Krisztus áldozatában való részesedés

Jézus Krisztus az Újszövetség papja, önmagát adja engesztelő áldozatul az Atyának. Erről a zsidóknak írt levél 9. és 10 fejezete beszél részletesen. Jézus Krisztus áldozatával eltörölte az Ószövetség áldozatát, mert a Szentírás szavaival "4Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el." Zsid. 10,4.
Jézus eljön, hogy a próféciákban megírtak beteljesedjenek: az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. 7Akkor azt mondtam: Íme, eljövök -a könyvtekercsben meg van írva rólam -hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat!« Zsid 10,6,7 . Isten akarata az volt, hogy Jézus Krisztus egyetlen áldozatával mindeneket megszenteljen.
Jézus Krisztus áldozata az, mely az emberi szívben a megtérést munkálja. A megtért lélek elfordul a rossztól, s tisztaságban az Isten szolgálatába áll: 13Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására,14mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, megtisztítani lelkiismeretünket a halott tettektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk! Zsid 9,13-14.
Krisztus áldozata azért sokkal tökéletesebb a bikák és bakok áldozatánál, mert míg az Ószövetség áldozatait gyakran be kellett mutatni, s mégsem törölték el végleg a bűnöket, Jézus egyetlen áldozattal örökre eleget tett minden bűnért, azokért is, melyeket csak később követtünk el.
14Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket- olvashatjuk a Zsid.10, 14- ben.
Ezt később meg is magyarázza: 16,»Ez pedig az a szövetség, amelyet kötni fogok velük azok után a napok után - mondja az Úr -, a szívükbe adom törvényeimet, elméjükbe írom azokat 17és bűneikre s gonoszságaikra többé már nem emlékezem«. Zsid 10, 16,17. Isten tehát az Újszövetség áldozatának érdeme által tökéletessé teszi a megszentelteket, a törvény már nem egy rajtuk kívül álló, nehezen betartható irat, hanem a szívük hústábláira írt szöveg, melyet a megszenteltek szeretnek, s betartaniuk nem nehéz.
Krisztus áldozata egyszeri és
megismételhetetlen, mégis megjelenik minden egyes szentmisében.

Oly szépen fejezi ki ezt néhány hozsánna énekünk: "A kereszt oltárán Jézus, égi Bárány, Atyjának föláldoztatott. Kenyér s bor színében megújítja szépen az áldott szent áldozatot." Vagy egy másik helyen: "Krisztus vérén tört meg a bűn, És megtört a kárhozat. Krisztus vére az oltárról Újra most az égbe hat. Új szövetség tiszta papja Önmagát itt bemutatja. Ó egyetlen áldozat!"
Jézus Krisztus áldozatában különböző mértékben lehet részesedni. A hagyomány úgy tartja, hogy ha egy településen szentmise áldozatot mutat be a pap, annak kegyelmeiből mindenki kaphat morzsákat, az is, aki nem volt jelen a szentmisén. Krisztus áldozatának kegyelmeit ugyanis lehetetlen templomok falai közé zárni. Akik szentmisén vesznek részt, már sokkal inkább részesedhetnek Krisztus áldozatából. Szemük előtt jelenik meg ugyanis Jézus Krisztus egyetlen áldozata. Óriási ajándék tehát, hogy szentmisén vehetünk részt, de még ennél is nagyobb ajándék az, hogy a szentmise áldozatával mi magunk is egyesülhetünk. Jézus Krisztus engesztelő áldozatát, szent Testét és szent Vérét magunkhoz vesszük, s Jézus Krisztus áldozata ez által már miénk is. Az Atya Jézus Krisztus áldozatán keresztül néz ránk. Olyan, mintha mi magunk szenvedtük volna el bűneink büntetését. Ez áldozat birtoklása által válunk tökéletesen tisztává és szentté, fedhetetlenné az Atya előtt. Ez nem azt jelenti, hogy a szentáldozás pótolhatná a szentgyónást, hanem azt, hogy azt tökéletessé teszi. A szentgyónásban letesszük a régi köntöst, a szentáldozásban pedig felvesszük az újat. Mindkettő Jézus Krisztus áldozatában való részesedés.
Fontos még egy dologról szólni. Jézus Krisztus áldozata azok számára hatásos, éltető és megmentő, akik hajlandók a régit letenni és az újat felvenni. Aki halálos bűnben kitartva vesz részt a szentmisén, annak hiábavaló Jézus Krisztus áldozata, mert Jézus Krisztus csak úgy tudja elvenni bűneinket, ha mi odaadjuk neki. Végleg odaadjuk.
Adja Isten, hogy örök főpapunk egyetlen áldozata mindannyink számára az örök élet boldogságát hozza el!