Gerenda vagy szálka?

Jézus Krisztus hegyi beszédében találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy a rossz, a bűn olyan, mint egy szemben lévő szálka vagy gerenda. A 30 éves koráig nevelőapja mellett ácsként dolgozó Jézus nyilván tudta, milyen az, mikor az ember szemébe szálka kerül. Egyrészt nagyon fájdalmas, másrészt akadályoz a látásban. Kiválóan szemlélteti ezzel a bűn két fontos tulajdonságát: a bűn mindig megsebez bennünket, másrészt pedig akadályozz abban, hogy az igazságot tisztán lássuk. A végletek (szálka és gerenda) példájának felhozása is igen elgondolkodtató. Ekkora különbség lenne bűn és bűn közt? Általánosságban elmondható , hogy nem a bűn és bűn közt van ilyen óriási különbség, hanem ember és ember közt, pontosabban aközött, hogy az ember milyennek látja magát és a másik embert. A legtöbb ember olyan, mintha egy varázsszemüvegen keresztül nézné a világot. Önmagunkat mindig nagyobbnak és jobbnak látjuk, a másikat pedig kisebbnek és rosszabbnak. Mivel magunkat nagynak látjuk, a mi szemünk szálkája fel sem tűnik, hiszen miért is érdekelné egy nagy embert egy kicsi szálka? Hamisat mutató szemüvegünkön keresztül a másik embert sem ítéljük meg reálisan. A másik embert kicsinek látjuk, ezért a bűne mellette órásinak tűnik.

Elmondhatjuk, hogy a szálka ( a rossz,a bűn) kivétel nélkül mindenki szemében ott van. A sajátunkat csak akkor fogjuk meglátni , ha tudunk kicsik lenni. Ha elég kicsik vagyunk, ez a szálka sokszor már gerendának tűnhet. Egy gerenda szokta annyira zavarni az embert, hogy törekedjen annak eltávolítására, másrészt, ha gerenda van a szemünkben, nem a másik ember szálkájával fogunk foglalkozni, akkor már nem ítélkezünk. Mások bűnével foglalkoznunk csak oly mértékben van jogunk, hogy a bűnt bűnnek nevezzük, és olyan dolognak tartsuk, ami Isten szemében nem kedves. Hogy ki mennyire bűnös, azt csak Istennek van joga megítélni...

Végtelenül nagy kegyelem tehát Istentől az, ha valakinek megadja az alázat ajándékát, mert nemcsak saját bűneinket láthatjuk meg általa, hanem az ítélkezés bűnétől is megszabadulunk. Mikor mindenki között az utolsó helyen állunk, és ezt valóban így is érezzük, akkor kerültünk a helyünkre. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyunk tisztában az értékeinkkel, csupán azt, hogy ezeket nem saját magunknak, hanem Istennek tulajdonítjuk. Emlékeznünk kell továbbá arra is, hogy honnan jöttünk, a bűn milyen mélységeit jártuk be, mikor onnan Urunk kimentett. Természetesen ez sem azt jelenti, hogy a régi bűneink felett kellene bánkódnunk, hanem azt, hogy, folyamatosan tudatában legyünk annak, hogy egyikünk sem jött tökéletesen a világra.

Ez az alázatos lelkület kíséri végig Pál apostol újszövetségi leveleit is. Azt mondja: "9Én ugyanis a legutolsó vagyok az apostolok között, arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem Isten egyházát. 10De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme meddő nem maradt. Többet fáradtam mindnyájuknál, igaz ugyan, hogy nem én, hanem Isten kegyelme velem." ( 1 Kor 15, 9-10) Tisztában van vele, hogy honnan jött. Bár tettei alapján minden apostolnál előrébb helyezhetné magát, mégis az utolsó helyen áll. Tudja, hogy a nagy dolgokat nem ő, hanem az Isten vitte végbe őáltala.

Isten az ehhez hasonló alázatos embereket tudja tervében leginkább használni. Isten országán mindig a legkisebbek dolgoztak a legtöbbet.
Kérjük Istent, hogy a kicsinység és az alázat kegyelmével ajándékozzon meg minket is, hogy az Isten ránk árasztott kegyelme ne maradjon meddő éltünkben!  Csak a kicsik tudnak igazán rácsodálkozni Isten nagy irgalmára és hűségére is, mégpedig azért, mert kicsinységük folytán látták meg hibáikat, s miután Isten kivette a szálkát a szemükből, immár tisztán, torzítások nélkül látják mind Istent, mind a teremtett világot.