A jó harcot megharcoltam

Életünkben sok harcot meg kell vívnunk. Oly sok akadályt le kell küzdenünk, mire eljutunk oda, ahová szeretnénk. A világban ma egy láthatatlan nagy spirituális harc folyik, melyet Isten Szent lelke és a gonosz lelkek vívnak egymással. E harcból mi emberek sem maradunk ki, bármennyire is szeretnénk. Egyenesen a színterei vagyunk e nagy harcnak, sőt életünk és sorsunk (örök sorsunk is) e harc kimenetelétől függ.

Mielőtt a hadviselést elkezdjük, fontos, hogy biztos ismeretünk legyen a jóról és a rosszról, az ellenségről és a minket megtartó hatalmas Isteni erőről. Egy dolgot viszont már az elején nagyon fontos tisztázni, ha mi Krisztushoz tartozunk a mi egyetlen ellenségünk a Sátán. A mai kereszténység oly sokszor célt tévesztett, mivel egy másik emberben látja meg az ő ellenségét, s így már nem is a gonosz ellen, hanem ember az ember ellen harcol. Manapság hívő testvéreket is leördögözünk, ha valami olyan megnyilvánulást tapasztalunk nála, ami nem Istentől van, s onnantól kezdve  ellenségként harcolunk ellene, tévesen azt gondolva, hogy a teljes igazság a mi birtokunkban van. Egy embert viszont nem lehet azonnal a gonosszal azonosítani, hiszen mindannyian ki vagyunk téve a kísértésnek, tévedéseknek, s a másik ember nyilván jobban észreveszi, ha hibázunk, mint mi magunk. A testvéri helyreigazításnak ilyen esetekben sokkal nagyobb jogosultsága van, mint a másik elleni elindított hadjáratnak. Isten nyája egységben kell, hogy legyen ahhoz, hogy a legnagyobb ellenség, a gonosz ellen fel vehesse a harcot. A mai kereszténység egyik legnagyobb hibája az, hogy enged a gonosz azon kísértésének, mely az embert az ember ellen fordítja, a Gonosz pedig nevet a markában, amikor sikerül megosztottságot okoznia, hiszen egy megosztott kereszténység sokkal kisebb hatásfokkal tud csak harcolni a valódi ellenség ellen.

E rövid kitérő után viszont térjünk a lényegre, a harcra, mely az egyes emberek lelkében zajlik. Pál apostol egyértelműen különbséget tesz a test rosszra és a lélek jóra törekvő ereje közt. Beszél a test és a lélek közti harcról, melyet úgy kell elképzelnünk, hogy a kísértés szinte mindig a test közreműködése által jelenik meg, s az akaratunk IGEN-je után válik rossz cselekedetté, a Lélek pedig az, mely mindezt kontrollálni, megakadályozni képes, ha időben kimondja az akarat NEM-jét. A Test és a Lélek e harca szüntelenül, sokszor észrevétlenül zajlik bennünk, sokszor már csak a végső gyümölcseit ismerjük fel.

Első lépésben nagyon fontos, hogy felismerjük, ki az ellenség és ki a barát, fogalmazhatunk úgy is, hogy melyik belső sugallatunk rossz és melyik jó. Az ellenség nagyon gyakran magát álcázva közelít felénk, de magunk sem mondhatjuk egy kedvesen közeledő fekete alakról, aki korábban már több tucatszor a földbe döngölt minket, hogy ez alkalommal jó szándékkal jön. Ha tudjuk, hogy rossz a szándéka, és nekünk csak ártani tud, meg kell tanulnunk neki nemet mondani. Persze minden bűnben van valami kellemes, s a gonosz éppen ezzel tudja rabul ejteni testünket, érzékeinket, de itt jön a képbe a lélek ereje, a test és a lélek egymás elleni harca. A test mindig a múlandó földi gyönyört, földi gazdagságot, földi elismerést keresi, a lélek viszont az örök boldogságot tartva szem előtt próbálja a testet kiszabadítani a gonosz rabságából. Általában az jellemző ránk, ami Jézus Krisztus három tanítványára a Getszemáni kertben, lelkük ugyan kész volt az Urat szolgálni, de testük elerőtlenedett, és elaludtak akkor, mikor virrasztaniuk kellett volna az Úrral:" A Lélek ugyan kész, de a test erőtlen." Az áteredő bűn következtében elhomályosult értelmünknek, meggyengült akaratunknak a Szentlélek világosságára és erejére van szüksége ahhoz, a kísértéseknek határozottan nemet tudjunk mondani.

Mindannyiunknak van kísértés az életében, kinek látványosabb, kinek kevésbé látványos. A lényeg viszont nem is az, hogy mit lát a külvilág, hanem az, hogy a saját harcunkat hogyan vívjuk meg. Végig küzdjük-e a pályát és elnyerjük-e győztesnek járó koszorút vagy sem? Ma nagyon keveset hallunk a lelek e nagy küzdelméről, s az isteni irgalom-helytelenül- csaknem úgy van beállítva, minta önmagában, emberi erőfeszítés nélkül - a gonosz ellen folytatott folyamatos harc nélkül- mindent orvosolna, s automatikusan garantálná az üdvösségünket.

A kísértésnek, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy rossz, sokszor azért engedünk, mert a szívünkben még nincs ott a biztos eltökéltség annak visszautasítására, s mert a test kívánsága erősebb a lélek józan döntésénél. Bár sokszor úgy érezhetjük, hogy lélekben nagyon erősek vagyunk, mégis testünk elgyengül, s elalszunk, mint a tanítványok a Getszemáni kertben. S nagyon jól tudjuk, hogy egy alvó emberrel bármit meg lehet tenni, éppen ezt használja ki a gonosz lélek is. Valamiképpen tehát azt kell, hogy mondjuk, a lélek folyamatos éberségére van szükségünk ahhoz, hogy a kísértésnek ellene tudjuk állni. Éppen ezzel a mondattal folytatja Jézus is, miután a Getszemáni kertben elalvó tanítványinak szemrehányást tesz: "Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek." Fontos tehát imádkozni mindenkor, jó és rossz napokban egyaránt, hogy mindenkor éberek maradhassunk a gonosz támadásaival szemben. Sokszor ebben is kitűnően meg tud akadályozni a gonosz lélek, hiszen nagyon jól tudja, hogy az imádság egyike azoknak a gyakorlatoknak, amivel folyamatosan éberen védekezhetünk ellene.

Ezért legyünk nagyon kitartók az imádságban, még azokon a napokon is, mikor az nehezebben megy!

S még egy nagyon fontos dolog van, mégpedig az akaratunk odaajánlása Jézusnak. Akaratunk az a fontos fordulópont, vagy csomópont, ahol eldől, hogy a kísértés sikerrel jár-e vagy sem. A Jézus Krisztusban megerősödött akarat határozottan ki tudja mondani a nemet ott, ahol kell, s a kísértő ilyenkor nem tud mit tenni. A legnagyobb győzelem az, mikor a kísértőnek határozottan ki tudjuk mondani: NEM! Nem kérek abból, amit kínálsz!

Így kell tehát folyamatos kitartó imádsággal, és Krisztusban megerősödött akarattal határozottan elköteleződni a harcban. Miénk az akarat döntése, de a harcot már maga Krisztus vívja meg helyettünk, hiszen a kísértőnek kimondott NEM, már nem a mi NEM-ünk, hanem a Szentlélek által kimondott bátor NEM. Így válhatunk a test rabjaiból a Lélek bátor harcosaivá.

Jézus Krisztus azt mondta: nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak. Ha mi az Istent szolgáljuk, mindig neki kell igent mondanunk, és a gonosznak nemet. Amikor a kísértőnek igent mondunk, akkor a gonosz iránti hűségünket fejezzük ki, miközben hátat fordítunk Istennek. Isten irgalmas, és minden bukásunkat megbocsátja, de azt várja, hogy gonosz elleni küzdelemben végre eltökéltek és kitartók legyünk, s hogy életünkben megmutathassa hatalmas szabadító erejét!

Ha így megtapasztaljuk Jézus szabadító munkáját Pál apostollal együtt elmondhatjuk: "7A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. 8Készen vár már rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró" 2 Tim 4.