Átkelni az élet folyóján

 "Egy alkalommal, amikor Szent Ferenc súlyosan megbetegedett, Leó testvér ápolta őt. S történt, hogy amint az említett Leó testvér Szent Ferenc közelében imádkozott, egyszer csak elragadtatásba esett, és lélekben egy nagy, széles és veszedelmes sodrású folyó mellett találta magát. Ahogy ott állt, és nézte az átkelőket, megpillantott néhány barátot, akik nehéz terheket cipeltek, és amikor belegázoltak a folyóba, a víz sodra azonnal úgy elkapta őket, hogy mindjárt megfulladtak. Aztán jöttek mások, akik a folyó harmadáig, ismét mások, akik a folyó feléig jutottak, s voltak olyan barátok is, akik már egészen a másik part közelébe vergődtek, ám végül is a magukkal hozott súlyos terhek miatt mindegyiket elnyelte az ár, és ott vesztek. Leó testvér szíve nagyon megesett rajtuk. Aztán rögtön utánuk minden holmi és teher nélkül, a szent szegénység fényében ragyogva nagy sereg barát közeledett, ők is beléptek a folyóba, és minden baj nélkül szépen átkeltek a másik partra. Ezzel a jelenésnek vége volt, és Leó testvér magához tért. Szent Ferenc pedig megsejtette Leó testvér látomását. Magához szólította, s megkérdezte tőle, mit látott? Leó testvér rendre elmondott neki mindent, s akkor ő így szólt: – Aminek szemtanúja voltál, az megfelel a valóságnak. A nagy folyó ez a világ. A belefulladt barátok azok, akik az evangéliumi fogadalmat, kiváltképpen a fenséges szegénységet nem tartják meg. Akik pedig veszedelem nélkül keltek át a folyón, olyan barátok, akik a földi és testi dolgokkal nem törődnek, semmijük sincs ezen a világon, hanem megelégedve szerény ételükkel és ruházatukkal, boldogan követik a kereszten mezítelenül függő Krisztust, s vidáman és szívesen hordozzák Krisztus édes igáját, valamint a szent engedelmesség könnyű terhét. Éppen ezért könnyűszerrel jutnak át e mulandó életből az örök hazába." ( részlet: Fioretti)

A fenti látomás akár Jézus egyik példabeszéde is lehetne. A terhek, melyeket ebben az életben cipelünk sokszor elsodornak minket életünk végső céljától, az örök boldogságtól. Ezekhez legtöbbször azért ragaszkodunk annyira, mert a folyó túlpartját nem is ismerjük, nem tudjuk, hogy mekkora boldogság várna ránk ott, s igazából azt sem tudjuk, hogy az élet folyója hová sodor minket. Mivel szinte minden ember ott sodródik, azt hisszük, ez az élet, ez a minden. Egy beszűkült látótérrel megharcolt reményvesztett és vigasztalás nélküli küzdelem ez.

De van másképp is? Igen. Vannak akik átlátnak a túlpartra. Látják az embereknek azon sokaságát, akik földi terheiket cipelve reménytelenül sodródnak az élet tengerében, és sokan közülük nem is jutnak át. Vannak megfontolt emberek, akik mielőtt a vízbe lépnek leteszik mindazt, ami miatt másokat elsodródni látnak. Nekik nem az a céljuk, hogy valamit ebben a rövid földi életben szorongassanak, hanem az, hogy átjussanak a túlpartra. Ők azok, "akik a földi és testi dolgokkal nem törődnek, semmijük sincs ezen a világon, hanem megelégedve szerény ételükkel és ruházatukkal, boldogan követik a kereszten mezítelenül függő Krisztust" . És "ők is belépnek a folyóba, és minden baj nélkül szépen átkelnek a másik partra." A másik partra, ahol Jézussal az örökkévaló életet fogják élni. Látják az igaz mértékeket, a rövid és mulandó földi életet annak minden hiábavaló küzdelmével, s látják az örökké tartó mennyei boldogságot.

Mi melyik csoporthoz tartozunk?

Ezen egyszer igazán és őszintén el kellene gondolkoznunk..

Nagyböjt ideje alkalom arra, hogy megvizsgáljuk életünket . Mennyi és milyen hiábavaló dolgokat kergetünk? Ezek valóban olyan értéket képviselnek-e amihez annyira fontos ragaszkodnunk?

Mi az, ami elszakít minket attól, hogy a túlpart felé egyenesen és biztosan haladjunk?

A modern világ állítólag megkönnyíti az ember életét, de mégis annyi tárgyhoz köt hozzá minket, amikhez mi ragaszkodunk, hogy ezekbe belekapaszkodva az életünk célt téveszt. Az élet folyója sodorja mindazt, ami mulandó, ami elvész, ami egyszer mind az enyészeté lesz, mi pedig belekapaszkodunk ebbe a mulandóba és sodródunk vele a pusztulás felé.

Emeljük most fel tekintetünket!

Életünket Isten nem erre szánta!

Nézzünk át a túlpartra!

Engedjük el mindazt, ami fölösleges és induljunk el az Úr felé!