Lelkiismeretvizsgálat, bűnbánat

"Mindenható örök Isten, segíts úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát." Ezzel a könyörgéssel kezdtük nagyhét keddjén szentmiséinket.

Ez a könyörgés egy olyan titkot rejt magában, melyet minden egyes ember maga kell, hogy kibontson, hogy az valóban az üdvösségére szolgáljon.

Hogyan kell úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát?

Jézus szeretetből halt meg értünk, Jézus meghalt bűneinkért, Jézus halála által elnyerjük bűneink bocsánatát. Sokáig és sokféleképpen megfogalmazva lehetne sorolni e teológiai igazságot, de ez önmagában mit sem ér, ha nem értjük meg lényegét.

Képzeljünk el szituációt.. Valaki, egy ismeretlen megszólít minket az utcán, s azt mondja: Én annyira szeretlek téged, hogy odaáldozom az életem érted, és a következő autó alá beveti magát, és meghal.

Mit gondolnánk erről ez emberről? Valószínűleg azt, hogy amit mondott és amit tett, az bolondság, hiszen nekünk semmi közünk hozzá. És ugyan a mi életünknek mi köze van ahhoz, hogy ő most meghalt? Van egy tett, valaki meghalt, és azt mondja, hogy ezt értem tette. Sokszor elmondják nekem, s bár nem értem, hogy ez hogy működik, de egy idő után kezdem elhinni, hogy ez így van. Igen az az ember azért halt meg, hogy én elnyerjem a bűneim bocsánatát. Pont.

Ennyivel is meg lehet elégedni, de ha az ember érzi, hogy ez a történet így nem kerek, elkezd gondolkozni. Mi köze hozzám Jézusnak és mi közöm nekem Jézushoz?

Jézus szeretete csak annyira elég, hogy megsajnál engem bűnöst, lehajol hozzám bűnöshöz, együtt érez velem, mint bűnössel, elfogad engem, mint bűnöst, s aztán meghal értem és minden rendezve van, bűneim bocsánatot nyertek? Örökre?

Tettem én valamit ezért a bűnbocsánatért? Vagy itt csak Jézusnak kell cselekednie? Én csak egy passzív megajándékozott személy vagyok? No jó, azért bocsánatot kell kérnem, el kell menjek gyónni.

Így már minden rendben lesz…..

Valóban rendben lesz?

Milyen volt a bűnbánatom?

Éreztem, hogy mennyire megbántottam Istent?

Éreztem, hogy mennyire megbántottam embertársamat?

Volt e bennem erős szándék arra, hogy a jövőben ezt másképp csináljam? Vagy csak elmondtam, hogy a jóra törekszem és a bűnt és bűnre vezető alkalmakat kerülöm, mert ezt a gyónásban így szokás?

Elgondolkodtam e már azon őszintén, hogy a véres sebeknek, melyek Jézus testét nagypénteken borítják, én is okozója voltam?

Mi közöm nekem Jézushoz és neki mi köze hozzám? Hogyan ünnepelhetem úgy szenvedésének szent titkát, hogy valóban elnyerjem a bűneim bocsánatát?

Jézus azt mondja: "Nincsen annál nagyobb szeretet, mikor valaki életét adja a barátaiért, és ti az én barátaim vagytok."

Ez a szeretet csak egy a bűnöshöz lehajoló, együtt érző szeretet, vagy Jézus többet akar?

Aki ismeri Jézus valódi szándékát az tudja, hogy a Jézusi szeretet, mely mindent odaad értünk, mindent azért teszi, hogy mi megváltozzunk.

Nem elég tehát bemennni a gyóntatófülkébe, mert az egyház pásztorai oda kötelezően behajtanak minket húsvét előtt. A gyónás következtében valaminek meg kell változnia.

Hogyan lehet úgy bűnbánatot tartani, hogy utána valódi változás következzen be az életünkben?

A bűnbánatban, a gyónásban soha nem az a legfontosabb, hogy mi szerepel a bűnlistámon, hogy milyen hosszú a bűnlistám. Mert ugye ilyenkor olyan büszkék szoktunk lenni, milyen alapos lelkiismeret vizsgálatot tartottunk. Biztosan megdicsér majd a gyóntató pap is-gondoljuk.

Ennél sokkal fontosabb az, hogy milyen mély a töredelem, milyen mélyen bánom bűneimet, és milyen nagy az elhatározás arra, hogy azokat el akarom hagyni. Ettől függ ugyanis az, hogy utána hogyan fogom folytatni az életemet.

Jézus azért adta oda életét értünk, és a bűnbánat szentsége azért van, hogy életünk megváltozzon.

Jézus nem simogatni jött bűneinket, ő meg akar minket tisztítani minden bűntől és hamisságtól. S azt akarja, hogy mi is szentek legyünk, ahogyan a mennyei Atya szent.

Az igazi bűnbánathoz kell idő, és kell az elhatározás: nem csak futva és felületesen vizsgálom meg magam, hanem úgy szeretném látni magam, ahogyan Jézus lát engem. Lehet így kezdeni a lelkiismeretvizsgálatot: Jézusom küldd el szent világosságodnak sugarait az Oltáriszentségből, s világítsd át életemet. Konkrétan add tudtomra Szentlelked által, hogy mi az, amit kifogásolsz bennem. Mi az, amin szeretnéd, hogy változtassak?

Ezt a mindent át világító fényt sokszor félünk beengedni a szívünkbe, mert félünk attól, amivel szembesülni fogunk, illetve attól, hogy utána nagyon meg kell változnunk. Félünk, hogy olyas valaminek az elhagyására fog kérni Jézus, amit mi magunk nem szeretnénk elengedni. Ahhoz hasonlít ez, mint mikor valaki érzi, hogy beteg, de nem mer elmenni az orvoshoz, mert fél attól, amivel ott esetleg szembesülnie kell. Nagyon nehezen tudjuk odaadni magunkat Jézusnak, mert a világhoz és a bűneink egy részéhez ragaszkodunk.

Pedig ő Jézus, mindent odaadott értünk. De, tudjuk azt, hogyha bűneink egy részéhez ragaszkodunk, akkor életünknek azon a területén Jézus áldozata hiábavalóvá válik? És minden olyan esetben, mikor a bűnös nem szakad el bűneitől, s nem változtatja meg az életét Krisztus áldozatát teszi hiábavalóvá. S azt tudjuk, hogy minden olyan esetben, mikor a bűnös bűnében megmarad, akkor Jézust utasítja el és a bűnös Barrabást választja barátjául, ahogyan ezt a Jeruzsálemi nép nagy része is tette nagypénteken?

Ezen a héten szemléljük Jézus szenvedésének szent misztériumát..

Hogyan akarunk tovább menni?
Értjük, hogy az ő szenvedése hogyan függ össze a mi életünkkel?

Tudjuk, hogy a mi személyes életünkben mit szeretne elvégezni ezen a héten?

Szánjunk rá időt, csendességet, s lépjünk be őszinte bűnbánattal és megtisztult lélekkel e hét szent misztériumába!!

"Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!" Róma 6,9-11