Isten az, aki gazdaggá tesz

Elmélkedés az évközi 23. vasárnap szentírási részei alapján:

" Maga Isten jön el, és megszabadít titeket. Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. A száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává" – hallottuk a vasárnapi olvasmányban. 

Úgy hangzik és úgy gondolhatjuk, hogy mindezek a próféciák a messiási időkre vonatkoznak, Isten boldog örök országára és nem a jelen világunkra. De ugorjuk csak az evangéliumra. Az evangélium ezt mondja: "Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!'', azaz ,,Nyílj meg!'' Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. » 

Jézus Krisztus találkozott egy süketnémával, megszabadította őt nyomorúságából, annak megnyílt a füle és ajka beszélni kezdett. Olyasvalami történt, mint amiről az olvasmány beszél: »ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban.« 

 Ezek szerint ilyen csodák nem csak a messiási napokban, hanem napjainkban is történhetnek? Van-e erre reményünk? Merjük-e ezt hinni? Ehhez a történethez nem kell más csak egy nyomorult ember, aki Isten irgalmára szorul, és a hatalmas Isten, aki megmutatja erejét és beavatkozik.

Miért ütközik ez mégis akadályokba napjainkban?

Ehhez olvassuk a szentleckét: "Testvéreim, a mi dicsőséges Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek legyen mentes minden személyválogatástól. Mert ha belép a ti közösségetekbe egy ember aranygyűrűvel, fényes öltözetben, és belép egy szegény is piszkos ruhában, s ti arra figyeltek, aki drága ruhába van öltözve, és azt mondjátok neki: ,,Foglalj itt helyet kényelmesen'', a szegénynek pedig azt mondjátok: ,,Te csak állj meg ott vagy ülj a lábam zsámolya elé'', vajon nem ítélkeztek-e magatokban, s nem lettetek-e gonosz felfogású bírákká?"

A három szereplő közül vajon hová helyettesítjük be magunkat? Mi vagyunk-e azok, akik a szegény és a gazdag embert fogadjunk? Vagy mi vagyunk a fényes öltözetben aranygyűrűvel megjelenő gazdag ember? Gondol-e esetleg valaki arra, hogy én vagyok a szegény és piszkos ruhában belépő ember?

Ha merek arra gondolni, hogy nem vagyok mindenkinél szebb, jobb és okosabb, sőt kegyelmekkel teljesebb, akkor lehetséges, hogy velem is hasonló csodák történjenek, mint az evangéliumban szereplő süketnéma emberrel. Jézus ugyanis nem olyan, mint mi emberek. Ő nem a gazdagok társaságát kereste, mindig a legszegényebbhez a legszerencsétlenebbhez hajolt le.

Ki vagyok én tehát? Szükségem van-e erre az engem megújító csodálatos isteni kegyelemre?

Felismertem-e szegénységemet?

Azt kell mondjuk, hogy bármilyen szép házakban lakunk, bármilyen sokat keresünk, bármilyen szép autókkal járunk, lelkiképpen végtelenül szegények vagyunk. S mint szegény lelki koldusok, süketek némák és vakok rászorulunk az Isten kegyelmére.

Gondoltunk-e már arra, hogy nem csak a földön, hanem a mennyországban is van egy bankszámlánk? A földi el fog veszni, de a mennyei örökre megmarad. Igyekszünk-e azon, hogy a mennyei bankszámlánkat gyarapítsuk? Ha a lelki gazdagságot már itt e Földön elnyerjük, nem koldus szegényként fogunk átlépni az örökkévalóságba, mert magunkkal fogjuk vinni mindazt, amit a lelkünk gazdagságából adtunk a másik embernek.

Ahhoz, hogy az isteni kegyelem úgy léphessen be az életünkbe, ahogyan erről a vasárnapi olvasmányunk ír, elsőként el kell ismernünk azt, hogy lelkileg szegények vagyunk. Nem látunk mindent helyesen, ezért szükségünk van arra, hogy Jézus meggyógyítson vakságunkból. Nem hallunk mindent helyesen, a világ bármilyen hazugsággal meg tud téveszteni minket, ezért szükségünk van arra, hogy Jézus megnyissa a fülünket, és tisztán halljuk az igazságot. Bár sokat beszélünk mégis némák vagyunk, mert szavaink hiábavalóak, ezért szükségünk van arra, hogy Isten megnyissa szánkat, és abból olyan szavak áradjanak, melyek a másik embert gazdagítják.

A hatalmas Isten képes bennünk lakni és bennünk működni. Ahhoz hogy őt befogadjuk, és ő valóban meg tudja változtatni az életünket, ki kell üresítsük szívünket minden szennytől és minden rendetlen ragaszkodástól. Továbbá az Isten iránti bizalom az, ami a kapukat megnyitja életükben, és szabaddá teszi az utat Isten irgalma és hatalmas ereje számára a mi bensőnk felé.

Az Isteni csodák tehát ma is léteznek, az Isten ereje ma is képes hatalmas dolgokat véghez vinni az emberi életben, csupán az embernek kell magát erre alkalmasnak tennie.

Aki gazdagnak gondolja magát, azt Isten nem tudja igazán gazdaggá tenni, de aki felismeri szegénységét, annak életében határtalanul megnyilvánulhat az Isten gazdagsága.

Kérjük Urunkat, hogy tudjunk igazán kicsik lenni, hogy a hatalmas Istent szívünkbe fogadhassuk!