Élet a Vörös-tengeren való átkelés után

Egyéni keresztény életünk sokban hasonlít annak a zsidó népnek az életéhez, akit Isten csodálatos módon kiszabadított az egyiptomi rabszolgaságból. Az egyiptomi elnyomás alatt élő zsidó nép élete hűen jelképezi a sátán rabszolgaságában élők életét. Rabszolgaként kihasználva élni, ahol a rabtartó úgy is dönthet, hogy a rabszolgái sokan vannak, ezért meg kell ölni közülük néhányat. A rabtartó mindig a Sátán, a Gonosz. Néhányan talán bátorságnak tartják párhuzamot állítani az egyiptomi rabszolgaság és a jelen életünk közt, de ha jobban megnézzük nagyon kevés egyéni szabadságunk maradt, mindent úgy kell tennünk, ahogyan azt a minket eltartók mondják. Ha bármitől eltérünk, azonnal büntetésekkel találhatjuk szembe magunkat. Ez a társadalmi szintű szabadság kérdése, amely azonban szorosan összefügg a lélek szabadságának kérdésével. A lélek ugyanis, aki szabad, tudja, hogy ő senkitől és semmitől nem függ, egyedül az őt teremtő Istentől. S azt is tudja, hogy őt nem emberek tartják el, hanem az Isten gondoskodik róla. Egy ilyen szabad lélek rá meri bízni magát Istenre, aki átvezeti őt a félelmetes vízoszlopok közt a Vörös tengeren. A Vörös tengeren való átkelés mindig a megtisztulást, a szabadulást jelenti. De jaj mit lát a lélek, aki átkelt a tengeren? Egy kietlen pusztaságot. Mi az első reakciója? Itt fogok elpusztulni, élelem és ivóvíz nélkül. Isten néha minket is egy ilyen pusztaságba vezet. Lehet, hogy nemsokára nekünk is választanunk kell a bőség ( egyiptomi húsos fazekak) és a pusztaság közt. A választás egy olyan ember számára, aki megszokta a bőséget, nagyon nehéz. De Egyiptomban a bőséget nem adják ingyen, cserébe rabszolga marad az ember. Aki a pusztát választja, az szabad.
De mi történt a pusztában? A választott nép nem halt meg, mert Isten gondoskodott róluk. Nappal felfőoszlop képében éjszaka pedig tűzoszlop képében haladt a választott nép előtt, a minden napi kenyeret égből alászálló mannaként adta népének, Mózes pedig vizet fakasztott a sziklából.
" Az Úr előttük vonult, hogy mutassa az utat, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy mind a két napszakban vezérelje őket az úton. 22A nép elől sohasem hiányzott nappal a felhőoszlop, éjjel pedig a tűzoszlop." Kiv 13, 21-22
"Így szólt
ekkor az Úr Mózeshez: 12. Mondd nekik:
Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok,
hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!« 13És
történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig
harmat szállt a tábor köré.
14Miután elborította a föld színét,
apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan,
mint a földre hullott dér. 15Amikor
Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: »Man-hu?«, ami azt jelenti, hogy:
»Mi ez?« Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: »Ez az
a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek." Kiv. 16,11-15
"Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek! 5Az ÚR pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! 6Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép." Kiv 17, 4-6
Isten egy pillanatra sem hagyta magára népét. Minden nap volt elegendő élelem mindenki számára. Amikor szükség volt rá, víz fakadt a sziklából.
Van-e hitük, hogy kimenjünk az Úrral a pusztába? Hisszük-e, hogy ő minden nap gondoskodni tud rólunk? Fel tudjuk-e adni a bőséget cserében a szabadságunkért?
Az égből alászállott manna az Eucharisztia előképe. Jézus Krisztus Testét úgy adja ma eledelül Isten nekünk, ahogyan a mannát a pusztában vándorló népének. A kérdés az, megelégszünk-e Krisztussal? Elég-e nekünk az, amit az Eucharisztiában kapunk? Vagy vágyunk -e újra vissza a földi értelemben vett bőséghez? Vágyunk-e vissza az egyiptomi húsos fazekakhoz?
A zsidó nép hamar elfelejtette, hogy milyen nagy ajándék a szabadság, elfelejtett hálát adni azért, hogy Isten velük van és táplálja őket, és zúgolódni kezdtek Mózes ellen: Azért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy itt haljunk éhen a pusztában?
Ha most Isten azt mondaná, kövess engem a pusztába, volna-e hited minden egzisztenciális dolgot feladni, és teljes bizalommal rábízni az életed az Úrra?
A jövőnk ettől a hitbéli bizalomtól és ráhagyatkozástól függ.
Ha most még úgy érezzük nem vagyunk elég erősek egy ilyen horderejű döntéshez, kérjük Urunkat erősítse meg hitünket, hogyha eljön a szabadulás napja, nagy hittel tudjuk őt követni!