Szent Charbel, aki már itt a Földön a mennynek élt 

Mindent kárnak és szemétnek ítélek, hogy Krisztust megnyerjem.....

Talán nem mindenki előtt ismert a kelet nagy szentjének, Szent Charbelnek a neve.

Egy megtört, vékony testalkatú szakállas ember, aki szemét lesütve jár a világban, s miközben rá a világból sokan, mint tébolyult elmére tekintenek, Ő Krisztus evangéliumának egyik legtökéletesebb emberi megtestesítője. Szent Charbel élete még a szentek közt is kivételes és kimagasló. Az Egyház egén tündöklő csillagként emlegetik őt.

De mi is tette őt oly különlegessé?

Talán megállapíthatjuk, hogy nem is ő volt különleges, hiszen nem tett mást, mint szó szerint élte azt, amit Krisztus és az apostolok tanítottak.

Szent Charbel remete szerzetes pap volt. Órákat tudott térdelni extázisban dermesztő hidegben mozdulatlanul az Eucharisztia előtt. Csendes természetű ember volt, csak akkor szólt, ha az a másikat építeni tudta. Nem kedvelte a felesleges fecsegést. Ágya kőből, párnája fából volt, csupán 3 órát aludt egy nap. Az ételből pedig mindig azt kérte, ami már kicsit hibás volt, soha nem a javát. Lesütött szemmel azért járt, mert nem szerette volna, hogy az emberek eltereljék figyelmét az Úr folyamatos szemléléséről. Fizikai munkából midig vállalta a legnehezebbet. Sokszor ezért gúnyt is űztek belőle, s szolgaként ugráltatták, de ő ezt is mindig szó nélkül tűrte.

Mit is csinált tulajdonképpen Szent Charbel?

Szent Charbel komolyan vette, hogy aki közületek első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mk 10,44). Soha semmit önként nem kezdeményezett, mindig mások akaratát teljesítette, persze ezzel nem az emberek, hanem az Isten iránti megingathatatlan engedelmességét fejezte ki. Mindenki szolgája volt, mert az Úrnál odaát első szeretett volna lenni.

Szent Charbel komolyan vette, hogy mindent hagyni kell, hogy kárba vesszen, hogy Krisztust megnyerje ( Fil 3,8) . A kő ágyon és fa párnán kívül egyetlen szakadt ruhája volt, amitől csak nagy ünnepeken vált meg, de akkor sem szívesen. Az önként vállalt szegénységet az Isten gazdagságához vezető útként látta meg. Mindenről lemondott, hogy Krisztust megnyerje. Krisztus szeretete mindennél nagyobb kincs volt számára.

Szent Charbel komolyan vette, hogy szánkkal az Isten dicséretét kell zengenünk, s csak akkor kell szólnunk, ha szükséges és építő a körülöttünk élők számára. Társaságban mindig csendben meghúzódott, s csak ha szükséges volt, akkor szólt, és akkor is röviden.

Szent Charbel komolyan vette, hogy ne szeressétek a világot, mert ami a világban van, mind elmúlik. ( 1 Jn 2, 15) Életének egyszerűsége kizárta, hogy bármihez is ragaszkodjék ezen a Földön, s valóban mindent kárnak és szemétnek ítélt, hogy Krisztust megnyerje.

Egy alkalommal, mikor a csodáiról már akkor elhíresült szenthez azzal ment oda egy asszony, hogy megcsókolja a ruhája szegélyét, azt felelte: mi hasznod van abból, ha az én ruhámat csókolgatod? Krisztust vetted magadhoz az Oltáriszentségben! Őt imádd! Élete a földi értelemben a legkisebb és legegyszerűbb volt, így tudta a leghatalmasabbra irányítani mások tekintetét. Hagyta, hogy Krisztus megdicsőüljön az életében!

Szent Charbel életét szemlélve elgondolkodhatunk azon, hogy mennyi szükségtelen világi igát veszünk nyakunkba, melynek terhe alatt szüntelen nyögünk, s csodálkozunk, hogy a mennyország oly elérhetetlen számunkra.

Szent Charbel komolyan vette, hogy csak egy szükséges van és Mária a jobbik részt választotta.

A kelet Pio atyájaként is emlegetik. Életműve halála után sem ért véget. Teste nem látott romlást. Rengeteg gyógyulás és megtérés fűződik nevéhez nemcsak életében, hanem halála után is.

Szent Charbel életéről a következő linken, és a következő könyvben olvashatunk részletesebben.

Igen nagy erejű közbenjáró. A hozzá mondott kilenceddel reménykedhetünk hathatós segítségében.