Nagycsütörtökre és az év összes csütörtökjére

Jézus halálgyötrelme az Olajfák hegyén:
A sötétség órája elközelgett, Jézus Dávid fia tanítványaival együtt elhagyta Sion hegyén az utolsó vacsora termét, hogy a Getszemáni kertben elkezdje a rettenetes engesztelő áldozatot. Mint hajdan Dávid, gyászöltözetben vezekelve ugyanazon az úton szomorúságába elmerülve halad az ő Isteni ivadéka, Jézus; a bűnteher súlya alatt a földre esik, arcra bolrul és véres verejtéke a föld harmatával keveredik össze. Három ízben fordul a legbensőbb fohásszal mennyei Atyjához, hogy vegye el tőle a szenvedés kelyhét, de irántunk való szeretete erősebb a halálfélelemnél. Kijelenti, hogy kész szenvedni és meghalni, s az ég angyala leszáll hozzá, Urához Istenéhez és megerősíti őt.
Édes Jézusom! Mily iszonyú a Te szenvedésed! Éva vétkétől kezdve elkövetett s a világ végéig elkövetendő minden bűn, hasonlóan valami ellenséges hadsereghez, mind ellened támad, a te vállaidat nyomja, szentséges szívedet szorongatja. A halál szorongásai vesznek körül és a pokol kínja környékeznek téged.
Reszketve és szent borzalommal eltelve lépek én Jézusom a szenvedésed által megszentelt kertbe, hogy imádjalak.
Most van a Sátán ideje és a sötétség órája, melyben feléd közeledik az ellenség, hogy gonoszságának egész dühével rád rontson.
Jézusom, Te bűn nélküli áldozat, te csöndesen és szelíden térdelsz a föld porában, mialatt a gonosz lélek a bűn atyja, s az emberi nem romlásának okozója, az egész világ bűneit eléd tárja.
Ó Jézusom, te a mások és a mi bűneink büntetését vállaltad magadra, azokért bűnhődsz!
S akkor földre roskadsz és ajkaid íly panaszos szavakra nyílnak:" Atyám, ha lehetséges múljék el tőlem ez a pohár, de ne úgy legyen ahogy én akarom, hanem ahogyan te." A halál félelme marcangolja szívedet, kínozza lelkedet és véred bíbor harmata áztatja a bűnös föld porát.
Te tovább szenvedsz, mert még nem ürítetted ki fenékig a szenvedés poharát. Akkor mondja a vigasztalásodra küldött angyal: majd akkor fog szent szíved örvendezni Istenben, ha azt a szenvedés egészen összezúzza, a lándzsa megnyitja; akkor fog téged az Atya felmagasztalni, amikor lefizetted minden bűn adósságát az utolsó fillérig, amiért mi örökké magasztaljuk a végtelen fölségű Isten szent nevét a te fájdalmaidért, amelyek árán megváltottál minket.
Imádságok a szenvedő Jézushoz
Hit:
Édes Jézusom, mily mély megaláztatásban látlak, amint megvetve teljesen elhagyatva, kimerülten, halott halványan véres verejtéktől elborítva a porban térdelsz.
Csak Istenember lehet az, aki ennyi kínt íly emberfeletti halálfélelmet képes kiállni anélkül, hogy attól meghalna. Csak egy Istenember képes a bűn súlyát felfogni, és afölött ennyi fájdalmat érezni.
Hiszem erősen és tántoríthatatlanul, hogy te Jézusom az élő Isten Fia, Uram üdvözítőm vagy, aki eljöttél megkeresni és üdvözíteni azt, ami elveszett.
A tőlem telő legnagyobb áhitattal földre borulva imádlak téged keserves szenvedéseid közepette és a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Bánat:
Isteni üdvözítőm, elismerem, hogy az én bűneim okozták olajfák hegyén véres verejtékedet.
Istenem, add, hogy megsirassam bűneimet, büszkeségemet, hiúságomat, türelmetlenségemet, szeretetlenségemet, minden rút szenvedélyemet, melyeknek kielégítése annyi sok bűnbe sodort, s amelyek neked oly sok tengernyi szenvedést okoztak.
Édes Jézusom a legmélyebb bűnbánattal imádlak keserű kínszenvedésed közepette és a legméltóságosabb Oltáriszentségben
Félelem:
Reszkess lelkem és remegj Istened ítéletétől! Ha ez a sorsa a zöldellő fának, mi fog akkor történni a szárazzal? Jézusom a te vállaidat mások vétke nyomja, s porba hullsz, s te a szentek legszentebbikje, nem mered a tekinteted az égre emelni. Te rettegsz és remegsz, ha a szigorú és rettenetes Bíróra gondolsz, pedig te sosem vétkeztél. S én ,aki már számtalanszor megérdemeltem a poklot, gondtalanul félelem nélkül töltöm napjaimat, mintha teljes biztonságban volnék. Könnyelműségem olyan messzire visz, hogy lelkemet örök kárhozattal fenyegető örvény szélén nyugodtan tépem a bűnvirágokat és játszom azokkal.
Jézusom, ki egykor ítélő bírám leszel, félve és rettegve imádlak kínszenvedéseid közepette és a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Bizalom:
Szenvedő édes Jézusom, ha bűneimet nézem félek és reszketek, de ha rád és szenvedéseidre tekintek , megkönnyebbülök és gyermeki édes bizalom tölti el szívemet. Hiszen te vagy az én menedékem, te vagy megváltóm és üdvözítőm!
Jézusom, te az olajfák hegyén megvívtad a haláltusát, hogy nekem ne kellejen félnem a haláltól.
Te fenékig kiittad a szenvedés kelyhét, hogy nekem az üdvösség kelyhét nyújthasd.
Te a legborzasztóbb halálba mentél, hogy nekem megnyisd az élet kapuját.
Te hosszan imádkozol a mennyi Atyához, hogy én a gonoszság csalárdságaitól megmenekülhessek.
Te haláltusádban vérrel verejtékeztél, hogy én csendes nyugalomban hagyhassam el a földi életet.
Te az ég és a föld teremtője remegve roskadtál le a földre, hogy engem az égbe emelj.
Szememet és szívemet szeretettel és bizalommal emelem fel hozzád, és hálát mondok neked lelkem irgalmas megmentőjének.
Édes Jézusom, minden tőlem telhető alázattal imádlak keserű kínszenvedésed közepette és a legméltóságosabb Oltáriszentségben .
Szeretet:
Édes Jézusom, míly végtelen az irántunk való szereteted!
Szeretlek Jézusom! Szívemnek egész hevével és bensőségével szeretlek! Ég, lángol és lobog szívemben a szeretet tüze. Szeretlek kimondhatatlanul és akarlak szeretni lankadatlanul, mindörökre.
Szeretett Jézusom, lelkem édes öröme, a leggyengédebb szeretettel imádlak téged keserves kínszenvedésed közepette és a legméltóságosabb Oltáriszentségben
Felajánlás:
Jézusom, lelkem utánad az erős élő Isten után vágyakozik, és égek az isteni szeretet hevétől, hogy egészen neked áldozzam magamat.
Te végtelen váltságdíjjal váltottál meg engemet; tiéd vagyok hát és legfőbb vágyam, hogy szívemet egészen birtokodba vedd; íme, nyitva áll számodra, utánad sóhajtozik és csak téged keres hő epedéssel.
A te példád szerint imádásra méltó Jézusom, mindenben meg akarom tagadni saját akaratomat, és csak a te mennyei Atyád akaratát akarom teljesíteni. Kitartó akarok lenni az imádságban, ahogyan te az Oljafák hegyén kitartottál, és követni akarlak téged az alázat és az az önmegtagadás csodálatos szeretetében.
Jézusom, érettem megalázott Istenem, szerető odaadásban imádlak téged keserves szenvedéseid közepette és a legméltóságosabb Oltáriszentségben
Ámen
(A fenti részletek az Örökimádás című imakönyvből származnak, kiadásának éve 1917)