Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya-Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj

Ki méltó arra, hogy Krisztust a hajlékába fogadja? Közülünk, földi emberek közül tulajdonképpen senki. Az evangéliumok tanítása szerint Jézus mégis oly sok hajlékban megfordult. S e hajlékok legfontosabb közös jellemezője az volt, hogy bár mind bűnösnek születtek, de korábbi bűneiktől elfordulva minden erejükkel Krisztust kívánták szolgálni. Bűnben megmaradó személy otthonába soha sem tért be Jézus. Lehetetlen ugyanis neki a bűnnel egy helyen megszállni. Igaz ugyan, hogy Jézus a bűnösök barátja, hiszen ő nem csak az egészségesekhez jött, hanem főleg azért, hogy a betegeket gyógyítsa, de soha nem szabad ezt úgy értelmezni, hogy Jézus elnézi azt, hogy valaki a bűnében marad, s így lenne hosszútávon az ő hajlékának vendége. Ő azért jött, hogy meggyógyuljunk és őbenne eljussunk a teljes szabadságra. Ahhoz tehát, hogy Krisztus örömmel térjen be hajlékunkba és szívesen ott is maradjon, hozzá méltóvá kell alakítanunk azt. Mint mikor egy előkelő vendéget várunk otthonunkba, s hetekig készülünk a fogadására, úgy kell a szívünket méltóképpen előkészíteni az Úr, a világmindenség tökéletes és igaz Királyának számára.

Mi katolikusok abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy akár naponta is szívünk hajlékába fogadhatjuk Jézus Szent Testét és Szent Vérét, azaz magát a feltámadott Krisztust az Oltáriszentségben.

Vajon méltóképpen vesszük-e magunkhoz Ég és Föld Királyának valóságos Jelenlétét, s megadjuk-e neki a kellő tiszteletet, amikor ő betér hajlékunkba? Nem mást fogadunk ugyanis magunkhoz ilyenkor, mint azt a valóságos személyt, Jézust, aki Jairus házába azért lépett be, hogy feltámassza a halott kisleányt, Zakeushoz pedig azért, hogy megváltoztassa annak egész addigi életét. Ugyanaz tér be hozzánk, akire Keresztelő János, az asszonyok közül valaha született legnagyobb ember( Jézus jellemezte őt így) azt mondta: "Arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. " Az, akinek saruja szíját mi még inkább méltatlanok vagyunk megoldani, velünk akar eggyé lenni, hogy feltámasszon halott életünkből és megváltoztassa a teljes életünket. Ezért jön hozzánk, nem másért. Sokkal többről van tehát szó, mint arról, hogy egy Ostyát magunkhoz veszünk.

De kívánatos és tetsző- e Jézus számára, amit szívünkben talál? Szívesen marad-e ott hosszú időre? Talál-e tisztára mosott helyet? Talál-e ott őszinte alázatra és szeretetre és engedelmességre való hajlandóságot? Vagy a szívünk megtisztítása csak részleges és összecsapott, s úgy gondoljuk az Úrnak így is megfelelő lesz? Velünk egyenrangú félként kezeljünk a hozzánk betérő Urat, akivel azt tehetünk, amit csak akarunk? Vagy azért fogadjuk őt méltatlanul, mert látjuk, hogy mások is ezt teszik? Esetleg még az egyházi elöljáróink is megengedik, hogy magunkhoz vegyük Őt az Oltáriszentségben akkor is, amikor egyébként nem szabadna? Még ha a világ ezt is teszi, nekünk ismerve annak nagyságát, aki hozzánk betér, törekednünk kell őt a hozzá legméltóbb szívvel fogadni. Krisztushoz méltó az a szív, aki mindent, amit Krisztus bűnnek nevez, elhagyott és letett, és nem kívánja újra felvenni, még ha a mai Egyház néhol engedményeket is kínál számára. Az igazi, őszinte Krisztus szerető és váró szív, ismeri Krisztus parancsait, minden erejével igyekszik azt betartani, s ha mégis szeplő éri életét, gyorsan igyekszik Urával újra kiengesztelődni.

Méltatlanságunk tényéből nem az kell, hogy következzen, hogy nem merjük magunkhoz venni Krisztus Testét és Vérét, hanem arra kell, hogy indítson minket, hogy szívünket megtisztítsuk, majd folyamatosan hozzá méltón őrizzük meg. Nem vagyunk méltók az ő jelenlétének befogadására, de ő mégis nálunk akar megszállni. Szentmisénk liturgiai szövege így fogalmazza ezt meg: "Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten báránya."

Miért is vagyunk boldogok? Azért, mert azt a Jézust, akivel a tanítványok együtt jártak, de akitől kereszthalálakor, majd mennybemenetelekor látszólag  elszakadni kényszerültek, mi ma is valóságosan és az idők végezetéig bensőnkbe fogadhatjuk az Oltáriszentség által.

Számunkra az adatott meg, hogy személyesen találkozzunk , majd egyesüljünk azzal az élő Krisztussal, akit oly sok nemzedék szeretett volna látni és hallani: "A ti szemetek azonban boldog, mert lát, és a fületek, mert hall. 17Bizony, mondom nektek: Sok próféta és igaz vágyott látni, amiket ti láttok, és nem látta, hallani, amiket ti hallotok, de nem hallotta." Máté, 13, 16

Boldogabbak vagyunk annál az agg Simeonnál, aki Jézus Krisztust csak néhány pillanatig láthatta és tarthatta ölében , mikor szülei bemutatták őt a jeruzsálemi templomban: "29»Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, 30mert látták szemeim üdvösségedet, (Iz 40,5) 31melyet minden nép színe előtt készítettél, (Iz 52,10) 32világosságul a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek«. " LK. 2. A számunkra elkészített ajándék sokkal több, mint egy röpke találkozás. Naponta szemlélhetjük és eggyé válhatunk azzal a Krisztussal, akire oly sokan vágytak a történelem folyamán.  Tudatában vagyunk e csodálatos kegyelem nagyságának?

Érzi-e szívünk e méltatlanságot,és ujjong-e szívünk azon, hogy méltatlanságunk ellenére, mégis az Élő Isten Fia látogat meg minket és keres szállást a szívünkben? Nem válhat megszokottá, hétköznapivá, vagy éppen jelentéktelenné az, amikor az Isten Fia a szentáldozásban betér emberi szívünkbe. Ha számunkra az, akkor vizsgáljuk meg magunkat, hogy valóban tisztában vagyunk-e vele, hogy kit veszünk magunkhoz. Ha pedig sikerült felismernünk, hogy ki az, aki hozzánk jön a kenyér és bor színei alatt, akkor előbb utóbb eljutunk annak a belátására is, hogy semmilyen bűn vagy bűnös életmódhoz való ragaszkodás nem méltó a Krisztus valóságos jelenlétéhez. Szent Pio atya, akinek élete egyike volt a Krisztusnak leginkább odaszentelt életeknek, három naponta gyónt, hogy mindenkor méltóvá tehesse magát Krisztushoz. Valódi nagy kegyelem az a belső késztetés, mely minket a gyóntatófülke felé hajt. Járjuk végig bátran e néha kissé szégyenteljes utat, mert nyomában hatalmas nagy kegyelmeket kínál Urunk. Mikor ugyanis az irgalom fürdőjében megtisztulunk, szívünk még nyitottabb lesz annak megtapasztalására, aki az Oltáriszentségben velünk szembe jön.

Isten segítsen minket abban, hogy az Oltáriszentségben meglássuk egyetlen Fia valóságos dicsőséges Jelenlétét, s miután méltó hajlékot készítettünk számára, tudjunk el nem múló örömmel örülni annak a felmérhetetlen ajándéknak, melyet mai nemzedékünk az Oltáriszentségben kapott.