Ki a legnagyobb?

Nagynak lenni az Isten országában. Sokan vágytak és vágynak erre ma is Isten gyermekei közül. Úgy gondoljuk, hogy ha nem a világ sodrásában kívánunk magasra emelkedni, az helyes törekvés, s egy kitüntetett hívő sokkal többet tud tenni az Isten ügyének előmozdításában, mint egy szürke, hétköznapi, mindenki számára ismeretlen ember. Az elgondolás és törekvés önmagában jó, de helyes-e a nagyravágyásunk? Kell-e nekünk mindenképpen az emberek előtt magas pozíciót betöltenünk ahhoz, hogy Isten szemében elismertek legyünk?  Legnagyobb szentjeink egyikéről sem tudjuk, hogy bármikor is az emberek megbecsülését vagy elismerését keresték volna. Sőt olyanok is voltak köztük, akik azt mondták, hogy egyenesen káros, ha az emberektől kapnak dicséretet, mert ez elbizakodottá teheti őket, ami pedig gátolja az alázatban való megmaradásukat. Ők a megbecsültségre nem vágyva mindig az egyszerűségre és ismeretlenségre törekedtek, s így, mintegy a világ szeme elől elrejtve szolgálták Istent.

Tudjuk, hogy egy magas rangú ember, legyen az bár egyházilag betöltött magas pozíció, nehezen tud lehajolni mások szolgálatára. Jézus tanítványai közt volt egy testvérpár, Zebedeus fiai, akiknek anyja azt kérte Jézustól, hogy emelje fiait minden más ember felett lévő rangra:" »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.«"Máté 20,21 b. Azokat, akik már eleve a legmagasabb rangot töltötték be, mert Jézus legszűkebb tanítványi körébe tartoztak, még magasabbra szerette volna emeltetni a társainál. Mit válaszol Jézus? "»Tudjátok, hogy a nemzetek fejedelmei uralkodnak a népeken, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. 26Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok, 27és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. 28Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.«Máté 20,25-28 Ezt, a mások szolgálatára kész alázatot, Jézus sok más tette mellet, nagycsütörtökön is bizonyította, mikor tanítványai lábát megmosta."1A Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, bár szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. 2A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, 3Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, 4fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. 5Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendővel." János 13,1-6. Tudva, hogy Isten mindent a kezébe adott, tehát tudva, hogy ő a világmindenség leghatalmasabbja, lehajolt a gyarló és születésétől fogva bűnös teremtményeihez, és megmosta a lábukat. A lábmosás abban a korban gazdag urak szolgáinak feladata volt, még a hétköznapi ember számára is megalázó feladatnak számított. Mindezt pedig röviddel azelőtt teszi az Isten Fia, mielőtt főpapi imájában így könyörög Istenhez: "Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged" János 17,1 A teremtő Isten által megdicsőített Isten Fia megmossa a tanítványok lábát. Hány földi király tenné meg, hogy a nálánál kisebbek lábát megmossa? S ember-ember közt még csak nem is olyan nagy a rangbeli különbség, mint Isten és ember közt.

Láthatjuk, hogy Istennél minden másképp működik, mint nálunk, embereknél. Míg a világ arra törekszik, hogy mulandó értékeket halmozzon fel, Isten gyermekei igyekszenek elszakadni minden földi kincstől. Míg a világ fiai az emberek elismerését keresik, Isten gyermekei Atyjuknak igyekeznek tetszését elnyerni. Míg a világ gazdagjai elvárják, hogy mindenki őket szolgálja ki, Isten gyermekei másokat szeretnének szolgálni, úgy, ahogyan ezt Uruk is tette.

Ha még mindig azt várjuk, hogy majd csak kitüntet minket is Isten, hogy mások is észrevegyék, hogy mi milyen különleges Isteni kegyelmek vagy adományok birtokosai vagyunk, és hogy mennyit dolgozunk Isten országában, hamis ábrándokban élünk. Isten szemében a legnagyobb az, aki csendben, ismeretlenségben és panasz nélkül végzi szolgálatát Isten és ember felé. Jutalmunkat majd odaát fogjuk megkapni, aszerint amit itt tettünk. És ez független minden ember véleményétől, elismeréstől, vagy bármilyen földi rangtól. Isten, akit akar, azt felemeli, de előtte nekünk kell megalázni magunkat:" 7A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. 8"Amikor lakodalomba hívnak - kezdte -, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. 9Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. 10Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. . 11Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik." Luk. 14, 7-10 Péter első levele ezt így fogalmazza meg:" Mindnyájan öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. (Péld 3,34G) 6Alázkodjatok meg tehát Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején."1 Péter 5, 5-6

Aki első akar lenni közületek, az legyen mindenkinek a szolgája. Hosszasan kell még ezen elmélkednünk, hogy megértsük, mikor hasonlíthatunk leginkább Urunkra.

Példaképük, Jézus nagysága tehát abban is rejlik, hogy Isten Fiaként is tudta megalázni magát annyira, ahogyan ember soha nem tudja. Ezt talán a következő szentírási rész tárja elénk legszebben:" 5Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. 6Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, 10hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr." Fil.2.

Ha Krisztus azért jött, hogy az embereket szolgálja, akkor nekünk is ezt kell tennünk. Ha a Földön csak az utolsó és elfelejtett hely jutott számunkra azok közt, akik emberi értelemben elismertek, akkor örüljünk, mert az emberi elismerés nélkül elvégzett munkánk méltó jutalmát fogja elnyerni Krisztus királyságában.