Mit kell tennünk a haraggal?

A harag emberi természetünk része. Igazából még azt sem mondhatjuk, hogy egy jogos felindulás bűn lenne, hiszen Isten is ismeri a haragot. Viszont nem tartja meg örökre, s ebben kell, hogy a példaképünk legyen. Pál apostol azt mondja: ne menjen le a nap a mi haragunkkal, ami azt jelenti, hogy a haragot nem jó konzerválni.

A vasárnapi evangéliumban Péter a megbocsátásról kérdezi Jézust: hányszor kell megbocsátanunk, ha valaki megbánt minket? Mond egy nagy számot: még hétszer is? De Jézus ezt sokszorosan felülmúlja: még hetvenszer hétszer is, azaz mindig, ahogyan Pál apostol is mondta.

Azután Jézus mond egy példázatot: "A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének."

Először érdemes azon elgondolkoznunk, miért nevezi Jézus a példázatban adósságnak azt, ha az egyik ember haragszik az embertársára. A választ Pál apostol rómaiakhoz írt levelében találjuk meg: 8Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki felebarátját szereti, teljesítette a törvényt. Róm, 13,8.

Az ember tehát tartozik a másik embernek azzal, hogy őt szeresse. Amikor haragszunk embertársunkra, ezt a tartozást nem tudjuk megadni neki, hiszen a haragos ember képtelen szeretni. Hosszú évekig tartogatott harag esetén ez a tartozásunk óriási nagyra nőhet. A harag miatt elmulasztjuk szeretni a másikat, amikor azt megtehettünk volna, ha megbocsátunk.

A példázatban szereplő történetben, két nagy üdvtörténeti eseményt kell felismernünk. A történet úgy kezdődik, hogy a király elengedi a szolga adósságát, azaz megbocsát neki. Isten esetében ez az irgalom, az üdvtörténeti esemény pedig Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása. Isten, Jézus Krisztus áldozata által minden embernek megbocsátott, elengedte a tartozását. Azt, hogy a bűnök megbocsátása tulajdonképpen tartozás elengedése, a legrégebbi Szentírás fordítások Miatyánk szövege is alátámasztja: "és engedd el nekünk a mi adósságainkat, miképpen mi is elengedjük a mi adósainknak" , ami ma így hangzik: "és bocsájtsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. "

Isten tehát már megbocsátott nekünk, ezért nekünk is meg kell bocsájtanunk embertársainknak.

A Sirák fia könyvében ezt olvassuk: "A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös."Azután ezt is: "Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik? Jóllehet ő csak ember, kitart a haragban, és ugyanakkor bocsánatot kér Istentől?! - hát az ő bűneiért ki ad elégtételt?" Sirák fia 27.

Az evangéliumokban azt olvashatjuk, ha szívből meg nem bocsátunk egymásnak, akkor mennyei Atyánk sem bocsát meg nekünk. Itt már úgy érezhetjük, kissé összegabalyodott a szál: Hogyan lehet, hogy Isten nem bocsát meg, hiszen Jézus Krisztus érdeméért már megbocsátott mindannyiunknak? Észre kell vegyünk, hogy a fenti példázatban szereplő király, aki először irgalmas volt és megbocsátott szolgájának, a történet végén mégis újra haragra gerjed : "»Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik." Egyszer tehát ilyen az Úr, másszor pedig olyan? Ha már egyszer megbocsátott, akkor mégis újra haragszik? Itt a történet végén egy másik üdvtörténeti eseményt kell felismernünk, s ez által fogjuk megérteni ezt a látszólagos ellentmondást. Jézus Krisztus dicsőséges második eljövetele az az esemény, amikor eldől, hogy Isten megbocsátott-e nekünk, vagy haragjával kell-e szembenéznünk. Azt, hogy Ég és Föld Királya miként fog viselkedni a végső számadáskor, a mi földi életutunk fogja meghatározni. Ha nem engedjük el embertársaink tartozását, azaz nem bocsátunk meg nekik, azaz elmulasztjuk nekik megadni azt a szeretetet, mellyel nekik tartozunk, akkor az Atya haragjával kell szembenéznünk. A példázat azt mondja: "És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik." Ebbe sok mindent belegondolhatunk a tisztítótűztől kezdve a kárhozat mélységeiig. Misztikusok, akik tisztítótűzben szenvedő lelkekkel kapcsolatban álltak, többen is elmondták, hogy a harag miatt nagyon sokat szenvednek a lelkek a purgatóriumban.

Jézus példázatát tehát ( jó értelemben véve) át kell írnunk, nem lehet a mi életünk forgatókönyve a fenti példázat. Ha Isten megbocsátott nekünk, akkor nekünk is igyekeznünk kell megbocsátanunk azoknak, akik megsértettek. Ha így teszünk a példázat happy and- el végződhet: "Mivel te is elengedted embertársaid tartozását, ezért én sem emlékezem meg többé a te tartozásodról, azaz mivel te is megbocsátottál és szerettél, én is megbocsátok neked.

S még egy utolsó gondolat: mennyire őszinte a mi imádságunk? Nem képmutatás e naponta elimádkozni: és bocsájtsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek, amikor makacsul ragaszkodunk a haragunkhoz, és semmi belső készségünk és akaratunk nincs arra, hogy azt elengedjük?

Érdemes mindezeken elgondolkodni, hogy mikor az igaz Bíró elé állunk, ezért már ne kellejen szégyenkeznünk.

A megbocsátás mindig ott kezdődik, hogy meg akarunk bocsátani, a többit Isten kegyelme végzi el. A kiengesztelődés hosszú folyamat, a begyógyítandó sebek sokszor mélyek. Még ma lépjünk rá a gyógyulás útjára!