Új bor és új tömlő, avagy az ember, mint az Isteni kegyelem őrzője és továbbadója

"És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való." Mk 2, 22-23

Az új bor és új tömlő témája egyike Jézus rövid példabeszédeinek. Legfőbb mondanivalója az, hogy az isteni kegyelmet csak úgy tudjuk megőrizni magunkban, ha mi magunk is megújulunk és megerősödünk. Sokan ma úgy próbálják Isten kegyelmi ajándékait használni, hogy nincsen meg bennük a megújulásra való hajlandóság, régi tömlőbe töltik az új bort. Azt gondolják, hogy Isten kegyelme akkor is hatékony, ha ők régi emberek maradnak. Olyan emberek ezek, akiknek a bűn és Jézus is egyszerre kell.  Vannak, akik halálos bűnben a szentségekhez járulnak, s abban bíznak, hogy Isten kegyelme majd segít rajtuk . Mi történik ha az új bort ilyen módon régi tömlőbe töltjük? A bor szétveti a tömlőt, a bor és a tömlő is tönkremegy. Elvész a kegyelem is, és elveszik majd egykor a meg nem újult ember is. Jézus azt mondja, óriási őrültség ilyet csinálni, egyetlen okos ember sem teszi így, az új bort mindig új tömlőbe teszik.

Az új tömlő, a megváltott, megtisztult élet. Ez meg tudja magában őrizni az isteni kegyelmet és tovább is tudja azt adni másnak, aki szomjazik.

Az imént részletezett témát szemlélhetjük úgy is, hogy minden egyes ember élete egy csatorna, melyen keresztül halad az isteni kegyelem. Képzeljük csak el, hogy ha egy szennyvíz csőbe bele eresztenénk friss és tiszta forrás vizet, mi jönne ki a másik oldalán?

Mivel mi a kegyelmet nem csupán saját részre kapjuk , hanem arra is, hogy tovább adjuk, érezhetjük mennyire fontos az, hogy megtisztuljon életünk. A meg nem tisztult lélek ugyanis saját tévedéseit és saját tisztátalanságát is tovább adhatja a másik embernek Isten kegyelmével együtt. S azt hiszem nincs annál veszélyesebb, mint mikor a friss és éltető gyanánt adott víz, fertőz, megbetegít, vagy végül meg is öl. A legnagyobb szentek mindig tartottak attól, nehogy belekeveredjenek a saját tévedéseik a tiszta isteni tanításba. Ennek a veszélye ma is fennáll, főleg azért, mert mi korántsem vagyunk akkora szentek, mint az elmúlt évszázadok nagy egyháztanítói.

Ez persze nem azt jelenti, hogy aki nem érzi magát szentnek, az inkább meg se szólaljon, csupán a megfontolt beszédre ösztönöz, illetve arra, hogy újból és újból vizsgáljuk át életünket, mi az, amitől megszabadulva még tisztább kegyelem források lehetünk a környezetünk számára.

Tiszták soha nem leszünk, mivel két lábbal mindig a Földön kell járnunk, s még ha nem is bukdácsolunk egyfolytában, a lábunk újból és újból szennyes lesz. Éppen ezért kell gyakran élnünk a bűnbánat szentségének megtisztító kegyelmével. Jézus az utolsó vacsora előtt megmosta tanítványai lábát, s azt mondta: "aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta lesz." Jézus itt nem csupán a test tisztaságára célzott, hanem arra, milyen lélekkel kell fogadnunk az Eucharisztiában rejlő nagy kegyelmet.

Ha mi Jézus példáját követve mindig a lehető legtisztábban vesszük magunkhoz a szentmisében a legnagyobb kegyelmet, nem kell tartanunk attól, hogy a tömlő és a bor is elvész. És csak ekkor válhatunk a környezetünk számára is a tiszta és élő kegyelem forrásává. Mi nem vagyunk Istenek, de Isten rajtunk keresztül tudja más emberekre kiárasztani a kegyelmét. Adjuk tovább azt minél hitelesebben és tisztábban!