Az út melyen szent Ferenc elindult
"Minthogy Isten Szent Ferencet és társait azért választotta ki és hívta meg, hogy teljes szívvel és egész odaadással hordozzák és hirdessék Krisztus keresztjét; ezért ők öltözetükben, szigorú életmódjukban és minden cselekedetükben keresztre feszített emberekhez hasonlítottak, amint valósággal azok is voltak. Ahelyett hogy világi tisztességre, földi elismerésre és hiú dicsőségre áhítoztak volna, inkább a szégyen és gyalázat vállalására törekedtek Krisztus szerelméért, úgyhogy örültek, ha bántalmazták, és elszomorodtak, ha fölmagasztalták őket. Mint vándorok és idegenek járták e világot, s nem vittek magukkal egyebet, csak a Megfeszítettnek keresztjét. Mivel Krisztusnak, az igazi szőlőtőnek valódi hajtásai voltak, bőségesen hozták a jó gyümölcsöt azzal, hogy megnyerték Istennek a lelkeket." ( Fioretti részlet)
Assisi szent Ferenc és társai Krisztusnak, az igazi szőlőtőnek valódi hajtásai voltak. 800 évvel ezelőtt valami olyat hoztak a világba, amire az emberek felkapták a fejüket, mert azelőtt ilyet még soha nem láttak. Különös csodabogárnak számítottak akkor is, és ma is hasonlóképpen néznénk rájuk az emberek, mert mindent teljesen másképp csináltak, mint az átlag földi halandó.
Legszembetűnőbb a szegénységük volt, a világnak teljesen hátat fordítottak s egyetlen ruhában a gondviselő Istenre bízva életüket indultak el hirdetni a világba az evangéliumot. S szegénységük ellenére mégis mindig boldogok voltak. Assisi szent Ferencről, azt írják, hogy az arca mindig ragyogott az örömtől.
De nem a meglepődés volt az egyetlen sarja ezen emberek életének, mágnesként vonzották magukhoz az embereket. Assisi szent Ferenc rendje néhány éven belül több ezer fősre duzzadt fel, majd a ferencesek női és világi rendje is megalakult.
Szent Ferencre Krisztus másaként néztek fel az emberek, zúgtak a harangok és ágakat dobáltak elé az útra, ahol megjelent.
Végül ez a rend egyszerűségével, szegénységével, tisztaságával, alázatával belülről újította meg azt az Egyház hitét , melynek falai már omladozóban voltak.
Az Egyház falai ma is omladozó állapotban vannak, mert az emberek nem krisztusi módon élnek.
Az Egyháznak ma is nagyon nagy szüksége lenne olyan emberekre, amilyen Szent Ferenc és társai voltak.
De fogalmazhatjuk úgy is, hogy az Egyháznak ma nagyon nagy szüksége van ránk. Ne ijedjünk meg ettől a mondattól, mert ez nem azt jelenti, hogy valamennyiünknek mezíttelenűl ott kell hagynunk otthonunkat, s nincstelenként elindulni evangelizálni a világot.
A meghívás abban áll, hogy ne legyünk olyanok, mint a világ fiai. Ne szeressük a gazdagságot, a pénzt, a testi élvezeteket, mert ez mind el fog múlni….
Ne tartsuk magunkat nagynak és ne várjuk el , hogy tiszteljenek és szeressenek minket. Legyünk egyszerűek, alázatosak és kicsinyek.
S az egyszerűség nemcsak viselkedésünket, hanem életünket is kell jellemezze. Csak a legszükségesebb dolgokkal foglalkozzunk, a világ felesleges dolgai ugyanis azért vannak, hogy elrabolják azt az időt tőlünk, ami az Úrnak járna..
De mindenek felett a tisztaság és az Úr öröme kell, hogy sugározzék rólunk.
Az ilyen emberek pusztán a jelenlétükkel is evangelizálnak. S szavaikkal még inkább.
Az Egyház akkor tud ismét az ő ragyogó tisztaságában megújulni, ha ilyen emberek járnak szerte széjjel a Földön. Mert a krisztusi életet hitelesen élő ember ma is magához vonzza a másikat.
Nem attól újul meg az Egyház, ha lazítunk annak erkölcsi tanításán, hogy az eddigieknél több ember beleférjen az Egyház által elfogadottak kritériumaiba.
Az Egyház akkor újul meg ha élnek benne tiszta és igaz Krisztusi példaképek.
Ha fontos nekünk az egyház mai korának megújulása, legyünk az új kor új világi szerzetesei, és hozzuk magunkkal azokat az Egyházba, akik a valódi irgalomra, a tisztaságra, krisztusi örömre és szabadságra vágynak.