Mikor úgy tűnik, hogy minden a helyén van

 Látszólag képtelennek tűnik, de valószínűleg sokan megtapasztalták már , hogy minél közelebb kerülünk Istenhez, annál inkább rájövünk, hogy még mennyire távol vagyunk tőle. Ez csak azért lehetséges, mert minél közelebb kerülünk Istenhez, annál nagyobb világosság vesz körül minket, s annál jobban rávilágít életünk sötétségeire.

Ma sokan azt hiszik, hogy mennyire nagyszerű keresztények, s már elérték a csúcsot, amitől nincs feljebb. Ez általában a sötétségben lévő büszke ember elképzelése.

Aki Isten világosságának hatáskörébe bekerül egyre inkább meg fogja látni, hogy mennyire nem tökéletes, és miközben egyre növekszik körülötte Isten világossága annál jobban meg fogja ismerni saját maga hibáit és gyarlóságait.

Egyszer assisi szent Ferenctől megkérdezték: miért Téged? Miért téged követ az egész világ? Hiszen sem szép, sem művelt, sem gazdag nem vagy.

Ő nem azt mondta, hogy azért ,mert ő a legszentebb ember a világon, hanem azt, hogy Isten nem talált a földön nála nyomorultabb bűnöst, akin megmutathatta volna nagy irgalmasságát.

Magát megalázta, hogy aztán az Isten felmagasztalja őt. Isten országában igazi lelki nagyságokra csak így lehet eljutni.

Miközben a templomban ülünk sokszor azt hisszük, hogy mi már régen megtért tékozló fiúk vagyunk, de a sötétség miatt nem vesszük észre, hogy mennyire a világhoz ragaszkodunk, mennyire a világban és nem az Atya jelenlétében élünk és szinte már csak étkezni járunk haza az atyai házba.

Medugorjéban a Szűzanya egyszer azt mondta, hogy életünk végéig minden nap újból és újból meg kell térnünk.

Mit jelent ez?

Azt, hogy beismerjük, távolról sem vagyunk tökéletesek. Hiszen nem az teszi az embert tökéletessé, hogy minden vasárnap ott van a templomban, hanem az, ha Jézussal való személyes kapcsolatban éli napjait, és engedi, hogy az Úr szelíden megváltoztassa az életét.

Még akkor sem vagyunk tökéletesek, ha minden nap ott vagyunk a szentmisén és áldozunk. Még ehhez az emberhez is szól Isten megtérésre szóló meghívása!

Hiszen mennyi szeretetet eltékozoltunk, és nem adtunk tovább másoknak, melyet az Úrtól kaptunk!

Sokszor úgy vagyunk, hogy a kegyelmeket önző módon csak magunknak szeretnénk megtartani, s mire az embertársainkhoz érünk, nem vagyunk mások, mint egy üres hordó, melyből elfolyt az isteni kegyelem.

Az alázat igazi példaképe: Szent Mihály arkangyal, aki azt mondja: Ki olyan, mint az Isten? És én alázattal meghajolok és a hatalmas Istent szolgálom.

Az ember sokkal inkább hajlamos azt mondani: Ki, ha én nem? S ekkor csakhogy nem ugyanaz történik, mint Lucifer bukásakor, az Isten fölé akarom helyezni magam.

De Isten a kevélyeknek ellene áll, csak az alázatosakat tudja felmagasztalni.

A kevély ember sötétségben marad és soha nem fogja meglátni, hogy valójában milyen kicsi és gyarló.

Istenhez közeledni és az Ő világosságába bekerülni csak alázattal lehet, csak így lehet megismerni a valódi igazságot, akár magamról, akár a világról.

Amíg azt hiszem, hogy én tökéletes vagyok és mindenről tökéletes a megalkotott véleményem nagyon messze vagyok az Istentől.

Jézus, aki minden isteni igazságnak a birtokában volt, nem emelte fel szavát és nem védte az igazságot a hazugsággal szemben, mikor a Kálvária felé haladt.

Van egy kedves kis ima, mely a Jézus szíve litániát zárja le: Szelíd és alázatos szívű Jézus! Alakítsd szívünket a te Szent szíved szerint!

Legyen szívünk minden napi őszinte imája ez, hogy a sötétségből eljuthassunk a világosságba, s a kevélység magas lováról a tiszta jézusi alázat állapota felé menetelhessünk!