Mire elég a hitem?

Keresztény hitünk igen sokféle szinten és formában megnyilvánulhat. A hit legalapvetőbb szintje az, amikor hiszek Istenben, hiszek az ő irgalmában, élek valamilyen életet és remélek abban, hogy valamilyen módon az örök életet majd kiérdemlem.

Vannak hívek, akik Isten parancsolatait hűen betartják, de életük folyása mégis távol áll a Mesterétől, a hit szerzőjétől, ugyanis úgy vannak, mint a gazdag ifjú, nem tudnak mindent ott hagyni Jézus hívására, s ezért többé kevésbé őnélküle élik le életüket.

Vannak, akik megízlelték a Jézussal való közösség édességét, s gyakran keresik is ezt, de Jézusban többnyire csak az enyhülést és lelki szomjúságuk oltásának lehetőségét látják, s a hétköznapok örömét és boldogságát a világban nemigen találják. Képtelenek átvinni mindazt a kegyelmet a hétköznapokba, amit Jézus jelenlétében viszont oly gazdagon megtapasztalnak. Jézusért rajonganak, de embertársaikat nem tudják úgy szeretni, mint Urukat, ezért a világban, árvának, elhagyatottnak szomorúnak érzik magukat.

Jézus egyszer egy ilyen lelki rajongójának, aki tulajdonképpen az emberek szeretetére nem igazán volt képes a következőket nyilatkoztatta ki egy Szentségimádáson. Miközben a Legszentebb az oltáron nyugodott a szentségtartóban rajongójának szeme előtt különös kép jelent meg. Legközelebbi szeretteit, hozzátartozóit látta meg a szent Eucharisztiára tekintve. Meglepődve kérdezte meg Urától: Az oltáron nem csak Te vagy jelen egy magadban Uram? Hogyan lehet az, hogy én rád nézek és szeretteimet látom benned? Az Úr ezt felelte: Én sohasem önmagamért vagyok. Ha tudnád, mekkora szeretettel zárom szívembe az egész világot, s közte a te szeretteidet is, akkor nem lepődnél meg azon, amit látsz. Mikor az Oltáriszentségre tekintesz ott nem csak az Úr, hanem az ő végtelen szeretete által az egész világ jelen van. Amikor a Kálváriára mentem, akkor sem voltam egyedül, az egész világot vittem magammal szívembe zárva.

Rajongója megértett ebből valamit, de aztán újabb kérdés merült fel benne: Ez azt jelenti, hogy amikor én a szent Eucharisztiában magamhoz veszlek téged, szeretteimet és az egész világot is magamhoz veszem? Kénytelen volt megkérdezni, ugyanis ez már végképp elképzelhetetlen volt számára.

Ura ezt válaszolta: Ha csak engem veszel magadhoz, akkor továbbra is csak értem fogsz rajongani, s a szeretetedből kizárod a többi embert. Ha megtanulod, hogy én és az emberek (a szeretteid) mennyire egyek vagyunk egymással, s az áldozás során lelkiképpen őket is a szívedbe zárod, jobban fogod tudni őket szeretni. Nem mondhatod ugyanis, hogy engem rajongva szeretsz, miközben őket megfosztod szeretetedtől.

Azóta Jézus rajongója úgy próbál tekinteni az Eucharisztiára, mint Jézusra és az egész emberiségre, mert az emberiséget neki éppúgy szeretnie kell, mint ahogyan Ura szereti.

Nagy különbség van aközött, amikor valaki csak a szomjúságát megy oltani Jézushoz és aközött, mikor valaki úgy távozik Jézus jelenlétéből, hogy ő belőle is az élő vizek folyama ömlik kifelé. Ez nem más, mint a szeretetnek a szent és bőséges vize, mely minden szeretetre éhező embert felüdít.

Jézus azt szeretné, ha mi magunk is olyan kutakká válnánk, ahol egy másik ember olthatja a szomját.

Bátran meneteljünk a szeretet eme tökéletessége felé a hit lépcsőin egyre feljebb lépve!

Mindannyiunkat erre hívott meg Isten!

"Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot, 35mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok,
vándor voltam és befogadtatok, 36mezítelen és fölruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek. 37Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesnek, hogy tápláltunk volna, vagy szomjasnak, hogy inni adtunk volna? 38Mikor láttunk vándornak, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelenül, hogy felruháztunk volna? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy fölkerestünk volna? 40A király pedig így felel: Bizony mondom nektek: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" Mt25.