Jézus Krisztus szent Testének és szent Vérének tisztelete

 A következőkben nem az Eucharisztia imádásaink módjairól lesz szó, hanem arról hogy az egyes ember, milyen kapcsolatban van az eucharisztikus Jézussal, s ez milyen külső megnyilvánulásokban válik láthatóvá.

Főleg a COVID járvány óta vált mindennapi vita tárgyává a katolikusok közt, hogyan kell helyesen áldozni nyelvre-e vagy kézbe.

A kézbe áldozás az utóbbi évtizedek találmánya, hazánkban németországi turisták honosították meg az 1980-as években. Ekkor Magyarországon az áldozás még kizárólag nyelvre történt a több százéves hagyomány szerint. Találhatunk arra utalásokat, hogy a korai évszázadokban már létezett a kézbe áldozás, de annak módja sokkal fegyelmezettebb és tiszteletteljesebb volt, mint a mai gyakorlat, a kézbe áldozók is térdelve és nagy hódolattal vették magukhoz Krisztus Testét.

Egy nemrég elhunyt lengyel stigmatizált pap ( stigmái hivatalosan nem lettek kivizsgálva és elismerve, de életpéldája, tanítása, és működésének lelki gyümölcsei valódi szentsége mellett szólnak) talán elsőként merte kimondani a papok közül, hogy a Krisztus Testével és Vérével való bánásmód sok esetben sérti az eucharisztikus Urat. Itt a szentmise méltóságteljes bemutatására, az Eucharisztia kiszolgáltatására és az Eucharisztia fogadására kell gondolnunk. A fent említett pap misztikus élményeiben megtapasztalta Jézus valóságos szenvedését minden olyan esetben, mikor az Eucharisztiával méltatlanul bántak. Megtapasztalta, hogy Jézus testét újra megostorozzák akkor, mikor nem felszentelt kezek ( laikus áldoztatók) szolgáltatják ki az Eucharisztiát és akkor, mikor a hívek nem nyelvre, hanem kézbe fogadják az Oltáriszentséget, minek következtében számtalan eucharisztikus morzsa kerül a földre, melyet aztán észrevétlenül eltaposnak.

Természetesen a haladó szellemeben gondolkodó katolikus most azt mondhatja, ez egy ember véleménye az Egyház tanításával szemben, senki ne akarja megmondani, hogy áldozzak, ha az Egyház megengedi a kézbe áldozást.

Ugyanakkor a dolgot meg lehet közelíteni a másik véglettől is. A kézbe vétel módja, a protestáns Úrvacsora gyakorlata. A kenyeret és a bort, mely nem Krisztus Teste és Vére, így veszik magukhoz a protestáns keresztények. Ha én katolikus vagyok és hiszek abban, hogy az Eucharisztiában valóságosan jelen van Jézus Krisztus Teste és Vére, vehetem-e magamhoz ugyanazon a módon, ahogyan a nem katolikusok a szimpla kenyeret és bort? 

Ha letérdelek és nem fogom meg kezemmel az Eucharisztiát nem fejezem-e ki sokkal inkább azon hitemet, hogy az Úr valóságos Testét és Vérét veszem magamhoz?

Az Egyház továbbá nem olyan régen arra is engedélyt adott, hogy Krisztus Testét és Vérét nem felszentelt személyek is kiszolgáltathatják rendkívüli helyzetben, ha pl. vasárnapi szentmisén nincs pap. Így indult, s nem sokkal később azt látjuk, hogy világi férfiak és nők áldoztatnak miközben a pap sok esetben az oltár mögött pihen.

Vajon az Eucharisztia alapításakor voltak-e jelen nők? Nem az apostolok voltak csak jelen, akik a későbbi papság első hivatalos képviselői? S volt-e példa arra valaha a katolikus Egyház történelmében, hogy nem pap szolgáltatta ki az Eucharisztiát?

Ma sokszor megszólják azokat a híveket, akik a hagyományt olyan formában szeretnék megőrizni, ahogyan azt az elődeiktől megtanulták. Megszólják azokat, akik térdelve és nyelvre áldoznak, mondván feltűnéstkeltőek, tridentisták.

A tridentista szót, mely évszázadokon keresztül a katolikust jelentette, ma negatív előjellel használják. Egy olyas valaki, aki akadályozza a katolikus egyház megújulását. Eltörölendő, elfelejtendő, kiselejtezendő.

Megújulás, de hová és milyen áron? A katolikus hagyomány elhagyásának árán? Jézus Krisztus szent Testének és Vérének megsértése árán?

E cikk nem azért íródott, hogy bárki meggyőződését erőszakkal megváltoztassa, sem nem azért, hogy a katolikus megújulás úttörőit kritizálja. A megújulás egészen addig egészséges és jó, amíg nem fenyegeti annak az elvesztését, ami azután már visszahozhatatlan érték.

A cikk azért íródott, hogy minden olvasó gondolkozzon el katolikus identitásáról, ezen belül pedig az Eucharisztiában való hitéről, az Eucharisztiához való hűségéről. Mindenki gondolkozzon el arról, hogyan tisztelheti a legméltóságosabb Oltáriszentséget, és nem utolsósorban hogyan tehet bizonyságot környezete felé az Eucharisztiában való hitéről.

Az Eucharisztia előtt letérdelni nem szégyen, nem kellemetlen, nem kirívó. Az Eucharisztia előtt letérdelni természetes, mert természetes, hogy a méltatlan teremtmény térdre hull Megváltója előtt.

Az Eucharisztiát nyelvre fogadni nem szégyen, nem kirívó és nem furcsa, mert ezzel az ember szintén a kicsinységét ismeri el: nem vagyok méltó, hogy Isten Fiának Testét a kezembe fogjam.

Az Eucharisztiát pedig laikusként kiszolgáltatni nem megtiszteltetés vagy érdem, hanem egy olyan szolgálat, mellyel Jézus soha nem bízta meg a laikusokat.

Talán kemény szavak ezek, de soha nem az számít, hogy nekem vagy a másiknak van-e igaza, hanem az, hogy Jézus és az én kapcsolatom milyen.

Nagyböjtnek ez is lehet egy gondolatébresztő témája, bízva Istenben, hogy mindenkinek megadja a helyes lelkiismereti döntés ajándékát.