Az irgalmas atya és a tékozló fiú

11Azután így szólt: »Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabb azt mondta apjának: 'Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!' Erre szétosztotta köztük vagyonát. 13Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. 14Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. 15Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. 16Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. 17Ekkor magába szállt, és azt mondta: 'Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. 18Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! 19Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!' 20Föl is kerekedett, és elment apjához.
Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. 21A fiú így szólt hozzá: 'Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.' 22Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: 'Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! 23Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, 24mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.' Aztán elkezdtek vigadozni.
25Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. 26Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. 27Az így válaszolt neki: 'Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.' 28Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. 29Ő azonban ezt mondta apjának: 'Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. 30De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hizlalt borjút.' 31Ő azonban azt mondta neki: 'Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. 32De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.'« Lk. 15.

Jézus példázata az Atya két fiáról nagyon sok üzenetet hordoz számunkra. Manapság sokan a nagyobbik fiú oldaláról közelítik meg ezt a példázatot, s azt mondják az Egyház nem befogadó. Talán a nagyobbik fiú, annak ellenére, hogy mindig az Atyával volt, mégsem ismerte őt eléggé. Azt gondolta, hogy a szeretet, kiemelt figyelem és jutalom csak annak jár, aki mindig az Atya mellett van. S talán azt sem ismerte fel, mekkora ajándék az, hogy ő folyamatosan az Atya közelében élhet , védve, biztonságban, szeretetben. Nem ismerete fel mekkora öröm az, mikor egy az Istentől elszakadt gyermek újra hazatér. Nem tudott örülni annak, hogy testvére visszatért, úgy érezte igazságtalan, hogy őt az Atya egyszer sem ünnepelte így. Ez az állapot egy a kereszténységbe belefásult hívő állapota, aki bár ott van, ahol az Atya van, mégis megszokott, örömtelen számára ez az állapot, emellett pedig számtalan kérdésben helytelenül ítéli meg mind Atyját, mind testvérét. Nem ismeri Isten országának igazi titkait és igazi örömeit.
Beszéljünk viszont a kisebbik fiúról is. Ki ő? Bárki lehet, aki ma Istentől elszakadva él. Az Istentől való elszakítottság legfőbb jellemzője az, hogy az ember független akar lenni, ne mondja meg neki senki, hogy mit csináljon. Nem kellenek törvények, nem kellenek határok, csak a szabadság. Hová vezet ez az állapot? Sokak életében a disznóvályúhoz. Mikor életünk a disznóvályúnál köt ki, nagy kegyelem az, mert innen már csak egy irányba visz az út, haza az Atyai házba. Mikor minden világi értéket elveszítünk és ott állunk nincstelenül és kilátástalanul a vályú mellett, tekintsük úgy, hogy itt ér véget a halál és itt kezdődik az élet. A disznóvályúnál mindent másképp ítélünk meg, mint azelőtt. Amit korábban értékesnek és jónak tartottunk, az értéktelenné válik. Nincs más vágy a szívünkben, mint az, hogy ismét az Atyai házba lehessünk, még akkor is, ha ott szabályok és keretek vannak. Ez a megtérés kegyelme. Megvetem azt a szabadságot, melyet korábban magam választottam, s vágyom az után, amit korábban megvetettem és elhagytam. Miért is? Mi az, ami miatt a tékozló fiú szíve visszahúz az atyai házba? Nyilván nem az, hogy ezután megmondják neki, hogy mit tehet és mit nem. Az Atya irgalmas szeretete az, mely emlékeiben újra megjelenik. Tudja, hogy Atyja, bármit is tett, nem fogja elküldeni. Érzi méltatlanságát, de mégis van bátorsága hazaindulni, mert ismeri az Atyát. Az Atya szeretetének vonzereje sokkal nagyobb, mint a szabadág elvesztésétől való félelem. Nem számít, hogy otthon parancsolatok is vannak, csak minél előbb láthassa azt, aki őt ennyire szereti. Meglát és megérez valami olyat, amit az otthon élő nagyobbik fiú észre sem vesz. Milyen nagy az Isten szeretete és irgalma! Mikor már majdnem hazaért, az Atya eléje megy és megöleli, mert nagyon várta, hogy hazaérjen. S mit mond a példázat? Egy megtérő bűnösön nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt. A hazatérőre a legdrágább ruhát húzzák, és hatalmas lakomát rendeznek hazatérésének örömére. Miért is ez az öröm? Azért, mert egy elveszett bűnös letért a régi útjáról, megmenekült a kárhozattól, és visszatért az Atyához. Visszatérni az Atyához azt is jelenti, elfogadok mindent jónak, ami ott van, tudom, hogy az Atya minden rendelete az én javamat szolgálja. Nem nehéz azokat betartanom, mert tudom, hogy azok számomra az életet, az örök életet jelentik.
Fontos egy momentumnál megállnunk. Mi az, amire hivatkozva a tékozló fiú visszamehetett az atyai házba? Kinek az érdeme az, hogy szakadt ruha helyébe egy gyönyörű új ruhát kapott? Jézusé. Jézusé, aki magra vette a világ minden szennyes ruháját, s megbékítette a világot Istennel. Ha nincs Jézus kereszthalála és feltámadása, nincs az atyai házba való visszafogadás, nincs bűnbocsánat, nincs ragyogó új ruha. Nincs élet és nincs üdvösség. E történet legfőbb szereplője tehát Jézus Krisztus, aki nélkül mindez nem történhet meg.
Fontos még megvizsgálnunk e példabeszéd elmondásának körülményeit is: "A vámosok és bűnösök is mindnyájan odamentek hozzá, hogy hallgassák. 2A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: »Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik." Lk 15, 1-2 A farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy bűnösökkel cimborál. Jézus azután három példabeszéddel is igazolja, hogy nem erről van szó. Mindhárom példázatban arról van szó, hogy aki és ami elveszett, az megtaláltatott. Aki bűneiben élt, azaz elveszett Isten számára, az elhagyta régi bűnös életét, és visszatért az atyai házba, azaz megtaláltatott. Ez az az esemény, mely felett hatalmas öröm van a mennyben.

Nem lehet e példabeszédnek nagyobb üzenete ma sem, mint az, hogy az Atya irgalmas szeretetével ma is haza vár minden elveszett gyermeket.