebb úton próbál megszabadulni anélkül, hogy kutatná, Istennek van-e terve vele. Testi betegség esetén hozzányúl az ezotéria és okkultizmus bármely válfajához, csakhogy ne kelljen hosszasan szenvednie. Ha házastársa elhagyja, gyorsan keres magának új párt, hogy ne kelljen a magánytól lelkileg szenvednie. Ezek a magatartásformák leginkább ahhoz hasonlíthatók, mintha az Úr Jézus a kálvária felé vezető úton ledobta volna a keresztet, és elmenekült volna a rá váró testi és lelki gyötrelem elől. Pedig Istennek terve volt az ő szenvedésével, s ahogyan az ő egyetlen szeretett fiának szenvedése sokak megmenekülését szolgálta, ugyanúgy az ember szenvedését is fel tudja használni Isten üdvös tervei megvalósítására. Pál apostol azt mondja: " 24Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára." Kol 1, 24.

Mit jelent ez? Nem azt, hogy Krisztus szenvedése nem volt tökéletes és teljes, hanem azt, hogy Krisztus szenvedéséhez kapcsolva Isten az én szenvedésemet is fel tudja használni  az Egyház javára. Pontosabban, ha szenvedésem felajánlom Istennek,  azzal segíthetek más lélek üdvösségében. Pál apostol azt mondja: örömmel szenvedek. Ismerjük-e ezt az érzést? Örömmel szenvedni nem azt jelenti, hogy jó a szenvedés és ragaszkodom hozzá, hanem azt, hogy a rossz oldala mellett meg tudom látni annak üdvös oldalát is. Krisztus is csak így volt képes végigjárni az ő keresztútját. Minden szenvedése ellenére volt benne egy belső boldogság, mert tudta, hogy szenvedése megmenti szeretett gyermekeit a pokol szenvedéseitől.

Elfogadni a szenvedést nem azt jelenti, hogy ne imádkozhatnánk annak elmúlásáért, testi és lelki enyhüléséért, hanem azt, hogy lázadás nélkül elfogadom azt addig, ameddig Isten le nem veszi rólam. Mindez idő alatt tudva, hogy szenvedésem nem értelmetlen. Imádságos lelkülettel most kérhetjük ebben a nagyböjti időszakban, hogy Isten engedje meglátni nekünk a szenvedésben rejlő örömet úgy, ahogyan ezt Szent Pál is látta. Ha szeretem embertársaimat, örömmel hozok értük áldozatot. Ha szenvedésem mások üdvösségében segítséget jelent, örömmel szenvedek. Próbáljuk e gondolatokat teljesen a magunkévá tenni! Ekkor kezdünk igazából Krisztushoz hasonlóvá lenni.