A harag, mint az igazi megtérés egyik nagy akadálya

Emberi kapcsolatainkban lépten-nyomon sebeket kapunk. Ezek döntően befolyásolják az emberekhez való további viszonyunkat. Van, hogy el tudjuk felejteni, hogy megsebeztek minket, és megbocsátunk. Persze az emlék, mint egy seb utáni heg továbbra is sokszor ottmarad. Könnyebben bocsátunk akkor is, ha kevés sebet kaptunk. Még ha néha hosszas és nehéz is a kiengesztelődés, életünk gyógyulását egyedül ettől remélhetjük.

A legtöbb ember életében viszont hosszú ideig ott maradnak a másoktól kapott sebek. S ez az általános, sajnos még sok hívő életében is. Azzal, hogy a másoktól kapott sérelmeket őrizgetjük és felemlegetjük, tulajdonképpen azt tesszük, hogy a gyógyulásnak indult sebeinket újra felszakítjuk. Így lehet egy egyszerű megbántásból örök harag. Ennek a gondolkodásmódnak viszont egyetlen nagy hibája van, mégpedig az, hogy a sebeit nem is szándékozik begyógyíttatni és a haragjától sem kíván megválni. Egyszerűen őrizgeti azokat élete végéig, mint valami jó dolgot. S eközben mindig magát sajnáltatva mutogatja másoknak, hogy őt mennyire megbántották. Ez a büszke emberi gondolkodás eredménye, sőt ördögi ármánykodás, mely újból és újból megerősíti az emberben, hogy a sebeihez ragaszkodnia kell és a harag már megváltozhatatlan.

Jézus viszont nem ezt tanította nekünk. Egyszer Péter megkérdezte Jézust, hogy hányszor kell megbocsátanunk a felebarátunknak? Még hétszer is meg lehet ezt tenni? Úgy gondolta, hogy egy nagy számot mond, de Jézus ezt messze felülmúlva válaszolt neki: még hetvenhétszer is, azaz az emberi képzeletet többszörösen túlszárnyalva, mindig és minden körülmények közt. Nem állította azt, hogy hetvennyolcadikra már nem kell megbocsátani, hanem azt éreztette Péterrel, hogy még akkor is, mikor ez az emberi ésszel az már felfoghatatlan lenne. Tudjuk, hogy Isten ereje mindig ott tud a legjobban megmutatkozni, ahol az emberi lehetőségek már kimerültek, ahol az ember azt mondja, hogy vége, és innentől nincs tovább. A megbocsátás is így van. Emberi ésszel elképzelhetetlen, hogy megbocsássunk valakinek, aki hetvenhétszer is megsebezett minket. Jézus viszont azt mondja, még akkor is meg kell bocsátanunk. Sőt azt is mondja: " 14Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. 15De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket." Máté 6. E mondatok közvetlen az Úri imádság után következnek, mintegy megismételve annak egyik sorát: " 12s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek." Máté 6. Láthatjuk, hogy milyen fontos életünkben a megbocsátás. Jézus azt mondja, hogy ez a feltétele annak, hogy Isten i megbocsássa a mi bűneinket. Talán azért ismételi ezt el Urunk számunkra, mert tudja, hogy az emberi természet mennyire nehezen hajlik a megbocsátásra.

Mielőtt elhatározzuk, hogy megbocsátunk valakinek, fontos azt is tudatosítani, hogy tulajdonképpen nem is a másik ember bántott meg minket, hanem a gonosz ügyeskedett úgy, hogy sebeket kapjunk egymástól. Nehéz azt feltételezni, hogy egy ember úgy közeledne egy másik emberhez, hogy szándékosan lelki sebeket szeretne neki okozni. Ez általában már csak a viták és önző cselekedetek nem kívánatos mellékterméke, melyet a gonosz szándékosan tesz, hogy az ember és ember közti szeretetkapcsolatokat megrontsa. Induljunk tehát el a kiengesztelődés útján azzal a szándékkal, hogy nem hagyjuk, hogy a gonosz lelkek tönkre tegyék azt a kapcsolatot köztem és a másik ember közt, melyet Isten szeretetre és békességre teremtett. Ne a másik embert tekintsem ellenségemnek, hiszen ő éppúgy, mint én, csak az ördög játékszere. A gonoszt tekintsem elsősorban ellenségemnek, s annak mondjak ellen, amit ő tett, s amit ő oly szorgalmasan őriz. A gonosz ugyanis nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy az emberek közti harag megmaradjon.

Akarnunk kell tehát megbocsátani, akarnunk kell tehát kiengesztelődni, és vágynunk kell arra, hogy a megromlott emberi kapcsolataink rendbe jöjjenek. Ezt ki is kell mondanunk Istennek, ráadásul nem egyszer, hanem számtalanszor, akár hetvenhétszer, vagy még többször. Így indulhatnak gyógyulásnak azok a sebek, melyeket másoktól kaptunk., és másoknak okoztunk. Izajás próféta oly szépen mondja a szenvedő Isten Bárányáról: "5De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg." Izajás 53. Krisztust sebezték meg azért, hogy az emberek egymásnak okozott sebei begyógyulhassanak, és ember és ember egymással békességben élhessen. Krisztus vére a gyógyír a mi sebeinkre. Mi döntjük, el, hogy kell-e nekünk ez a béke embertársainkkal, vagy válasszuk a gonosz által kínált haragot.

Az indulat és a hirtelen harag viszont nem tévesztendő össze a szándékosan tartogatott haraggal. Pál apostol azt mondja: "Ha haragszotok is, ne vétkezzetek; a nap ne nyugodjék le haragotok fölött, (Zsolt 4,5 G) 27és ne adjatok helyet az ördögnek." Ef, 4, 26. Néha az ember nem tud uralkodni az indulatain. Nem mondható, hogy ez kívánatos, vagy Krisztusi magatartás. Gyarló emberi tulajdonság ez, mely néha viszont még a szenteknél is előfordult. Probléma akkor van, mikor haragunkat elkezdjük ápolni, őrizni, felemlegetni, ilyenkor ugyanis tartósan helyet adunk az ördögnek, ahogyan az efézusi levél írja. Mikor egymásnak sebeket okozunk, törekedni kell a mielőbbi bocsátkérésre és kiengesztelődésre, mielőtt még elgennyednének a sebek.

A címben az szerepel, hogy a harag elszakít Istentől, de valójában nem csak tőle, hanem az embertársainktól is éppen úgy, s ilyenkor nem maradok mással, mint a saját sebeimmel és az ördöggel. Jó ez nekünk? Nem, ez nem lehet jobb.

Fontos még az is, hogy mikor valakivel haragban vagyok, ne csak a saját sebeim gyógyulásáért imádkozzak, a teljes kiengesztelődéshez ugyanis három személy szükséges. A haragban lévő két fél, és Jézus Krisztus, a mi gyógyítónk. Mikor ugyanis egy ember a harag miatt egy másik embertől el van szakítva, ez önmagában sebekkel jár, függetlenül attól, hogy mely ember követte el kezdetben a nagyobb sértést. Mikor tehát elhatároztam, hogy meg akarok ( S ITT VAN A HANGSÚLY: MEG AKAROK) bocsátani valakinek, akkor mindkét felet ( önmagam és a másikat is) imában Jézus elé kell vinnem, hogy drága vérével begyógyítsa a gonosz által szíveinken ütött sebeket. Egyedül az Úr képes erre! Egyedül ő tudja ezt megtenni hetvenhétszer is! Akarjunk megbocsátani tehát mindenkinek! Tegyük oda az Úr elé ezt a szándékunkat egészen addig, míg meg nem tapasztaljuk az ő csodálatos gyógyító erejét!