Krisztus által újra gazdagok

A tékozló fiú története ( Lk 15, 11-31) kimeríthetetlen, mindig újabb és újabb mondanivalója van. A történet egyik legmegindítóbb része az, mikor a tékozló fiú a disznóvályú mellett szinte éhen halva, a világ legszegényebbjeként vissza vágyik Istenhez, ahol gazdagság van, ahol nem kell éhen halni, ahol nem kell meghalni. Ebből kiindulva próbáljuk most ezt a történetet elemezni.

Először is fontos megállapítani, hogy a disznóvályú mit is jelet egy ember életében. Földi értelemben véve nem biztos, hogy mindig szegénységet jelent, a történet ugyanis nem e világról szól, hanem az Isten országáról. A disznóvályú a lelki értelemben vett legnagyobb szegénységet, az Istentől való teljes elszakítottságot jelenti. Így a történetbeli tékozló fiú, aki a disznóvályúnál éhezik egy milliárdos is lehet. A disznóvályúi állapot egy folyamatnak a vége, melyet az olyan emberek járnak be, akik életükben egyáltalán nem foglalkoznak Istennel. Életük kezdeti szakaszán kapnak Isteni gazdagságot- az Atyától kikért részt- de azt nem az Isten dicsőítésére és az Isten országának építésére használják fel, hanem saját céljaikra. Isten tökéletes és jó adományát eltékozolják, azaz hagyják veszendőbe menni. Meggazdagodnak ugyan, de nem az Isten által gazdagok. Teljesen elszegényednek, nem marad semmi abból, amit az Istentől kaptak. S itt jön a képbe Krisztus műve, mert mikor a tékozlók hazatérnek mindent újra visszakapnak. Újra visszakapják, visszakapjuk azt a részt, amit az elején kikértünk , és teljesen eltékozoltunk. Annak ellenére, hogy hagytunk mindent kárba veszni, Isten újra gazdaggá tesz minket. Szép ruhát és gyűrűt kapunk és bemehetünk a lakomára, nem kell többé éheznünk. Meg kell látnunk e történet ezen szakaszánál az összefüggést a szentgyónással és szentáldozással. Miután bűnbánatot tartottunk a gyóntatófülkében mondjuk ki: vétkeztem az ég ellen és te ellened, s nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessek. Ekkor a pap Jézus Krisztus érdemeiért feloldoz minket, megkapjuk az új ruhát, s bemehetünk a lakomára, azaz részesülhetünk a Szent Eucharisztia kegyelmeiben az által, hogy magunkhoz vesszük. Éhségünk ekkor oldódik, s itt az eucharisztikus lakomában megtaláljuk mindazt a mérhetetlen gazdagságot, melyre a disznóvályú mellett vágytunk. A legszegényebből a leggazdagabb státuszba kerülünk. Bár ez a tékozló fiú történetében nincs hangsúlyozva, soha nem szabad elfelejtenünk, hogy mindezt Jézus Krisztus érdemeiért nyerjük el: "Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: ő értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek." 2 kor 8,9

Fontos még dolgot megvizsgálnunk: Mi történik azokkal, akik nem mennek haza az atyai házba? Mert vannak ilyenek is. A disznóvályúi állapot érthetően az éhezést követően a halálhoz vezet. Ez a pokol, az örök halál, az Istentől való elszakítottság koldus szegénysége. Akik életük e döntő szakaszában, a disznóvályúnál rájönnek, hogy az Isten után éheznek és szomjaznak, mind hazamehetnek, és meggazdagodhatnak, mert Isten és mennyország lesz az övéké. Akik nem mennek haza, előbb utóbb elpusztulnak, haláluk pillanatában pedig örökre elszakadnak az Atyától. A pokol olyan, mint örökre a disznóvályúnál maradni, és egy örökkévalóságon keresztül éhezni és szomjazni az Isten után.

Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bőségben éljünk. Ezt az életet és bőséget kereszthalálával és feltámadásával szerezte meg nekünk. Erre hivatkozva mehetünk haza, bűninket megbánva és azokat elhagyva, s Jézus Krisztus érdemeinek köszönhetjük azt, hogy otthon nem az eltékozolt életünkért haragvó, hanem az irgalmas Istennel találkozhatunk.

Krisztus műve által, még ha idáig tékozló fiak voltunk is, újra meggazdagodhatunk, s az Isten utáni éhségünket a Szentlélek és az Eucharisztiában jelen lévő Jézus fogja csillapítani. Csillapítani csupán, mert míg ezen a Földön élünk, újra és újra meg fogunk éhezni. Tökéletesen csak a mennyei dicsőségben egyesülünk az Úrral. Ott lesz az, ahol már senki nem éhezik és szomjazik az Isten után, mert tökéletes, felbonthatatlan és örök egységben fogunk Ővele élni.

De addig is merítsünk bátran a kegyelem kútfejéből, mely már itt a Földön minden korlátozás nélkül a miénk. Annál gazdagabban érkezünk majd meg Urunk dicsőséges királyságába, minél többet vettünk el azokból az ajándékokból, melyet ő kínál nekünk. A mennybe be lehet csúszni az utolsó pillanatban szinte koldus szegényként is, de mérhetetlen gazdagon is mindazoknak, akik életüket nem tékozolták el, hanem az Úrnak szentelték.

Szabad akaratunkat az Atya mindig tiszteletben tartja, ő mindig ad, még akkor is ha mi azt később eltékozoljuk. Krisztus által viszont, az atyai házba visszatérve olyan gazdagságot kaphatunk, melyet a világ már nem tud elvenni tőlünk, mert mindaz a jó adomány, mely a mennyből származik, a mennybe fog bemenni azzal együtt, aki kapta.