Megmenekülésünk két lépcsője 

Isten szeretete és irgalma mindennél nagyobb. De elég-e ez önmagában a megmenekülésünkhöz? Napjainkban nagyon sok szentbeszéd szól az Isten irgalmáról, ami önmagában nagyon jó. De megmenekülésünk második lépcsőjéről nagyon kevés szó esik. Megmenekülésünkhöz ugyanis önmagában nem elég az Isten irgalma. Megmenekülésünkhöz, vagy más szóval üdvösségünkhöz a saját részünket is hozzá kell tenni.

Isten irgalma mindenkor hozzáférhető, és készen áll az egész emberiség számára. A mai olvasmány tisztán és érthetően kifejti, mi szükséges az ember részéről a megmeneküléshez, az üdvösséghez, az élethez: "Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor emiatt hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg. Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét. Belátja bűneit és elfordul tőlük, azért életben marad és nem hal meg."Ez 18, 26-28.

Az igaz ember is elkövethet gonoszságot, azaz halálos bűnbe eshet, s a fenti szentírási részben említett halál szó, a lélek állapotára utal. Aki halálos bűnben van, az lelkileg halott. Amikor azonban a lelkileg halott ember megtér, elfordul a gonoszságtól, és megváltoztatja életét, életben marad és nem hal meg.

Láthatjuk, hogy az Isten irgalma nem képes megmenteni azokat, akik ragaszkodnak a halálos bűnhöz, mert a halálos bűn Isten irgalmával együtt is a halált jelenti. Azok azonban, akik elfordulnak a halálos bűntől, Isten irgalma által nyernek új életet, s nem halnak meg. A nem halnak meg kifejezés itt az örök életre, az üdvösségre utal.

A megmenekülésünk , üdvösségünk , örök életünk két lépcsője tehát:

A mai evangéliumban az Ezékiel könyvében olvasottakhoz szervesen illeszkedő példázatról olvasunk: "Egy embernek két fia van Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! - A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?"
Azt felelték: "Az első."MT 21.

Sokan vannak, akik azt mondják az Úrnak: "akaratod szerint cselekszem", de mégsem teszik meg az ő akaratát. Talán igaznak indulnak, de aztán eltérnek az igaz útról, s gonoszságuk miatt lelkileg halottak lesznek. Ugyanakkor ott vannak a bűnösök, akik látszólag nem akarják megtenni az Úr akaratát, de végül mégis megtérnek, elfordulnak a bűntől, és Isten igazságához és törvényhez igazodnak. Az utóbbiak azok, akik teljesítik a mennyei Atya akaratát.

Mai gondolatsorunk fő konklúziója nem lehet más, mint az a mondat, melyet az ószövetségi olvasmány címeként olvasunk:

"Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amelyet elkövetett, megmenti életét."